Meghalt a nagynéném. Október 23-án délelőtt holtan találtuk a lakásán*. Másfél hete temettük. Hányingerem van a sok bájolgástól és elegem a részvétnyilvánításokból. Odaköpik az embernek, mint egy sziát. Nem lehetne inkább az a szokás, hogy mindenki egy vele kapcsolatos emléket felidéz?

Egyszer tudtam sírni azóta, azt is részegen, szerencsére egy megértő barát társaságában. Azóta visszavágyódom abba az ölelésbe.

*nem tudom végül közzétettem-e azt a bejegyzést tavaly, amiben megírtam, hogy az apáca nagynénémet kirakták a rendházból a vírushelyzet miatt, ami egy épületben de külön emeleten, elkülönülve működött a rendi idősotthonnal.