mindenes

Yeeey, sikerült belépni és bejegyzést írni. Szóval kaptok egy gigaposztot.

Velem aztán ne szúrjon ki a blogger. Elkezdem írni egy doksiba, amit szeretnék aztán majd kontrolcékontrolvé.

Szóval kajaügyben arra jutottam, hogy meg kell változtatnom a bevásárlási szokásaimat. Tartani itthon egy nagyon minimális készletet, de ha van 1 kiló barackom, nem kell 4-5 db banán. Ez most egy kiragadott példa, hoyg szemléltessem, remélem értitek.  A túl sok ételre ráparázok, hogy nem akarok kidobni, de közben meg alapjáraton a magyar átlaghoz képest mini adagokat eszem.


Nincs türelmem leírni és kifejteni a dolgokat. Viszont ha megőrzöm magamnak, akkor csak tovább kuszálódnak a szálak bennem, mesét ír a képzeletem a valóságból és kapok egy valótlan képet. Szeretnék őszinte lenni magammal.

Haragszom magamra, mert 10 óra van és most kezdek csak ébredezni. Nem így terveztem, nehéz beletörődnöm, hogy bizony vannak napok, a mikor én sem vagyok koránkelő. Bizony, a 4.20-as ébresztőt kinyomtam. 5-kor fölébredtem, de visszaaludtam. Ma lassan indul a nap. Hálás vagyok, mert megtehetem, hogy megengedjem magamnak. Vágyom arra, hogy elfogadjam: ez a nap ilyen és elengedjem az önostorozást, hogy mi az amit nem tettem meg eddig, pedig megtehettem volna, ha nem vagyok ilyen lusta. 

Mi lenne, ha nem akadnék ezen fönn? Mi lenne, ha nem aggódnék azon, hogy mire nem lesz erőm és mi nem fog beleférni a napba, hanem elkezdeném csinálni. Semmi. Vagyis de, az lenne, hogy nem egy újabb haszontalanul eltöltött nap lenne. Ideje elengednem ezt a végletes, mindent vagy semmit alapú gondolkodást.

Meddig tervezek önsajnálatba süppedve szomorkodni magamon?

Irgalmasnak lenni magamhoz irgalmatlanul nehéz.

Az elmúlt napokban igyekeztem tovább frissíteni a ruhatáramat. Jártam a turikat, mert jólesett. Egy ruhát találtam. Miért olyan nehéz öltözködni? 

Túl sok a kritérium, aminek egy ruhadarabnak meg kell felelnie?

• legyen fazonja: egyberuha harangszoknyával, vagy valami bővebb szoknyával, köszönöm zsákot nem kérek
• rövid ujjú legyen, ehhez ragaszkodom: a hátizsák kimarja a vállamat, illetve ilyen hófehér bőrrel hamar le is égek
• ne legyen kivágott, van ami nem tartozik a nagyvilágra és nem is érzem magam kényelmesen, maradjunk a kerek nyakkivágásnál
• megfelelő hossz: érjen térdig, de ne legyen túl hosszú, a 160 centimmel a maxiruhák sem jók, viszont ne is láttasson többet, mint ahogy jól érzem magam benne
• normális szín és minta: vannak ruhák, amik a fenti kritériumoknak megfelelnének, de mind feketék és a 70+-os nagymamám hord hasonló mintákat
• bocs de nem akarok egy ruháért vagyonokat kifizetni, egy turis ruha ne legyen 2-3 ezer forint és a fast fashion miért kerül tízezerbe, ár-érték arányban egyiket sem érzem reálisnak

Na, hol is tartottam? Megszakított a GLS futár. Ezt a szolgáltatást már szeretem. Tegnap délelőtt leadtam egy rendelést és mindenféle extra ráfizetés nélkül 24 órán belül megkaptam a csomagom. Bezzeg a Librinek 3 nap kellett, hogy üzleten belül összeszedjen 3 nyavalyás könyvet és emilt írjon, hogy mehetek értük (elvileg abban a boltban mindegyik készleten volt).

Fúha, a hétvégéről is jó lenne egy képes beszámoló, ha már végre megtaláltam a kábelt a fotómasinámhoz. Talán külön posztot érdemel a 2 jelentős esemény. Meg aztán volt egy tegnap este is.

Na ja, a nyelvezetem ma nem épp a legtökéletesebb, spongyát rá!

Nem tudom, egyáltalán a végére ér-e valaki ennek az eklektikus szedett-vedett bejegyzésnek, de minden elismerésem, ha igen.

Ennek a bejegyzésnek a megírását az Anna által linkelt zene teljes musical-változata támogatta.

confessions No. 17

hányingert kapok a kisállatukat embergyerekként kezelő emberektől.

nem! nem vagytok apuci-anyuci annak a szerencsétlen kutyának, macskának stb., bármennyire is szeretitek!!!

Annyira szeretnék fogyni, mégsem tudok megtenni mindent érte. Ülök a kanapén, zabálok ész nélkül, kesergek azon, hogy még mindig távol vagyok a magasságomhoz való egészséges testtömegtől.

Zokogok, mert kövér vagyok. Mert biztosan ezért nem szeret engem senkisem. Sírok, mert csak ennék, hátha az evéstől jobb lesz majd, hátha ez megoldást jelentene és boldog lehetnék és nem lennék szomorú. Miközben tudom, hogy ezzel teszem még jobban tönkre magam.

Sosem leszek már vékony, irigykedem mindenkire aki akár nagy erőfeszítések árán, vagy akár magától lefogyott.

Úgy érzem magam, mint a sokadik elrohadó bazsalikom a szobámban. Csak belőlem és az életemből nincs új. Nem megoldás, hogy amikor menthetetlenül tönkremegy, kidobom és veszek helyette másikat. Csak ez az egy van.

Egyre csak az zakatol bennem, hogy nem vagyok szerethető. Egy szánalmas senkiházinak sem vagyok jó.

Enni akarok, miközben hányingerem van.

Folynak a könnyeim végig az arcomon, le a nyakamon. Csípi a bőrömet a só. Kiszáradt a szám. Cserepesek az ajkaim. 

Kiapadtak a könnycsatornáim.

Sivatag vagyok.

Vízállás

Most épp megint nem megy a tükörbenézés és önmagamra való reflektálás. Csupa általam is cikinek tartott gondolatom van, hát még mennyire szégyellem ezeket nyilvánosság előtt fölvállalni. De ténylegesen a legfőbb probléma, hogy magam sem tudom magammal megbarátkozni és szembenézni. 

Puffogós, negatív posztokat írhatnék, viszont olyanokat nem akarok. Pontosan amiatt, mert nem fedné a jelen valóságomat. Szeretem az életemet, boldog vagyok, mégsem tudom átadni, talán élőben kifelé a jóllétem sugárzik, de nem látom magamat kívülről.

Könnyebb a rosszról írni, az sokszor olyan magától értetődő.

piciny csodák #31

Képek szerdáról:

Licsis tea licsis és narancsos szétpattanó gyöngyökkel 💜

Érdekesség: korábban sosem jártam itt

Robinia pseudoacacia

épp ezt olvasom, most kaptam meg

ma csak úgy ontom magamból a bejegyzéseket

Annyi tervem volt a hétre, egy részük meg is valósult, a többit viszont halogatom. Kupi van az íróasztalomon, mindent csak odahánytam és nincs kedvem elpakolni, mert a dolgoknak a helyén is kupi van. Naszóval értitek. Nincs kedvem semmihez, mert nem bírok nekiállni rendet rakni. Kifogáshegyek tornyosulnak fölém.

A bujo-záshoz, körömlakkozáshoz kell az asztal, a szilárd, stabil felület és rendes lámpás megvilágítás. Eddig rohangásztam a városban, bevásárlás, céltalan lófrálás, családlátogatás, piacozás és az általam generált indokolatlan időtöltések, pénzszórások listájának végrehajtása. (Jó, a szilikonos zuhanykabinlehúzó szükséges volt, 4 év után rájöttem, milyen hasznos kis találmány, rengeteg vízkővakerászástól kíméli meg az embert.)

Ma van az első nap, hogy ki sem mozdultam, konkrétan még mindig pizsiben ülök. Olvastam, ettem, kiteregettem, elmosogattam, de ezen kívül egy fia mozdulatot nem tettem meg.

Wow, ezt már korábban is tapasztaltam, de megint bebizonyosodott számomra, hogy növényi étrend milyen jó hatással van a menstruációmra. Jóval kevésbé görcsölök (kevesebb gyógyszer kellett, pedig ilyenkor egyáltalán nem sajnálom magamtól), és pontosan megjött.

Nem esik nehezemre betartani, finomakat eszem, nincs itthon más opció. Nem szeretném elhagyni teljesen az állati eredetű ételeket, hétvégén, társaságban és amikor megkívánom továbbra is fogyasztok. De! Egy fontos kérdést fel kell tennem mindig előtte magamnak: mit kívánok?

Így nyáron, amíg van sok friss hazai termék és nem szükséges rövid idő alatt, gyorsan sok energiát bevinni és akkor eszem és alszom, amikor éhes vagyok elegendő. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy az egyetemi rohangászós időszakban muszáj visszavezetnem a húst, tojást. Ezek nélkül nem bírom a tempót*. Alapvetően kisétkű vagyok, a gyomromba nem fér bele egy kétfogásos reggeli, az időmbe, hogy elnyammogjak egy nagy lavórnyi salátát 1-2 órán keresztül. Figyelgetem magam, mi hogy esik a testemnek. Nem hiányzik a kajakóma, könnyebbnek érzem magam. 

*pedig ésszel csinálom, nem hűbelebalázs módjára, igyekszem figyelni, hogy minden tápanyagtípust vigyek be, a lassú felszívódású szénhidrátok többségben vannak és előnyt élveznek a gyorssal szemben, szerintem minőségi ételeket eszem

confessions No. 16

reggel véletlenül bezártam a telefonomon a majdnem 100 nyitva lévő fület a böngészőben és megkönnyebbültem

Szabadakarat

Repetitív. Ez az első szó, ami most kikívánkozik belőlem. Nem először és nem is másodjára írok erről a témáról.

Néha nem az tesz boldoggá, amivel eltöltöm az időmet. Van, hogy a szabadidőmben is erőt kell vennem magamon, hogy ne azt csináljam, ami a legkönnyebb út lenne.

Könnyű egész nap az instát, yt-ot pörgetni, de unatkozom. És ha ezután visszanézek a napomra, üresnek érzem az életem, értelmetlen pótcselekvésekkel kitöltött 24 óra.

Bizony igenis ésszel kell felhasználnunk a lehetőségeinket. Az én döntésem eredménye, hogy engem építő időtöltést válasszak.

A képernyős kütyük direkt úgy vannak megtervezve és kialakítva, hogy függőséget okozzanak. Rövidtávon gyors, instant örömforrások, az adott pillanatban hamar kielégülést de egyben vágyakozást adnak. Én ezt nem akarom. Nem akarom, hogy ezek határozzák meg az életemet.

Szarul hangzik, mégis a szabadságot olyan tevékenységek adják nekem, amikhez, mint a tanuláshoz, le kell ültetnem magam. Elkezdenem nehéz, de ha belejövök, jobban fog menni. Drasztikusnak tűnhet, de hiszem, hogy a boldogságnak ára van, hogy az adott pillanatban kegyetlennek látszó elhatározások elégedettség- és teljesség-érzéshez vezetnek.

Mondhatnátok, ne legyek olyan szigorú magammal, de most annak kell lennem. Annak kell lennem az egészségem érdekében. Érdekes egyébként, hogy amikor egy szervi megbetegedés következtében étrendi változtatásokat, megszorításokat kell alkalmazni, azt soha senki meg nem kérdőjelezi, kell-e ezt, muszáj-e. Hiszem, hogy a testi, lelki, mentális egészségünkért egyaránt felelősek vagyunk, és meg kell válogatnunk, mit cselekszünk. Értelmet kaptunk, hogy a tőlünk telhető, szerintünk leghelyesebb választást tegyük meg. Ez a szabadakarat. 

confessions No. 15

Annyi minden van bennem, történnek is dolgok, de nagyon nehezen írok. Keveset naplóztam és keveset olvastam mostanában, keresnem kell a szavakat és a mondatszerkezeteket. Kizökkentem a blogos rutinból.

Kezdek végre túllendülni a kimerültségemen, újra emlékeztetnem kell magam: légy türelmes magaddal!

piciny csodák #30

Hálás vagyok, mert...

• jól sikerült a tábor, a helyzethez alkalmazkodás is, és segítőként úgy láttam, hogy a legnagyobb megoldandó feladatoknál volt javulás
• a héten nem rontottam el egy ételt sem, volt olyan gyerek, aki a hét 3 legjobb dolga közé sorolta fel, milyen finomakat ettünk és nem volt maradék
• újra Pesten lehetek, távol a családommal járó idegbajtól (szeretem ám őket, de nem könnyű nekem ott, mégha kívülről nem is tűnnek olyan nagy problémáknak, a sok kicsi sokra megy alapon össze tud ott is gyűlni minden)
• nem kellett vonatpótlóznom 2 átszállással, Julis barátnőmék felhoztak
• megengedtem magamnak, hogy elárasszon a jóleső fáradtság és a továbbpörgés helyett aludjak, pihenjek
• újra vágyom a sok sportolásra és jól-evésre, az összevissza zabálás és a sport hiánya nincs pozitív hatással az energiaszintemre
• ma eljutottam misére és jelen tudtam lenni
• Gy. református nagymamája épp náluk van és legközelebb el szeretne velem jönni misére
• Bolka unokatesóm felhívott a szülinapjára kapott okosórájáról (tuti rám fognak elfogyni a percei, 11 évesen feltöltőkártyásat kapott)
• jólesett a mai séta, pedig békávézhattam is volna
• tükörbe nézve ma sem a tömény öngyűlölet és undor fogott el, hanem kifejezetten tetszettem magamnak
• ehettem dinnyét 🍉🍉🍉
• meguntam a yt vidiket, egyáltalán nem kötnek le

nosztalgia

így 5 év után újra eszembe jutott

Aszinkron

Amikor ráértem, alig blogolt valaki, most, hogy nincs időm, minden blog pörög. Lemaradtam.

+megint kizáródtam egy blogból :(

Lassíts!

Leírom, hogy emlékezzek, vagy legalább emlékeztethessenek, akik olvasták.

Az elmúlt egy hét során legalább 4 túlzsúfolt napom volt, ha nem 5, a maradék kettőből pedig egy teljes napot elvitt a másnaposság és egyet pedig az önostorozás, hogy lusta vagyok, miért nem csiálok semmit, hiszen most van időm.

Elveszítettem a márciusra kialakulni kezdőddő egyensúlyomat és lassuló életemet, viszont nem bírom most ezt az intenzív pörgést. Sikerült elfelejtenem mindent a kijárási korlátozások és az ezt meghosszabbító önkéntes karatnén (aka vizsgaidőszak) következtében.

Fáradt vagyok és magam okoztam ezt az egyenlőtlenül beosztott erőmmel. Újabb jelzés volt, hogy tudatosan kell szerveznem, terveznem a napjaimat.

Talán a kimerültségemet legjobban azzal jellemezhetném, hogy összevissza zabálok, a testem üvölt a kalóriákért, valahonnan energiát próbál szerezni. Ördögi kör, mert a rosszul evéstől mégfáradtabb leszek.

Szeretnék időt keríteni arra, hogy vasárnap összeírhassam a következő hét teendőit és a kötelező feladatokhoz mérten kb. egyforma mértékű legyen a leterheltségem. Most szerencsére viszonylag szabadabban vagyok, kevesebb a mozdíthatatlan program, mint a szorgalmi időszakban, de szeretném hasznosan tölteni a nyarat. Néhány nap kell, ami elúszik, de nem szeretnék hetekről nem emlékezni, hogy mit csináltam, mint néha gimiig a nyáriszünetekben, mert rövidtávon ez a könnyebbik út, hosszútávon viszont a haszontalanság súlya nehezedne emiatt a szívemre.

Egy egyszerűbb, lassabb, de a jelent megélő és nem csak átélő ember szeretnék lenni. Nincsenek nagy vágyaim, sőt egyre kevésbé jönnek elő időszakok, amikor ilyen téren sóvárognék. Én szeretem az Édesanya által unalmasnak titulált szürke hétköznapokat. Nem vágyom mindig a különlegesre, mert úgy érzem jelentéktelenné válik és elértéktelenedik számomra, rutinná válik.

Ha mindig a kedvenc ételemet enném, hamar megcsömörlenék tőle, eltelnék és többé már nem lenne a kedvencem, gyanítom megutálnám.

Változom. Nehéz erről írni. Amúgy sem gondolom, hogy sokszor sikerülne átadni az érzéseimet, amik bennem kavarognak, de nincsenek is ilyen ambícióim nagyon. 

Kérdezhetnénk, hogy akkor miért írok nyílt blogot, ha tökre leszarom, értik-e az olvasóim. Jólesik, hogy figyeltek rám, és néha kapok válaszokat, gondolatébresztőket, támogatást olykor ellenkező véleményt a leírt, vagy burkoltan megjelenő bennem megfogalmazódó kérdésekre, kételyekre.

A tollam és a naplóm sosem válaszol, sosem ad életjelet, mindig érzem, hogy "egyedül"* vagyok.

*Persze magammal töltött idő ez, amiért egyre hálásabb vagyok, és az idő múlásával válik kevésbé félelmetessé.

piciny csodák #29

a táborban az első napi ebédnek olyan sikere* lett, hogy még a napzáró imában a 'sorolj fel 3 jó dolgot a mai napból' résznél majdnem mindenki megemlítette

*máskor mindig el kell ásni a maradék spagettit (nem is  értem miért, a gyerekek szokták szeretni)

confessions No. 14

Ma már leéltem egy fél életet, és még fél 10 sincs. 

Amikor elfogy a türelmem

Banyek! Menjen az anyjába minden maszk nélkül utazó! Komolyan, szinte ájulásig rosszul vagyok a klímátlan vonaton, kényelmetlen, izzadok.

Kifizettem azt a rohadt helyjegyet, elvileg garantálták h 4-nél többen nem leszünk a 6 személyes fülkében. 

Erre ideülnek hőhullámos banyák, akik kifelé is sugározzák a forróságot magukból, prüszkölnek és kibújnak a hülye topánkájukból és a maszkomon áthatol a lábszag.

A kor nem kellene, hogy egyenlő legyen a nekemmindnetlehet és a nekemezjár mentalitással.

Nekem sem derogál betartani a szabályokat,és nekem is legalább ugyanannyi erőfeszítés, mint másnak.

 

Update: jegyük sem volt

Agyf* komolyan, akin van maszk az meg lehúzza a beszélgetéshez, amikor szükséges lenne. Én a beteg, idős öreganyámhoz megyek haza.... 

confessions No. 13

Emlékeztető magamnak: blogokat visszaolvasni inkognitómódban nem érdemes, mert a böngészőt bezárva elfelejtődik, hol tartottam és visszakeresni sem tudom az előzményekben

Dühönghetnék, de minek

Ma reggel 4:30-kor kipattant a szemem, világos volt, nem bírtam visszaaludni. Olvastam egy órát majd elhatároztam, hogy felkerekedek és hozok Gy-nek valami finomat reggelire. A szokásos napindító fél liter vizem elfogyasztása után felöltöztem és csöndesen kiosontam a lakásból.

Nyakamba vettem a szokatlanul üres, épp ébredezni kezdő várost. Mondtam már, hogy mennyire szeretem a reggeli kómás Budapestet, ahol szinte egyedül vagyok ébren önszántamból a kukásokon kívül.

Végül a Kálvinon kötöttem ki a nagy kószálásban, innentől adott vol, hogy jókenyeret fogunk reggelizni. Igen ám, de a drágák sem a google térkép-nél, sem fb-on nem vitték túlzásba azon információ közzétételét, mely szerint 1 órával később nyitnak, mint korábban.

Már éppen megsértődve bandukoltam volna tovább, amikor egyszer csak erre lettem figyelmes: 

Szóval legyintettem egyet és a sarki kis albánnál megvettem a szokásos kedvenc virslis párnát.

Ha már így mutogatom a lábkörmeimet, be kell vallanom, utolért a sárgaláz. Nagyon büszke vagyok, mert sikerült megújítani a nyári ruhatáramat és nem sajnáltam magamtól azokat, amik megtetszettek. A mosott ruhák frissessége és az ebédre készülő francia rakottkrumpli illatának egyvelege lengi be a lakást.

I swam across,

I jumped across for you,

Oh what a thing to do.

'Cause you were all yellow*

*igen tudom, ennek a számnak köze nincs a sárga szó szerinti értelméhez

Kami kihívása 4. Mixtape

életem válogatáskazettája- nincs kedvem linkelgetni, a legkedvencebbeket itt hagyom videóként

klasszikusok:

Bach: Csellószvitek, Karácsonyi Oratórium, Air 

Csajkovszkij: Hattyúk tava, Diótörő, Virágkeringő

Sosztakovics: II. Jazz szvit 2. keringő

Dvorák: Cello Concerto Adagio

Chopin Spring Waltz

gondolkoztam az időrendi sorrenden, de egyrészt túl beazonosíthatóvá tesz, másrészt lusta vagyok rendbe rakni, a fejemből meg random jöttek elő (nem, a kedvencségi sorrendem sem ez):

Sean Kingston Beautiful Girl

Daniel powter bad day

Skilett stars

Keane Somewhere Only We know

Bruno Mars Locked Out Of Heaven: ettől a mai napi összeszorul a gyomrom, amikor meghallom valahol, egy be nem teljesült nagyonodáiglévős crushom jut eszembe róla

Linkin Park Numb

Green Day 21 guns

Green Day Wake me up when september ends

Coldplay Waterfall

Foofighters Best Of You

Coldplay fix you

twenty one pilots House of Gold

Two Steps From Hell Star sky

SzBB Bájoló

Michael Kiwanuka Cold Little Heart

Margaret Island feldolgozásában A csend (amit egyébként Gerendás Péter és Bródy János páros szerzett és eredetileg Koncz Zsuzsa énekelte el, engem mégis a fiatal Lábas Viki előadásában tudott megszólítani)

Sufjan Stevens Carrie&Lowell album

Honeybeast Így játszom

Gotye Somebody That I Used to Know

Justin Timberlake Can't Stop The Feeling

Tankcsapda Alföldi gyerek

Basshunter Boten Anna

Radiohead No Surprises

Péter és Pál Páramagány

Biztos van még, majd frissítgetem ha eszembejut.

16194 lépés. 1 vízhólyag

Ha már aludni nem  bírok, leírom, hogy miért is lenne ekkora szükségem rá. Hosszú, de eredményes volt a tegnapi nap. Semmi különleges vagy extra dolog nem történt, ezért könnyen elsiklana minden teendő felett a szemem. Leírom, mert ezektől igenis szabad fáradtnak lennem.

elpakolás a konyhában

reggelizés

mosogatás

tűzhely lesikálása, mosogató pucolás

arcmosás

fogmosás

öltözés

eljutás a bankba

bank

várakozás a további ügyintézéshez

séta haza kerülőúton

joghurtos meggyturmix elkészítése és elfogyasztása

simsezés a délelőtt további részében

    eközben ismét kísérlet a telefonos ügyintézéshez, és siker

ebéd + filmnézés

fogmosás

eljutás az artizánba kenyérért

séta a nyugatihoz

shoppingolás (kaptam egy ruhát és egy szoknyát)

spar bevásárlás

villamossal haza

    útközben: biobolt 

                     drogéria

mosogatás

bevásárlás lidl

vacsi + fröccsözés Julisnál

hosszú beszélgetés

hazajutás

mosogatás befejezése (mindenképp kell a kotyogó másnap reggel!!)

arcmosás

fogmosás

zuhanyzás

pizsi

alvás lett volna, ha nem csapkodja a szélvihar a nyitva lévő ablakaimat

Légyszi valaki tanítson nemet mondani magamnak, túl sok ez nekem, nem szorulok rá, hogy ennyi programot besűrítsek egy napba és tényleg nem bírom a saját tempóm.

így nem vettem meg életem első WS testpermetét

A reggeli szokásos körök, a blogok*, yt és insta lemaradásom behozása után tegnap picit olvasgattam még, de utána felkerekedtem. Sétáltam egyet itt a környéken, ismeretlen utcákon kószáltam a kerületben. Érdekességeket is láttam, régi (?) cégéreket, mesterek tábláit műhelyek mellett a házak falán.

Bandukoltam tovább, ekkor még elviselhető volt a szűrt fény, az utcán alig voltak, teljesen kisvárosi szombat délelőtt 10 utáni, de még ebéd előtti érzés volt. Aki nagyon akart valamit, már elintézte, gyorsan a meleg előtt vagy éppen kora reggel, nehogy a mocsok Gizinek maradjon a rohadt zöldségeken és a záptojáson kívül bármi is a piacon, néhány család volt a játszótereken is.

Odaértem úti célomhoz, mármár jól is esett a légkondi jeges szele az utca hősége után, delet harangoztak. Nagy lelkesen vetettem bele magam a válogatásba. Nem volt hosszú a bevásárlólistám, de végre megengedhettem magamnak, hogy nézelődjek és ne csak céltudatosan haladjak a sorok között. 

Ismét kapható volt a tanulókártya, felment az ára, de ebből akkor szoktam feltankolni, amikor van. Több ilyen kis apróság is bekerült a kosaramba, amikről álmodni sem mertem volna, hogy valaha újra kapható lesz, olyan régóta volt hiánycikk, megörültem nekik.

Régóta szemeztem a testpermetekkel, és volt is kedvem megillatolni őket és kipróbálni, hogyan működik a bőrömön a testszagommal. Találtam kettőt is, amik között vacilláltam, de csodával határos módon választanom is sikerült.

A pénztárnál beszélgettek a az eladóhölgyek, de sorba nem kellett állnom. Minden rendben ment, mindent lehúzott a kasszáserzsi (ebben a boltból kaptam már ingyen körömlakkot, de fizettem is többet a kelleténél), kártyával fizetek.

Fizetnék.

Fizettem volna.

Kéri a PIN-t.

Nagy magabiztossággal pötyögöm be. Helytelen jelszó. 

Másodszor és harmadszor is eljátszom. Mondom, mi a csuda, eddig ezt használtam, eddig működött. Izzadok, folyik rólam a víz, fogy a levegő a maszk alatt. Blackout. Mi a kódom, ha nem ez? Nem lehet más.

Megkértem a hölgyet, ne rakja még el a kosaram, kimegyek egyet a bolt elé, lehúztam a maszkom, szippantottam egyet a szmogos levegőből, ittam pár kortyot.

Ó, megvan, eszembe jutott. Az új kártyámhoz a régi elvesztése óta más kvartett tartozik.

Késő. A kártyám lezárolt a háromszori rossz kód használata miatt.

Hát így nem vettem meg életem első WS testpermetét.

*Mostanában ez hamar megvan sajnos. Nem tudom mi van, de  mintha alábbhagyott volna a blogolási kedv. Remélem, hogy mindenki nagyon éli IRL az életét és amiatt nincs ideje / kedve írni nagyon és nem hatalmas bajok történtek mindenkinél.

Kami kihívása 3. Apróságok

Régóta vártam már erre a pillanatra, végre eljött. Ez nem annyira apró öröm. Sőt! 

Sok küzdés eredménye.

Legyőzni magamat és a körülményeket.

Végső soron mindig rájövök, hogy szeretem csinálni. Szeretek tanulni, ezzel eltölteni az időmet.

Időnként megfogalmazódik bennem, hogy de jó lenne, ha csak tanulnom kellene, ha nem kellene ezt, meg azt és még amazt is megcsinálnom. Eljutottam arra a szintre, hogy azok a kifogások nem kell, hogy indokká emelkedjenek, nekem tényleg csak ennyi a dolgom. Támogat a családom.

Elkezdtem tudni értékelni a helyzetemet és hálásnak lenni ezért. Már nem szeretnék nyavalyogni, hogy nehéz az egyetem. Hiszen én választottam, amit csinálok és végeredményben kifejezetten élvezem is csinálni.

🍍🍍🍍🍍🍍🍍🍍🍍🍍

ahwww friss gyümi volt a tízóraim, ananász és őszibarack

🍑🍑🍑🍑🍑🍑🍑🍑🍑

A többiről nincs kép, listaszerűen összeszedem őket:

• visszajöttem a nagyvárosba
• találkoztam a vonaton egy volt gimis osztálytársammal és egy órát beszélgettünk, ami kifejezetten jólesett (még jómagam is meglepődtem, nem tartom már évek óta senkivel a kapcsolatot)
• nem szakadt (még!) le a plafon többi része, amíg távol voltam
• sikerült kiegyensúlyozva étkeznem 
• gyakoroltam az akaraterőmet: szívem szerint ruhástól bedőltem volna az ágyba zuhanyzás és fogmosás nélkül, mégsem hagytam ki ezeket és az arcápolási rutint sem
• képes voltam a programjaimat, az azonnal megvalósítandónak tűnő feladataimat leredukálni és elfogadni, hogy fáj a fejem, ez most nem megy. meg tudtam engedni magamnak, hogy gyenge legyek
• elkezdtem a digitális detox c. könyvet (ja, erről mégiscsak van kép)

• hálás vagyok, mert egy szomorú barátomnak tudtam pár olyan szót mondani, amivel felvidíthattam és segítettem neki megtalálni a helyzetében a pozitív hozzáállás alapját, amire építhet
• végre mindenféle lelki rezdülés nélkül hallgattam, ahogy elmesélnek egy olyan programot, ahova nem hívtak meg, annak ellenére hogy hívhattak volna. egyáltalán nem okozott bennem sem fájdalmat, sem rossz érzést, már nem akarok közéjük tartozni, mert boldog vagyok a helyemen. van helyem, ahonnan nem vágyódom el.
• bár nem napi apróság, de a héten voltam vérvételen és egyáltalán nem is lettem rosszul, pedig nem bírom, egyenesen rettegek (+ jóhír, hogy határozottan jó eredményeket kaptam) talán kezdenék felnőni?

Tovább is van, mondjam még?*

Nem gondoltam volna, hogy ez is önindukáló láncreakció szerűen megy. Elkezdtem összegyűjteni, és egyre csak több lett és szerintem tudnám még folytatni.

Kami már befejezte, ha van kedvetek ti is csináljátok, folytassátok. :)

*ti ismeritek?

ezek vannak mostanában

Fáradt vagyok.

Tegnap sikeresen befejeztem a vizsgaidőszakot. Nehéz szülés volt, de itt vagyok végre. Unom, hogy mindig ugyanez van, mint most. Elegem van ebből és változtatni akarok. Itt az ideje vállalnom, mivel jár, amit választottam. A halogatás és a dolgok elodázása nem fogja a  feladataimat megszüntetni.

Azt hiszem most értem meg arra a gondolkodásra, hogy itt az ideje kezembe venni az irányítást az életemmel kapcsolatban, befejeznem önmagam sajnálását és sajnáltatását. Igen, nehéz a hivatás, amiért tanulok, igen nem könnyű nekem sem a családi hátterem sem. És? 

Ez most nem az önostorozásomról szól, érzem, hogy egy kapcsoló átkattant bennem. Változom. Pontosabban érzem, hogy már megváltozott bennem valami. Hosszú folyamat volt. 

Az elmúlt 1 hetet Gy-vel a családomnál töltöttük. Konkrétan nem volt magamra egy percem se kb. Tanultam, küzdöttem az életemért, a jövőmért, az álmaimért. A szembenézés* önmagammal nem itt, hanem a tükör és a tankönyv fölött zajlott, esetleg a beszélgetések során. Azt gondolom, hogy valahol ez az egész nem is a tényleges ismeretanyagról szól, hanem önmagunk legyőzéséről, a félelmeinkkel való küzdelmeinkről.

Családoztunk, unokatesóztunk, volt mindenféle program, a barackot sos be kellett főzni, az ebédfőzést felosztottuk: pénteken és tegnap anya alkotott, szombat az én napom volt, vasárnap és szerdán nagymamám hívott meg minket, hétfőn húgom főzött, kedden pedig a fiúk (Gy. és öcsém) készítették el a világ legfinomabb bolognaiját. 

Azt egy kicsit sajnálom, hogy az erdőbe nem jutottunk fel, vagy gatyarohasztó meleg volt vagy szakadt az eső.

Megnéztük az Unorthodox**-ot, tele vagyok kérdéssel. Mondjátok, ugye lesz folytatás? Ti láttátok? Ha igen, szerintetek mi lett a sztori vége?

Mindeközben belevetettük magunkat húgomék táborának szervezésébe, ami ugyan nem az eredeti formájában, de meg lesz tartva és szerintem tök jó lesz. Tetszenek az ötleteik, a célok, amiket megvalósítani terveznek a gyerekekkel. Reméljük, a gyerekek is ennyire élvezni fogják és előrébb viszi őket az életben.

Ilyenkor mindig eszembe jutnak a mi táboraink, hogy a sok bántás ellenére, ami abban a közösségben ért, mégis mennyi minden jót kaptam (nem vagyok róla meggyőződve, hogy a mai fejemmel bennmaradnék-e egy érzelmi bántalmazó kapcsolatra hajazó csoportban).

Most épp visszajöttem magányomba és nem tervezek már nagyon mászkálni, 1 hetet még fixen otthon fogok tölteni, lesz egy nyaralás, egy esküvő, de ennyi. A szeptemberi sulikezdésig szeretném darabjaimból úgy összekaparni magam, hogy ez egy fenntartható állapot legyen és ne essek szét az 5-6. hetén a szorgalmi időszaknak. Ebben a félévben valahol ott veszítettem el a fonalat, a kapcsolatot önmagammal ezáltal az irányítást is az életem felett. Persze, kellett a vírus is ehhez, de a kizökkenés felé már úton voltam.

Az élet az akaraterő és az újrakezdések reciklizáló körforgásából áll.

*Tavaly ilyenkor folyamatosan az a mondat jött elő bennem, hogy "nem bírok leülni és szembesülni azzal, mi mindent nem tudok, különben sincs már rá elég időm".

**Bár eddig itt ezt nem reklámoztam egyáltalán, de érzek valami fura vonzódást a zsidó szokások és kultúra megismerése iránt is. (Tulképp amúgy így érzek minden nagy és kis vallással kapcsolatban, néztem dokumentumfilmeket már a szcientológusokról, amishokról, yt vidikben is gyakran keresem a hasonló témákat.) Esetleg ha ismertek ilyen, ehhez hasonló sorikat, filmeket, hogy hogyan élnek nagyon vallásos emberek, várom az ötleteket, ajánlókat.