Régóta vártam már erre a pillanatra, végre eljött. Ez nem annyira apró öröm. Sőt!
Sok küzdés eredménye.
Legyőzni magamat és a körülményeket.
Végső soron mindig rájövök, hogy szeretem csinálni. Szeretek tanulni, ezzel eltölteni az időmet.
Időnként megfogalmazódik bennem, hogy de jó lenne, ha csak tanulnom kellene, ha nem kellene ezt, meg azt és még amazt is megcsinálnom. Eljutottam arra a szintre, hogy azok a kifogások nem kell, hogy indokká emelkedjenek, nekem tényleg csak ennyi a dolgom. Támogat a családom.
Elkezdtem tudni értékelni a helyzetemet és hálásnak lenni ezért. Már nem szeretnék nyavalyogni, hogy nehéz az egyetem. Hiszen én választottam, amit csinálok és végeredményben kifejezetten élvezem is csinálni.
🍍🍍🍍🍍🍍🍍🍍🍍🍍
ahwww friss gyümi volt a tízóraim, ananász és őszibarack
🍑🍑🍑🍑🍑🍑🍑🍑🍑
A többiről nincs kép, listaszerűen összeszedem őket:
- visszajöttem a nagyvárosba
- találkoztam a vonaton egy volt gimis osztálytársammal és egy órát beszélgettünk, ami kifejezetten jólesett (még jómagam is meglepődtem, nem tartom már évek óta senkivel a kapcsolatot)
- nem szakadt (
még!) le a plafon többi része, amíg távol voltam - sikerült kiegyensúlyozva étkeznem
- gyakoroltam az akaraterőmet: szívem szerint ruhástól bedőltem volna az ágyba zuhanyzás és fogmosás nélkül, mégsem hagytam ki ezeket és az arcápolási rutint sem
- képes voltam a programjaimat, az azonnal megvalósítandónak tűnő feladataimat leredukálni és elfogadni, hogy fáj a fejem, ez most nem megy. meg tudtam engedni magamnak, hogy gyenge legyek
- elkezdtem a digitális detox c. könyvet (ja, erről mégiscsak van kép)
- hálás vagyok, mert egy szomorú barátomnak tudtam pár olyan szót mondani, amivel felvidíthattam és segítettem neki megtalálni a helyzetében a pozitív hozzáállás alapját, amire építhet
- végre mindenféle lelki rezdülés nélkül hallgattam, ahogy elmesélnek egy olyan programot, ahova nem hívtak meg, annak ellenére hogy hívhattak volna. egyáltalán nem okozott bennem sem fájdalmat, sem rossz érzést, már nem akarok közéjük tartozni, mert boldog vagyok a helyemen. van helyem, ahonnan nem vágyódom el.
- bár nem napi apróság, de a héten voltam vérvételen és egyáltalán nem is lettem rosszul, pedig nem bírom, egyenesen rettegek (+ jóhír, hogy határozottan jó eredményeket kaptam)
talán kezdenék felnőni?
Tovább is van, mondjam még?*
Nem gondoltam volna, hogy ez is önindukáló láncreakció szerűen megy. Elkezdtem összegyűjteni, és egyre csak több lett és szerintem tudnám még folytatni.
Kami már befejezte, ha van kedvetek ti is csináljátok, folytassátok. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése