Tele vagyok nehéz érzésekkel és az ezek miatti bűntudattal a karácsonyt illetően. Külső szemmel ránézve nem lenne/ lett volna szabad ennyire rosszul éreznem magam, hiszen minden meg volt, békében telt, mégsem töltött el egyetlen percig sem százszázalékosan a nyugalom és harmónia. Valami szorongás, elégedetlenség, háborgás, düh, igazságtalanság folyamatosan fortyogott bennem, hol kicsit erősebben, hol kicsit gyengébben, de nem csitult el teljesen azóta sem. Nem gondolnám, hogy ez amiatt lenne, mert ez volt az első szentestézésem a származási családom nélkül és Gy. szüleivel. a sógorommal töltöttük, mert amikor hazamentünk az én családomhoz, már ott is az első 5 perc után rákiabáltam anyámra. De őszintén? Nem hiányoztak annyira szenteste, sem nagyim türelmetlenkedése, sem a miatta való kimerültség és feszkó, de az sem, hogy magyarázkodjak, miért nem megyek templomba*. Na, amúgy nem ide akartam kilyukadni.
Mit lehet akkor tenni, amikor a szülők hiedelmei, aggodalmai, irreális félelmei rányomják valamilyen módon állandóan rányomják bélyegüket a felnőtt gyerekeik és családjaik életére. Én nem tudom honnan jön ez, hogy úristen, mi van ha elfogy valamelyik étel, éhesek maradunk, ezért 5 emberre annyi készül, amivel tizenöten jóllaknánk. Ez még a kisebbik gond, legyen ennyi étel, ha befér a hűtőbe. 24-én a mínuszokban jó ötletnek tűnt kirakni a teraszra az ételeket, de a fene sem gondolta, hogy a melegedéssel, napsütéssel nem fognak foglalkozni, Rossz volt látni azt is, hogy ott romlanak meg, hogy azért benne van rengeteg idő és alapanyag, de nem véletlenül nem kívántam a sokadnapos fogásokat. Próbáltam nem foglalkozni vele, elhessegetni mindenféle felelősségvállalást ezzel kapcsolatban, mivel azonban napok óta megy a hasam és a kedd reggelt hányással indítottam**, nem mehetek el emellett szó nélkül. Annyira nem tudok azonosulni evvel, hogy legyen le a gond a főzésről és napokig ne is kelljen a konyhába a kenyérvágáson és a melegítésen túl betenni a lábam. Nekem az ünnep, a munkaszünet, az otthonlét pont ettől különleges, hogy van lehetőség minden nap frisset enni, nem pedig maradékokat. Ráadásul meg is beszélték másik háztartásbeli rokonokkal, hogy micsoda pazarlás ez a karácsony, napokig beleszakadni a munkába, azért hogy a nagy része a kukában végezze. De ezt már meg is beszéltük Gy-vel, nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Legyen inkább egy napi programpont a családnak a közös főzés, nem kell túlmisztifikálni, így nem az van, hogy valaki kimarad a közös programokból. Ugyanitt említeném meg, hogy hagyományt fogok csinálni a december 27-28-i sós kifli kefirrel/joghurttal menüből. Nem kell ennél több. Vagyis egy zöldségleves, pulykanyakleves*** még társulhat, friss narancslé, édességnek alma****.
Na nyitok még egy kajás bekezdést. Elolvastam Lukács Lizától a Ne cipeld tovább!-ot, pont a szentestézés előtt fejeztem be. Érzelmi evőknek és családtagjaiknak is ajánlom ezt a könyvet, segít megérteni mi zajlik bennünk, szerettünkben. Sok volt a wow élmény, amellett, hogy volt, amit meg nagyon nem éreztem magaménak. Megerősített, hogy azt és annyit egyek, amit kívánok, ha nem esik jól és ezt érzem az első falatnál, akkor se egyem meg becsületből. Szeretném, ha Gy. is elolvasná, segítene neki, úgy gondolom. Nem tudtam, hogy le merjem-e írni, remélem nem haragszik meg emiatt, szerintem (erről próbáltam már vele párszor beszélni, jeleztem felé) nála is valahol el vannak csúszva a dolgok étkezés terén. A mozgás miatt eleve nagyobb az étvágya, másrészt sokkal megengedőbb is magával, hiszen ő jár edzeni.Hiába sportol heti 3-4-szer, egyre csak hízik. Ezt szajkózta abban az 5 napban, amíg náluk voltunk az anyukája is szóvá tette, mindezek ellenére idecsomagolta Gy. tortáját, hiába mondtam, hogy én nem eszem belőle... Eleve nem értem, miért készült neki 26 cm átmérőjű*****, amikor öten köszöntöttük fel és az eredeti terv is csak ennyi ember volt, és bakker 26. éve van decemberhuszonhetedikén a születésnapja, neki kéne a legjobban tudnia, nincs étvágya senkinek. Nem fogyott el egy negyed torta sem az ünnepléskor, senki nem bír enni. Na mindegy, én a fenti problémáim miatt sem és a tudatos testfigyelésem miatt sem ettem belőle annál az egy falatnál többet, amit szerdán megkóstoltam és nem esett jól. Szívem szerint náluk kifelé jövet belebasztam volna a kukába dobozostul.
*Note to myself: Hát igen, ha már itt tartunk, majd az évösszegzésből ezt se felejtsem ki.
**Nem, nem vagyok terhes. Ellenben sógor gyomra is rendetlenkedik...
***ahww emellett nem mehetek el szó nélkül, ha nem írnám le a tegnapi receptjét szóljatok rám, magamnak is muszáj feljegyeznem, a titok: GYÖMBÉR!
**** team Rózsaszín Hölgy
*****2nd note to myself: szükségem lesz egy 18-20 cm-s tortaformára!! Na majd ha lesz ház****** és sok pakolóhely.
****** jelen állás szerint sose lesz