Az önutálat

kurvára hízlaló. Pedig odafigyelek, mit eszem és amúgy sincs nagyon étvágyam, undorodom magamtól és jönnek fel a nehezen leadott kilók. 

+

Pozitív lett a

Nyűgös

Nem tudom eldönteni, hogy tüdőgyulladásom van, a vesémmel van baj, vagy az izmaim miatt, de mindenesetre a fáj a hátam. Elkezdtem keresgélni a lelki okait, egyelőre még abban sem vagyok biztos, hogy itthoni vagy munkahelyi dolog. Stresszes vagyok és ettől csak hízok vissza, a magas kortizolszint miatt az anyagcsere is borul. Pedig igyekszem mérsékelni a szervezetemre gyakorolt nyomást, hogy legalább ne az alacsony szénhidrát bevitel vagy az időszakos böjt váltsa ki a stresszreakciót. Próbálok elég fehérjét és rostot bevinni, az viszont biztos, hogy nem esik jól a melegített hús, de a többi étel sem mikrózva.

Valami amúgy tényleg nem stimmel, minden nap most már sírás határán megyek dolgozni és hasonlóképp jövök haza a munkából, olyan fáradt vagyok. 

Ennyit nem ért

Köszi a sok hozzászólást.

Meglett a böjtje* a pénteki szorongva végigült óráknak. Ott és akkor nem tűnt fel, tegnap óta viszont rettenetesen fáj a fogínyem. Semmi más okot nem találok most. Ha lesz legközelebb, okosabb leszek, nem kell némán tűrnöm a fogaimat összeszorítva az ilyen helyzeteket, mert hiába próbálom elrejteni, mi zajlik belül, ha tönkremegy ebben a testem. Szeretném mostantól tudatosabban kezelni, távoltartani magam az ehhez hasonló stresszt az életemben. 

*haha, aznap úgysem böjtöltem, sem a rántott hús, se a töltött és a rakott káposzta nem volt vegás**. Azt hittem, a néni tudja, hogy van vegetáriánus kolléganő, de a folyamatos kínálásából nem ez jött le. Szegény nem értette miért jó kenyérrel a majonézes krumplisaláta és a franciasaláta, hiszen az csak köret... 

**csak az idősek szavajárása, nem az enyém, nyugi

Most amúgy

nem tudtok hozzám kommentelni, vagy ennyire nem olvas senki?

Így nincs is kedvem írni, ez irl is megvan, hogy nincs visszajelzés, nem vesznek észre, nem akarják meghallani társaságban ha megszólalok.

Azt bánom leginkább

Hogy nem bontottam asztalt 4 órával ezelőtt. Mármint elmentem meg a kaja jó volt. De 7 órát ültem összeszorított fogakkal, kényelmetlenül feszengve magamat a kellemetlen kollégák miatt. 

Nem lenne muszáj

Szerintem, az hogy valaki 80 éves elmúlt, nem mentség arra (legfeljebb enyhítő körülmény), hogy bunkó legyen a kollégáival. Nem muszáj dolgozni, ha már fáradt, morog, nem viseli el azt, hogy nem egyedül használja a hűtőt, ahol bizony, ha úgy fér be, arrébb lesz téve az ebédje (nink kijelölt fakkja senkinek sem hűtőn belül, mindenki más ennél rugalmasabban kezeli a dolgokat). És csodálatos, hogy őt a "munka élteti",  meg elnézőbbek vagyunk vele, hogy mennyire alkalmazkodik vagy sem. Ott van az a fájdalmas de, hogy olyan lehúzó, nem érzem azt az életszeretetet és minden nap van egy-egy olyan megszólalása hozzám (is), amitől kedvem lenne sírni. Amit és ahogy rámmorog, azoktól nem lesz kedvem nála tölteni egy hosszúhétvégém első napját sem, hiszen amúgy egész más terveink voltak Gy-vel. Az is bennem van, hogy ha kihagyom, végleg elvágom magam nála, másrészt ki tudja, meddig lesz erre lehetőség, hogy ő megvendégeljen minket. Voltak már korábban is esetek, de ez most már a sokadik és kezd betelni a pohár, egyszer ott fogok a wcbe zárkózva sírni. Például vittem almáspitét, mindenki őrült a sütinek rajta kívül, az ő megjegyzése annyi volt, hogy neki is van, legközelebb majd ő hoz. Ezek után zserbót már csak akkor merek vinni, amikor ő biztosan nincs bent, tudni kell róla, hogy irtó büszke az ő világhírű zserbójára.

Szeretnék annyi önkritikát, hogy ennyi idősen már csak akkor és annyit dolgozzak, amikor igazán jólesik. Mert látom rajta, többször nehéz, mint sem, a bántó megjegyzései pedig sokszor a fájós lába, a zsibbadó csípője, a szédelgése miatt vannak.