tipikus

 a tegnapelőtti vendégség miatt olyan rendet csináltunk, hogy fogalmam sincs , hova került a laptopom.

nehogy a feledés homályába merüljön

 itt hagyom most, mert ez a recept valami zseniális. Vincenzo paradicsomos spagettijét ettem ma is, nekem ez az adag kb 2-3 ebédet lefed.

még mindig nem szalagos

 Gracchus tavalyi útmutatója alapján nekiálltam tegnap délután (is) fánkot sütni a családnak. Elképesztően finom lett, csak kaptam a dicséreteket a kelttészta antitalentum nagymamámtól is, és hát mi sem bizonyítja jobban a sikeremet, hogy eltüntették az egész, 70 deka lisztből készült, adagot fél óra alatt. Ennek ellenére megszólalt bennem a kisördög, hogy mindez szép és jó, de nem érdemlem mg az elismerést mert bizony a szalagja, az a fehér csík a fánk oldalán középen, a csudának sem akar összejönni. Hiába tartottam be minden "szabályt", amitől elvileg szalagos lesz, nem tudom, mit rontok el. Múlt pénteken is sütöttünk a húgommal, finom lett meg minden, de basszus, bosszantó, pedig minden valamire való farsangi fánk szalagos. Mondjuk legalább megtörtem az anyai ágon öröklődő fánksütési képtelenség átkát.

csak egy átlagos szombat délelőtt

Pöszörög a húsleves, a holnapi hókockához a szalakális tésztát már összegyúrtam, ebédet Édesanya hagyott itt, szóval enyém a terep. Nincs több halogatás, 10 napom van befejezni a szakdolgozatomat. 1 hete hozzá sem nyúltam, egyszerűen nem ment. Nagyon rossz pillanatban jött ez a mélypont, de ezért is kellett hazajönnöm egyedül. Szükségem van arra, hogy a csak a saját igényeimre figyeljek. Úgy vagyunk családilag behuzalozva, hogy először tapogassam le a körülöttem élők szükségleteit, ezekre legyünk érzékenyebbek, a miénk várhat. Hogy miért van ez így, vannak ötleteim. Talán mert apai nagyapám belenyomorodott lelkileg, hogy 50 éven keresztül az legyen az identitása, hogy ő az üldözött és elnyomott, a kommunista-szocialista rendszer által kizsákmányolt nemesi származású, ezért deklaráltan a rendszer ellensége. Ennek nyomán, családi halmozódás és a 20. század borzalmas eseményeinek köszönhetően depressziós volt egy olyan korban, amikor a lelki egészségről nem esett szó, a mentális betegségekről pedig csak szitokszó formájában. A kezeletlen depressziója bőven kihatott a családra, Édesapa és az ő testvérei abban élték az életüket, hogy nehogy bármi rosszat mondjanak, tegyenek, nehogy Nagyapa morogjon, ezért lesték minden kívánságát. Ennek ellenére bőven van még mindig kimondatlan feszültség Édesapa testvérej közt, hiába halott Nagyapa már 15 éve és Nagymama is idén lesz 6 éve. Nagymama is rettegésben élt és tartotta a gyerekeit a szorongásával, hogy Nagyapának megfeleljen, közben pedig lelki zsarolásával irányította haláláig az addigra már középkorú gyerekeit. Keresem az okait, de valamennyire alkati beállítódás ez a fajta érzékeny körültekintés, hogy szippantom magamba a környezetemből mások vágyait a sajátjaimat félretéve. Csak aztán egy idő után túltelítődöm és robbanok az elfojtott feszültségtől

vízből van a túlsó part

 Szóval az van, hogy forrongok, dühös vagyok és tehetetlen. Gy. pszichiátere egy alkalmatlan, etikátlanul lehúzó ember. Tudom, tudom, minden terápia és terapeuta más, máshogy működnek az emberek. Valaki szeret szépen sorban haladni, más a folyamat közepén is, mégha nem is az a téma, hajlandó az éppen akut problémával foglalkozni. Nálam ez utóbbi volt, ezért sem értem, hogy ha a az ember odamegy 1,5 hónapja, hogy jónapot kívánok, szeretnék feszültségoldó, szorongáscsökkentő technikákat tanulni, akkor 6 alkalom után miért állunk még ugyanúgy. Kérésre ír frontint, amikor 3 hét után is fennáll a probléma, ahelyett, hogy az önmegnyugtatás valamely módja felé terelgetné. Feldúlt vagyok, majdnem egy éve tart a folyamat, nem akarok senkit sürgetni, de mintha egy langyvízben ringatóznánk, nincs változás, a javulás elmaradt, helyette, mintha mégtöbb szorongással élnénk. Dühít, mert a heti 18k is sok, most már 20k egy alkalom, ahhoz pénzkidobás, hogy gyógyszerekkel tömjük az embert indokolatlanul. Persze ki lett találva ez az adhd dolog is, és lehet, hogy van benne valami, de havi 30k a gyógyszer, felnőtt indikációban nem jár az eü emelt rá. Ritalint meg kösz nem, szórakozni az értesítővel meg a háziorvossal, ami lejár, és az sem biztos, hogy segít. Ja, mert ugye a ritalin kábszer besorolás alatt van, ami nem csak a gyógyszertárnak plusz adminisztráció. Oké, idő, míg apró lépésekben feltitrálják, viszont most, hogy már terápiás dózison van Gy., bőven túl az 5 felezési időn, beállt a steady-state, az égvilágon semmi, de semmi nem változott. Öntjük bele a pénzt a férjem mentális egészségébe, mert az fontos, és nem is sajnálnám rá, ha nem egy mélyrepülés lenne ez az egész. Ketten szorongunk együtt a kanapén, nekem is szükségem lenne rá, de most én vagyok egy fokkal jobban, az én labilitásom a tartóoszlop. Támogassam, miközben nekem is kételyeim vannak, egyszer belekezdtem, de kérte, hogy ne bizonytalanítsam el.

semmiből semmi se lesz

Bűntudatot érzek minden pillanatban, minden egyes karakterért, amit nem a szakdolgozatomba írok, azonban hétvégén rá kellett döbbennem, hogy borzasztóan fáradt vagyok és iszonyúan nagy szükségem van felszabadult, lelkifurka mentes pihenésre. Kell üresjárat, mert valamilyen szinten ez a kötelező is kreatív munkát igényel, ráadásul, ez mondjuk az én hibám, de nyomasztóan szorít az idő.

Mindeközben visszatértek kételyek a hittel kapcsolatban. Nem érzem, hogy hasznomra válna a szervezett vallásosság, amikor azt sem tudom, van-e isten. Van-e bármilyen felsőbb hatalom? Miért nem fér bele a katolikusságba a házasság előtti szex és összeköltözés, ami akkora bűn, hogy nem járulhat az ember Szentáldozáshoz? Az meg oké, hogy lánykérés, eljegyzés és bármiféle elköteleződés nélkül vállaljanak az emberek gyermeket, majd a pozitív terhességi teszt és uh kép meglétekor hipp-hopp letudnak minden ilyesmi dolgot? Hogy miért nem fér bele a holdciklus és holdnaptár, miközben például Mária jelenések is full kamu. Nyilván annyi koplalás után én is hallucinálok és bármit összehazudok. Az ereklyék miért nem bálványimádás? Ezek csupán külsőségek, a belső folyamataim egészen megközelítik az ürességet. De hogy is lenne apakép nélkül bármi képességem hinni a gondoskodó és rám vigyázó feljebbvalóban? Aki csak van és azért szeret, mert vagyok és olyannak szeret, amilyen vagyok.

Más téma, de nem teljesen független az előzőtől. Úgy érzem elszalasztom a lehetőséget, van egy segítő ember, akiben megbízok, aki előtt merek valamennyire őszinte és sebezhető lenni, akit meg tudok fizetni, aki ha úgy van, gyógyszerrel is segít, bent vagyok a rendszerében. Én meg élek a kis tagadásaimban egy halom traumával, amit 25 éve hordozok. Jó lenne ezeket feldolgozni, de képtelen vagyok szembenézni ezekkel. Közben meg szorongok, hogy majd amikor nem lesz ennyi időm magamra, az anyasággal együtt fognak majd felszínre törni, esetleg gátjai lesznek az épített falakkal együtt egy új élet megfoganásának.

Kíváncsifáncsi

Emlékeztetőül magamnak: nem illik minden kérdést fel is tenni, ami az eszembe jut!

Pedig annyi minden érdekelne...

gyurMA,

 amivel holnapra be fogom tömni az autodidakta módon fuvolázni tanuló szomszéd hangszerét...

-20 k(g)

 Bárcsak a testtömegem lenne kevesebb 20 kiló(gramm)val és nem a szakdolgozatom karaktereinek száma.

Szépen fogalmazok, de nem erről kell írni, nem ez a feladat. 

Megérdemelném, na

 Azt hinné az ember, hogy ennyi akadály leküzdése után végre simán fognak menni a dolgok és jönnek a sikerélmények. Egy csődtömeg vagyok. Kudarc kudarc hátára halmozódik, amiben már annyira kiégtem, hogy inkább hagynám az egészet a francba. Kifogytak a tartalékaim, olyan szintű motiválatlanság vett rajtam erőt, hogy hiába a befektetett 7 év, most már be sem akarom fejezni, úgysem nekem való munka, alkalmatlan vagyok rá. Nincs több harc, megadom magam.