Olyan dolgok törnek bennem felszínre, amit nem szeretnék ide kiteregetni. Annyira ezek körül forognak a gondolataim, hogy másról írni nem is nagyon tudnék. Úgy érzem magányos maradtam ezekkel az érzéseimmel, mert nem mondhatom el senkinek, az egyetlen, akire valóban tartozik, vele pedig nem szeretnék konfliktust, nincs erőm konfrontálódni. Így hát visszanyelem és elfojtom szépen, amivel gyakorlatilag csak elnapolom a problémát szomatikus tüneteket okozva magamnak a jelenben.

Rage

Ha nem kerítenétek ekkora feneket a szoptatásnak, hanem elfogadnátok, hogy ugyanolyan természetes dolog, mint az, hogy eszünk, iszunk, megöleljük egymást egy kisbaba jelenlétében. Nem kell túlszexualizálni. Én meg attól érzem kellemetlenül magam, amikor ti rendszeresen egymás fenekére csaptok vagy fogdossátok, amikor smároltok az orrom előtt (50+ létetekre, tök örülök, hogy ennyi év után is ennyire szeretitek egymást, de már nem túlfűtött tinik vagytok, basszus), mert ez viszont tényleg a hálószobába tartozik. Így semmi értelme összepakolni a gyereket, hogy a 10 perces autóút elringassa/végigüvöltse, hogy aztán mi a kisbabámmal kettesben száműzetésben legyünk egy másik szobában, a többiektől elkülönítve, mintha fertőző betegek lennénk. Most jelenleg az a realitás, hogy egész nap cicin van, és nálatok tilos társaságban szoptatni, pedig még pont abban a korban van a gyermek, hogy éppen még alkalmas lenne rá. Nekem ez így túl nagy kényelmetlenség, hogy ugyanazt csináljam, mint itthon, ugyanabban a magányban, de egy idegen környezetben, ahol semmi nem esik kézre. Tudom, hogy nagyon jó érzés egy kisbabát ölelgetni, gyömöszkélni, de ez ma nem fog menni, hogy a szokásos módon a nyakamra jártok és az első levegővételnél, amikor épp nincs cici a szájában, kitépjétek a kezemből, hogy aztán a ti arckrémetek, kézkrémetek, öblítőtök szagát és a ti emberszagotokat érezzem rajta. Utálom mások szagát a babámon, arról nem is beszélve, hogy arcon puszilgatjátok többszöri határozott kérésem ellenére, amire rendszeresen hiába kérlek titeket.

Buszos kalandjaink margójára- Nénik

Hogy lehet azt mondani egy kisbabára, hogy túl szép az arca ahhoz, hogy fiú legyen?

Egyébként egy sötétkék bundazsákban volt kék helikopteres sapkában, de először meg kellett kérdezni, hogy “kislány?”. Majd amúgy felszállt velünk a buszra és elvárta volna, hogy vele beszélgessek, miközben a vadállat buszsofőrnek teljes testsúlyomból tartottam ellen, hogy ne boruljon fel a babakocsi. Szegény, biztos egyedül él és magányos.

Itt sorakoznak piszkozatban a félbehagyott bejegyzések, de most nincsenek szabad perceim átolvasni, sorrendbe szerkeszteni a bekezdéseket. Van köztük már, ami elavult és egyáltalán nem releváns, de nincs szívem a törlés gombra nyomni.

I smell snow

Sok évvel korábban, még mielőtt gyerekünk született volna, én megígértem magamnak, hogy én olyan anyuka akarok lenni, aki a hóesésben kiviszi majd a gyerekeit. Januárban ez nem jött össze, nehézségnek, akadálynak éreztem a havat (én, a tél és hóimádó…), haragudtam rá. Tegnap viszont eszembe jutott az évekkel ezelőtt magamnak tett fogadalmam, fogtam magam, nem érdekelt, hogy nehéz tolni a babakocsit és majdnem egy órán keresztül kint voltunk. Időközben hazaért Gy. is és egy kicsit hógolyóztunk (ha nem lett volna a zsebemben a telefon-airpods-bkv bérlet szentháromság, még meg is fürdetett volna a hóban.

Egyébként, megvan nektek a Christmas…again?! Disney film? Talán spoilermentesen a film lényege annyi, hogy a főszereplőnek addig kell újra és újra átélnie a karácsonyt különböző forgatókönyvekkel, amíg a tényleges jelen valóságában meg nem találja az örömet és boldogságot. Na, kicsit így érzem magam a mostani havazás miatt, nagyjából pont ugyanúgy kezdett el most is behavazódni a környék a hónap első hétfő-keddjén, mint januárban. Kíváncsi vagyok, így hogy ez most idén már a második alkalom, milyen sebességű lesz a reakció. Az biztos mindenesetre, hogy nekem tudatosan most más a hozzáállásom, nem hagyom, hogy hetekre elzárjon a külvilágtól, nem engedem, hogy lehúzzon és a hó miatt beforduljak, nem akarom hogy megváltozzon a személyiségem ezen része és a rajongásom a kényelmetlenségek miatt utálattá váljon. Ebben olyan vagyok, mint  Lorelai, teljes mértékben azonosulni tudok a véleményével:

“Everything’s magical when it snows. Everything’s pretty.”