Róka kérdez, én meg válaszolok

Íme:

1. Melyik a kedvenc meséd és miért?

Nehéz választani 😄, ha az alapján nézzük, hogy hányszor láttam, akkor Jégvarázs, de egyébként szeretem a meséket, azt gondolom, hogy felnőtt fejjel is talál az ember üzenetet, amit a sajátjának érez. Úúú eszembe jutott, az Inside Out, mert arra bátorít, hogy vállaljuk fel az érzéseinket, akkor is ha szomorúak vagyunk, mert csak akkor tudnak megvigasztalni minket. Gondolatébresztő abból a szempontból is, hogy a valóság nem az a cukormázas, minden happy, mincs amit az amcsi filmekből látunk, és hogy a barátok, a szeretet és a hit abban, hogy van remény szárnyakat ad és kirepít a legmélyebb szakadékból is.

2. Ha az életedről sorozat készülne, mi lenne a címe és milyen kategória lenne?

Hidd el, minden jóra fordul vagy A kívülálló lenne a címe és egészen biztos vagyok benne, hogy drámasorozat lenne.

3. Ha valami fura eső hullana, ami kiválasztottá tenné az épp esernyő nélkül buszra váró embereket, a jelen személyiségedhez illően milyen különleges képességet kapnál?

Nem szeretnék kiválasztott lenni, így is mindeig kilógok a sorból.

4. Milyen képességet akarnál, ha választhatnál és miért?

Egyetlen képességre vágyom születésem óta, ez pedig az, hogy ne érezzem állandóan mindenhonnan kívülállónak magam.

5. Melyik a kedvenc sorozatod?

Gilmore Girls az egyértelmű, sokszor újranézős kedvenc, de idesrolom még a TBBT-t, a Sex Education-t és a Modern Family-t is.

6. Lennél halhatatlan? Miért?/Miért nem?

Nem és igen.

7. Ha bármeddig elérne a kezed a világban, mi lenne az első három dolog, amiért tennél?

1. emberséget és másokra odafigyelést szitálnék virágpor formájában, oda, akinél ez hiánycikk (valami szignállal jelölve lenne az embereken a szükségesség intenzitása)
2. elültetnék egy magot a már egészségtelenül szorosan kötődő szülők szívében, hogy megtanulják kicsit szabadabban engedni a gyereküket szeretettel
3. az indokolatlan pazarlás és a fogyasztói társadalom rabságából kiszabadítanám magunkat

8. Milyen lenne a számodra tökéletes világ?

Nem gondolkodtam még ezen, próbálok elégedett lenni a jelen helyzetben, amihez nekem az is szükséges, hogy ne vágyjak el egy jobb életbe.

9. Ha át tudnál változni állattá, milyen állat akarnál lenni és miért?

Nem szeretnék állattá változni.

10. Ha lehetne egy beszélő állatkád, aki segít az életben, milyen állat lenne?

Egy mini dínóm lenne, kb teniszlabda nagyságú, aki tud teleportálni és képes telepatikusan egy másik ember mini dínójával kommunikálni.

11. Ha a fürdőszobába menet meglátnál egy kísértetet, ami várakozó tekintettel néz rád, szerinted hogyan reagálnál?

Nem hiszek a kísértetekben, de ha mégis, akkor nagyon megijednék és összerezzennék.

12. Ha bárhogy élhetnéd az életed, hogyan élnéd? Hogy néz ki számodra a tökéletes élet?

Engem boldogtalanná tesz a feltételes mód. A jelenben kell megtalálnom az örömet.
A tökéletesség hamis ábránd szerintem, a valóság az, amiben élek, nem az a szirupos tökéletesnek látszó illúzió, amit sugallnak felénk. Annyiszor láttam már, hogy a "tökéletes életű" emberek belülről boldogtalanok, romlottak, gyakorlatilag a cukormáz mögött rohad minden.

13. Ha olyan bolygón élnél, amiben karanténba zárva kellene töltened az életed (höhö), de belemászhatnál regényekbe, melyikbe ugranál fejest elsőként? Milyen karakter lennél? Ténykednél benne vagy csak nézelődnél abban a világban?

Valamelyik Jane Austen regénybe, Emma lennék vagy Lizzy, de lehet inkább csak nézelődnék.

14. Min változtatna az, ha tudnál teleportálni? 

Kevesebbet békávéznék, de a vonatozást nem adom, szeretek vonatozni. Ja meg eltűnnék a kínos szituációkból, ahol amúgy is megsemmisülve érzem magam, annyira beégtem.

15. Mit tennél, ha éjszaka hazabandukolván meglátnál egy kóbor lovat az utcán?

Ignorálnám.

16. Ha van/lenne háziállatkád, és felruházhatnád egy különleges képességgel, mi lenne az? (ha többen vannak, mind kapnak egyet természetesen, így igazságos, haha)

Nincs és nem is tervezek háziállatot.

17. Ha valakit csótánnyá változtathatnál, szerinted kibírnád, hogy ne tedd meg?

A csótányok undik, képletesen így is vannak ilyen emberek az életben, nem akarnék még többet.

18. Ha időutazhatnál a múltba, beleavatkoznál egy jobb jelen reményében? (nem feltétlenül saját életre gondolok)

Nem.

19. Ha lenne szuperképességed, szerinted megpróbálnád vele megváltani a világot vagy csak kisebb saját célok elérésére használnád?

Nem tudnám megváltoztatni a világot, az eddigi tapasztalataim alapján rám nem hallgatnak az emberek, nincs befolyásom.

20. Szerinted hogy reagálnál, ha egy nap kinyitnád a hűtőt, és az ételeidet miniatűr, meztelen emberek ennék?

Adnám, elnevetném magam, és megkérdezném Gy-t, hogy az ő agyszüleményei foglalják-e el a hűtőnket.

Minden jóra fordul

Itt bújkál a piszkozataim között néhány kiakadás, hogy még mindig nincs laptopom, így nem lehet élni.
Erre ma kiderült, hogy az új is megérkezett (már arról írok) és a régit is sikerült megmenteni. Nem bánom, hogy kaptam újat, 5 éves az előző, működik, csak már komótosabban, mint új korában.
Eltölthettem volna az elmúlt 1 gépnélküli hónapot hasznosabban is, de késő bánat, nem fogok ezen keseregni.

Jó dolgok:

• múlt héten kétszer is láttam őzikét, csütörtökön egészen közelről néztünk farkasszemet egymással, szombaton pedig az autóból kinézve pillantottam meg egy hatalmas őzcsordát
• sokat gyalogoltam, majdnem 20 km van a lábaimban 1 hét alatt
• gyönyörű a természet, szeretem az erdőt 
• ma életemben először főztem grízgaluskát, a projekt sikeres volt, nagymamám felügyelete alatt, de nem felejtettem el lejegyzetelni sem a receptes füzetembe

ma ezt hallgatom, nagykorú lett hiányod https://www.youtube.com/watch?v=ua2SOZMskoQ

Emberek közt is magányosan

Mostanában nincs kedvem írni. Úgy érzem visszafejlődik az agyam, annyira keveset tudok emberekkel beszélni. Persze itt vannak a tesóim, de napközben mindenki csinálja a dolgát és este mindenki a haverjaval online szociális életet él, az én barátaim pedig offline a családjukkal töltik az időt.
Eleinte próbáltam olvasással lekötni magam, de most épp nem vagyok olvasós hangulatomban. Legtöbbször elhagyatottan lézengek, bolyongva a lakásban keresem a társaságot.

Tudom, hogy eredetileg ez egy adventi, karácsonyi hangólodásra íródott, de rongyosra hallgattam, engem most ért utol ez a dallam. Nem keresem az okát, nem érdekelnek a miértek ezzel kapcsolatban, élvezem, hogy most ezt kapom.

What do I have to fear?

Tenyerén hordoz, mert szerelmes belém. Akár egy nyálas ének dalszöveg is lehetne. De nem az. 

Jó pár éve éve próbálom ízlelni, jól megrágni és magamévá tenni a Márk 9,25 igehelyet. Emlékszem a hittankönyvünkben a margóra a szöveghez képest nagyobb és dőlt betűkkel volt kímélve az alábbi mondat: "Hiszek (Uram), segíts hitetlenségemen!". Nem értettem sokáig, mit jelent, belehelyezve a kontextusba is csak annyi maradt meg, hogy epilepsziás fiát vitte az apa Jézus elé. Lassan kezdem kapiskálni. Hiszek. Hiszek abban, hogy nem vagyok egyedül a bajban sem. Hiszem, hogy van segítsége akkor is, amikor darabokra hullok. Lelkem háborgó tengerét és a bennem tomboló vihart lecsillapítja,  legsötétebb óráimban is szeret és nem feledkezik el rólam. 

Isten gyermeke vagyok és ez boldogsággal és megnyugvással tölt el engem. 

So here I am and lifting up my heart

To the one who holds the stars

Ezek vannak velem

Telefonról pötyögve, úgy, hogy írás közben nem is látom sokszor az adott szót, de egyben a mondatot vagy az adott szöveget, nem olyan jó blogolni. Több bosszankodással jár, mint amennyi örömet ad.

Hiányzik a gépem, már a második hét telt el (virágvasárnap utáni hétfőn adtam le a szervizben...), és a tanulásban megakadtam. Rengeteg anyag is van azon, és a kis képernyő nem életvitelszerű tanulásra van kitalálva.

Mindent egybevetve, mostantól jobban szeretném értékelni az eszközök adta lehetőségeimet és az általuk kapott kényelmet és szabadságot. 

Nyavalyogni könnyű. 

Milonkánál láttam a jó dolgok gyűjtögetését minden nap. Szeretnék ráállni a piciny csodák tudatos megkeresésére a mindennapjaimban. Tény és való, képekkel könnyebben menne, amik egyelőre az sd kártyán csücsülnek (minden reményem szerint ott, és nem szálltak el az éterbe).

Kevésbé aggódva, az étkezést is egész jól kordában tudom tartani, legalábbis úgy érzem, hogy az egyensúlyra törekedve egész jól kompenzálok. A következő lépés a napi séta visszaállítása lesz. Felülkerekedni a tunyaságomon sem könnyű, de a mozgáshiánnyal együttjáró konstans negatív életszemléletem jóval destruktívabb, mind rám, mind a környezetemre nézve. 

Így visszaolvasva ez megint nem egy reményt adó poszt lett, de vállalom ez vagyok én most. 

Önvallomás

Akarok valamilyen lenni, valamilyenné válni, ami nem én vagyok. Ki vagyok, mi vagyok? Ami vagyok az maga a métely. Fölvállalni önmagamat, miközben egyre csak az a visszajelzés, hogy nem vagyok szerethető, sőt a mérgező emberek táborát erősítem.A valahová tartozás hiányának fájdalma mélyre gyökerezik bennem. Mire eljutnék az elfogadásig, jön valaki, aki felszakítja a sebet. Miért hiszik azt az emberek, hogy nem látom a  fától az erdőt.Annyira jelentéktelenné akartam válni, hogy nagy igyekezetemben az átlag alatti színvonalra süllyedtem. Régen kezdődött ez, alsó tagozatban. Az osztályom (még csak közösségnek sem mondható) nagy részét egy bizonyos társadalmi réteg gyerekei tették ki, lényegesen másabbak, mint ahova mi a családommal tartozunk. Itt nem volt menő okosnak lenni. Csúfoltak azért, mert a tanítónéni engem akart versenyre küldeni. Csúfoltak, mert nem voltunk gazdagok a szó tárgyi értelmében. Csúfoltak, mert becsületre neveltek. Csúfoltak, mert kövérnek tartottak, pedig vékony gyerek voltam, aki magasabb volt, mint az átlag, emiatt nagyobb ruhákat hordtam.Csúfoltak, mert az én szüleim nem váltak el.Mert nem voltam olyan mint ők. Más voltam, ezért kiközösítettek.Sokáig éreztem így. Megnyugtató és kényelmes volt számomra és a világ számára is belesüppednem ebbe a szerepbe, bebújni a semmitmondó, bizalmatlan és magához a fájdalmai miatt senkit közel nem engedő szorongó kislány, lány majd fiatal felnőtt álcája mögé. A könnyebbik út, szokták mondani.De ahogy teltek az évek, rá kellett jönnöm, nem feltétlenül kell boldogtalannak lennem ebben a helyzetben. Nem segít, ha magamra erőltetem a sóvárgást, hogy egy olyan társaság részévé váljak, ahova soha nem fogok tartozni. Meg kellett tanulnom, hogy azokat az embereket értékeljem magam körül, akik valami csoda folytán valamiért ragaszkodnak hozzám. Szeretni és megelégedni azokkal az emberekkel, akik valahogy az utamba kerülnek.

semmi közöm hozzá

hova tűnnek a blogok? miért törlik őket?

Vihar

Bizonytalanság és rombolás, ez a két szó jut eszembe.
Félek. Amióta az eszemet tudom, beleborzongok a  vihar gondolatába is.

Nem tudom van-e összefüggés, de viharban születtem.
Az egész olyan kiszámíthatatlan, a fülledt csöndbe egyszercsak váratlanul becsapnak a villámok és mennydörgés rázza meg egész testemet és lelkemet. Nem szalad össze a ház népe a nagy riadalomban, de bennem elindul a mocorgás, védtelennek érzem magam.
Kiszolgáltatott vagyok az anyatermészet hirtelen szeszélyeinek.
Ki vigyáz rám?
Egyedül nem tudom megvédeni magamat.
Különös a kapcsolatom ezzel a természeti jelenséggel. Bár a túlzott ijedősségem visszaránt biztonságos és pihe-puha ágyikómba, a magzatpózban ölelgetett kispárnám és macim társaságába, mégis félelemmel vegyített izgalom hatja át minden porcikámat. A vakmerő és kíváncsi énem titkon vágyik a felfűtött érzelmi állapotra.
A lassanként koppanó esőcseppek gyorsuló egymásutánisága mégis meghozza a nyugtalanságot felváltó megkönnyebbülést. A veszély elmúlt. Csoda-esőillat áramlik be a kitárt ablakon és tölti be szépen lassan a szobám, ezzel kitessékelve a félelem szagát.
Új értelmet nyer a szó, már nem a rettegés, hanem a hála és nyugalom járja át egész lényemet de legfőképp a szívemet. 

Túl bonyolult

Néha úgy szeretnék felszínesebb lenni. Mélységeiben megélni még a légyzümmögést is, kimerítő és nem is szükséges.
Nem akarok már mindent megérteni, nem tudom hogyan fordítható java rá a kíváncsi természetem. Vágyom a hétköznapi egyszerűség letisztultságára.

Nem így terveztem

Írnék, de a bennem keringő érzelmeket nehéz érzékletesen szavakba öntenem. Szeretném átadni azt a felszabadító hálát, amivel tele vagyok, mégsincs erre itt és most lehetőségem.
Túl sokat vártam az ünneptől. Azt gondoltam, innentől minden más lesz. Én akartam feltételeket szabni Istennek, hogy mi hogyan lenne nekem jó. Semmibe vettem a tényt, hogy ki a főnök. Az irányítás még mindig nem az én dolgom.
Idén nem kaptam konyhakészen a húsvéti örömöt. De jelenti-e mindez azt is, hogy esetleg ezáltal megkérdőjelezhetném a Jóisten irgalmát? Nem.
A nap végére kezdem már kapiskálni, most rám vár, hogy felleljem az örömöt. Az idei húsvét mást adott nekem. Ajándékba kapom a vágyat, hogy igazán őszintén szembenézzek önmagammal és mindennel együtt empátiával és szeretettel forduljak magam felé.

piciny csodák #18

ropogós, napillatú, frissen mosott ruhák

Hangosan gondolkodnék, de nincs kivel. Elviselhetetlenül sokat beszélek.
Úgy érzem sehol nem lehetek önmagam ki vagyok én egyáltalán?. A naplóm pesten maradt a hirtelen költözésben (akkor jobban voltam, nem volt aktív napi szinten).
Messze van az egyetlen ember, akinek a társaságában nem feszengek és teljesen el tudom engedni magam.
Feszélyez, hogy nem tudok ellazulni a családom társaságában. Itthon nem divat utat engedni az érzéseinknek, érzelmeinknek, még akkor sem, ha teljesen jogosan érzem úgy.
Hiányoznak azok a beszélgetéseink, amik megkönyebbülést hoznak és rétegenként fejtik fel a sebzettségemet.
Van ami csak ránk tartozik kettőnkre, sem a rokonainknak, sem egyéb lehallgató füleknek semmi köze hozzá (etéren mindketten bizalmatlanok vagyunk az eszközeinkkel és appokkal szemben).
Hiányzik a vigyázó ölelése.
Bár emberek közt vagyok, magányosnak érzem magam.
Nagyon el akarom hitetni magammal a beletörődést és elfogadást a nehézségeimet, fájdalmaimat illetően, Jóhiszeműen feltételeztem, túl vagyok rajta, tudom kezelni. Tévedtem.

Én azonban bízom a te irgalmadban, szívem ujjong, mert megszabadítasz, éneklek az Úrnak, aki jót tesz velem.

(Zsolt 13,6) 

olyan, mint egy gyertyatartó

szeretet

öröm

békesség

türelem

kedvesség

jóság

hűség

szelídség

önmegtartóztatás

piciny csodák #17

ma nagyon örülök a tiszta ágyneműnek és pizsamának, olyan friss

piciny csodák #16

meg tudtam engedni magamnak, hogy ma rossz kedvem legyen, anélkül, hogy emiatt állandó önvád gyötörne

Rémlik?

kivillan a fogam fehérje, lassan vélem felfedezni azokat a személyiségjegyeimet és viselkedésemet, ami miatt a való életben is problémáim vannak a szocializálódással és beilleszkedéssel, amik miatt nem szeretnek és elkerülnek az emberek, mert  túl bunkó és tapintatlan vagyok.

a lecke fel van adva, az önelfogadást tanulnom kell. nagyon-nagyon.

túl ismerős érzések kavarognak bennem. egész pici koromtól kezdve felsejlenek emléktöredékek, a szemem elé kerülnek, cikáznak a képek, hangok, illatok, helyszínek, hangulatok.

számtalanszor átélt pillanatok, amelyekben az ismétlődés ellenére nem érzem magam otthonosan.

érzéktelen

túl sok embert veszítettem el röpke életem során, ahhoz, hogy meg tudjon rázni a halál közelsége. rémisztő. valami baj van velem?

vágyódás

újra és újra emlékeztetnem kell magamat arra, most van itt az ideje annak, hogy éljem amit álmodok, senki más nem fogja megteremteni a saját valóságomban

Lehetséges?

Tegnap délután tele volt 65+-os emberekkel a bolt... Azt találgattam, vajon miért.
Elképzelhető, hogy ennyien ne lennének hajlandóak beismerni önmaguknak a saját korukat?

Én huszonévesként ezt az egyet kívánom magamnak: tudjak méltósággal megöregedni és elfogadni, hogy eljárt felettem az idő. Arra vágyom, hogy boldogan viseljem a természetesen bekövetkező változásokat.

Pusztaság

Elkényelmesedtünk. A mindennapi életünk részévé vált a luxus. Már nem tud elégedettséggel eltölteni minket a szürke hétköznapok egymásutánisága. Minden napra szükségünk volt valami extra fényűzésre. De nem erre lettünk teremtve, hogy ne tudjuk értékelni a legapróbb örömöket. Elfelejtettük, hogy a fájdalomnak és a nehézségeknek nem csak értelme, hanem célja is van. Mindent azonnal akarunk, de leginkább a fájdalommentes kényelmet.
A komfortzónánkból való kilépés, rákényszerít arra, hogy újrakezdjünk és szemléletmódot váltsunk.
Be lettünk dobva a mélyvízbe. Itt a megtisztulás, letisztulás ideje. Nesze neked tavaszi detox és méregtelenítés.
 A pusztában elveszítjük a hamis kapaszkodókat, az illúziót, hogy egyedül elhatározásból mindenre képesek lehetünk, elég csak kellőképpen akarnunk. Lecsupaszítva önmagunkat, a szívünket, az  életünket, lehetőséget kapunk, hogy bepótoljunk mindent, amire az időhiány volt a kifogásunk. Az életünk része a kietlen sivárság, a személyiség-fejlődésünkhöz elengedhetetlen, hogy időnként kiürítsük a fölösleget.
Csak az marad, amire igazán szükségünk van, de ehhez elkerülhetetlen a fájdalmainkkal is szembenézni, hogy tovább tudjunk lépni.
A fájdalom a jelenben tart, ami által esélyt kapunk hibáink felismerésére és a változtatásra.
A Jóisten a jelent ajándékozza nekünk, a puszta-tapasztalat megéléséhez elengedhetetlen engednünk magunkat a kezünkön fogva vezetni.
"a pusztában találtam reád, a zord magányosság földjén" (MTörv 32,10)
Ez az életkrízis segít helyet készíteni a szívünkben a húsvéti öröm befogadására.

piciny csodák #15

megismerkedtem új rongyosra hallgatható zenékkel 🎼🎶

piciny csodák #14 🍍💛

💛🍍 az aldis fagyasztott ananászkockák zseniálisak 🍍💛

17 nap

Amióta hazajöttem vidékre, két és fél hét kellett ahhoz, hogy elkezdjek újra visszatalálni önmagamhoz és az egyensúlyhoz.
Ennyi időre volt szükségem a szélsőértékek között, hogy megközelítsem a középutat és háttérbe szorítsam a féktelen hedonizmust.
Felmerül a kérdés, le lehet-e rövidíteni ezt az időtartamot, fel lehet-e gyorsítani a lelki megérkezés folyamatát?
Hogyan lehet átvészelni az ingadozást, amíg letelik és lezárul ez az átmeneti korszak?

Kulcsfontosságú felismerés ez, azt hiszem. Rángathatom ide-oda ész nélkül a testemet, de nem várhatom, hogy a lelkem is ugyanennyi idő alatt tegye meg az utat. Idő.

Tiltás

Ki kell zökkentenem magamat valahogy ebből az állapotból. Azagyam teljesen arra összpontosít, hogy mit nem szabad, mit ne tegyen.
Ami tiltólistás, azután sóvárgok.

piciny csodák #13

hangos madárcsicsergésre ébredtem

miért van az, hogy néhány blogot nem tduok felvenni a bloglistámba?