Békétlen boldogtalan

Túl sok bennem a keserűség és sérelem 2024 karácsonyát és az elkövetkező évek karácsonyi terveit nézve. Nem lett volna szabad ennyit nyelnem és a saját igényeimet félretennem. Nem is akarok emlékezni. Talán csak a kimerültség miatt látom ilyen borúsan, az örök elégedetlen énem nyugtalankodik. Vannak hagyományok, amit Gy. családjától tartanék meg és vannak, amit a sajátoméból, de egyikkel sem vagyok maradéktalanul kibékülve. Pofáraesés lesz majd kisbabával kialakítani a saját közös szokásainkat, de őlomhasága  nem hajlandó még ezzel foglalkozni, majd amikor enélkül is lesz elég bajunk, akkor fog a fejéhez kapni, hogy ja hát ő erre nem gondolt, hogy ez ilyen és ennyire nehéz lesz. 

Míg az emberek többsége 20-án letette a munkát, én épp  buszozok a patika felé. Kicsit irigykedem a nem dolgozókra, de azért hálás vagyok, hogy holnap nem nekem kell meggyürkőznöm a tömeggel. Annyi érzés kavarog bennem. Keserűség, bánat, irigység, de valahol mélyen megbújik a hála, a megengedő elfogadás,  megtapasztalom az irányunkba érkező feltétel nélküli törődő szeretetet. Ez a karácsony ilyen. Majd eljön annak is az ideje, hogy mi vendégelhetjük meg a családtagjainkat, amikor arra lesz szükségük, hogy mi gondoskodjunk róluk. Idén lehet, hogy először és utoljára az életemben, beleülök a készbe és ez is teljesen rendben van. Beleengedem magam a szeretve levésbe.

demotivált

Nem hagyhatnánk ki ezt a teljes karácsony dolgot idén?

Sem kedvem, sem energiám, hogy erőt tudjak venni magamon és a kedvtelenségemen. 

Egyáltalán nem vágyom erre a rohanással teli káoszra. Ilyenkor vesz ki a legtöbbet belőlem a munka, nincs időm nyugiban készülődni. Míg máshol a karácsonyi leállásig tart a hajtás, nálunk meg kell húzni a két ünnep között is. 

Lyenga és MonopoJ

A negatív reklám is reklám. Eretvágok hamég egyszer yt videó előtt közben meghallom így kiejtve. Mert az kéremszépen

DZSenga

és 

monopoLI

. 

Köszönöm szépen a figyelmet!

 (a hasbro úgysem olvassa, pedig nem ártana...) 

Spicli

Nem tudom mennyire számít ez árulkodásnak, de már nem érdekel. Úgy érzem szólnom kell valaki felettem állónak, hogy egypáran némely kollégáik halálát kívánják. Megértem, ha valaki dühös a másikra és ingerületből kiszalad a száján. De napi szinten a “kinyírnám, meg tudnám fojtani, megölöm, megölném, bárcsak elpatkolna a vén kurva/öreglány” típusú mondatokat hallgatni nem bírom. Egyrészt vannak dühkezelési tanfolyamok, másrészt azt gondolom, hogy elméletileg mind felnőtt nők vagyunk. Ezzel járna az is, hogy tudok a velem nem szimpatikus emberekkel is együtt dolgozni, aztán munkaidőn kívül nem muszáj egyetlenegy percet sem együtt eltöltenünk. Azt gondolom, ha meg ennyire rossz itt a munkatársakkal és tényleg mindenkivel csak baja van valakinek, talán nem árt magába nézni és ha tényleg ennyire feloldhatatlannak érzi magában a feszültséget, senki nem tart puskacsövet a fejéhez, hogy itt dolgozzon. Mindenesetre szólni fogok most már a főnöknek.

Tegnap miután bezártunk, beültünk a lányokkal csak egy italra. Írtam Gy-nek, nem maradok sokáig, 1 órát maradok, aztán jövök haza. Na, hát ebből olyan jó beszélgetés kerekedett, hogy úgy kellett futnom az utolsó buszra. Továbbra is nehezen nyílok meg, borzasztóan lassan kezdek el megbízni másokban, de most először éreztem másfél év után, hogy befogadnak, és én is a csapat része vagyok. Persze, ehhez kellett egy egészen szerencsés beosztás ezen a hétvégén, szerintem a csapatra társaság szempontjából nem lehet panaszom.

Azon gondolkodtam mostanában, hogy azért marha nehéz dolga lehet a közvetlen főnökömnek a bizalmatlanságommal, zárkózottságommal, kezelni, hogy lassan nyílok meg, pedig szeretne ő olyan közeget és kapcsolatot megteremteni a munkahelyen, hogy vele őszintén és nyíltan megoszthassuk a dolgainkat. Valamiért van bennem egyfajta szorongás és úgy látom, hogy zavarja/nem esik jól neki, hogy "félek" tőle, mert nagyon nem ilyen szeretne lenni. Próbálom körüírni, nem találok a helyzetre megfelelő szavakat. Annyira bonyolult ez az egész. Azt hiszem könnyebb lenne neki, jobban értené a reakciómat, viselkedésemet, hangulatingadozásaimat, ha beavatnám 1-2 dologba, például az apahiányos gyerekkoromba. 

(nem is erről akartam ma írni, de ahhoz abszolút semmi lelkierőm nincs) 

A nap kérdése

Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy a munkahelyrm miatt van rossz kedvem, vagy a rossz kedvem miatt, ilyen nehéz a munka?

(Szerintem már csak kérdezni járok ide...) 

Írok én, de minek?

Komolyan nem tudom, miért blogolok néha. Az íráskészségem elég csökevényes, irodalmi értéke nincs ezeknek a kis szösszeneteknek. Igazából papíron, naplóban lenne a helye, magam sem tudom a nyilvánosság okát. Főleg, hogy állandóan parázok, hogy valaki felismer az in vivo életemből, és a lelkem olyan mélységeibe lát bele, amit valószínűleg sosem tárnék föl előtte. Emiatt nem merek sem fotókat sem túl konkrét részleteket sem közzétenni. Valamiért mégis meg akarom osztani a nagyvilággal. Talán vágyom a kapcsolódásra. 

Szóval az van, hogy továbbra is azt érzem, hogy hiába kértem, nem kaptam meg a megfelelő szaksegítséget. Jó, nyilván számít a depressziós előzmény, de a gyógyszeres leszerelés miatt szorongok és halogatom a pszichiáterem felhívását, pedig kérte, hogy jelentkezzem telefonon minden héten. Utoljára 2 hete beszéltem vele, nem merem megmondani neki, hogy amúgy újrakezdeném a terápiát.

Hajnal 2 és 4 között

Álmomban a főnököm folyamatosan azt kérdezgette, hogy biztos jó-e itt nekem, nem szeretnék-e inkább valami nyugisabb, kevésbé stresszes helyen dolgozni. Mondjuk az álomban ez egy nagy lelkizős beszélgetés része volt, amikor elmeséltem neki a gyerekkoromat, hogy félárván nőttem fel mert apukám meghalt 5 éves koromban. A végén megölelgetett és ketten sírtunk az apáinkat hiányolva. Ezután még 2 óráig nem bírtam visszaaludni.

Aranyos nő, de bár nehezen képzelem el, mégis előfordulhat, hogy olyan jellegű szorongásai vannak, hogy bárki bármikor felmondhat. Nagyon egyben van. Aztán ki tudja, azért, lehet, hogy időnként megfordul a fejében. Azt speciel nem bánom, hogy reálisan kezeli a fiatalokat, pályakezdőket, tisztában van vele, hogy nem innen fogunk nyugdíjba menni (haha, sztem az árvaellátás volt az utolsó, amit én ebben az életben a nyugdíjfolyósítótól kaptam).

balszerencse

Na kinek keverte el a labor a 120 perces vércukorszint meghatározásához a vérét? 

És tuti ott van a gebasz, a rendelőben minden rendben megvolt, rendesen feliratozva, minden a megfelelő színű mintavételi csőben, ahogy kell.

Tudom, hogy én is szoktam balfaszkodni, és hibázok a munkámban én is. Benne van a pakliban, mert ott is emberek dolgoznak. De attól még kurva ideges vagyok. Faszom. 

Rajtam nem lehet segíteni. 

Vagy nem érdemes. 

Menthetetlen vagyok.

Meg különben is semmi keresnivalóm ezen a munkahelyen sem. Teljesen fölöslegesen küzdöttem végig magam másfélszer annyi idő alatt az egyetemen. Nem vagyok idevaló, teljesen alkalmatlan vagyok. Sem emberekkel dolgozni, sem az állandó baszogatást elviselni felülről nem bírom. Amúgy meg milyen ember, az aki közli a friss vetélését elmesélővel, hogy ja amúgy ő a sikertelen lombikos kolléganőt jobban sajnálja. És ezt így a szemembe. Nem tudom eldönteni, hogy miatta, vagy a főnököm cseszegtetései miatt sajnáljam magam jobban.

Lepattintva

Persze, neki nyilván egyszerűbb, nekem olcsóbb megoldás, ha visszaállít a gyógyszerre, de én nem akarok újra ssri-t szedni, minden porcikám tiltakozik. Már az sem tetszik h benzo-t kell szednem rendszeresen. Mondjuk annyira nem vészesen sok a 0,375 mg alprazolam. De akkor is bakker. Ennyi lenne? Csalódott vagyok. Le lettem rázva. 

Nem értem miért háborognak a Halloween magyarországi ünneplése miatt. Úgy látom, hogy nem gondolják manapság túl és Ámerikában sem az eredeti kelta hit szerint ünneplik a holtak szellemeit, az élők és holtak közötti világ közötti legvékonyab válaszvonalat, hanem poénra veszik. Csak egy kis rémisztgetés, jelmezbe öltözés és dekoráció. Lehet mindenféle kreatív tematikus ételt csinálni, szerintem nincs ezzel semmi baj. Aki szereti, hadd csinálja, egy kis édességgyűjtögetős játékkal. Személy szerint én a farsangot is világ életemben utáltam, meg az ilyen különböző szerepjátszós, jelmezes eseményeket/iskolai feladatokat.

Nekem abszolút belefér a mindenszentek-halottak napja nyomasztó légköre előtt egy kis mókázás. Nagyrészt itthon nem is az a véres horroros ijesztegetés van, hanem cuki, aranyos tököszombispókospókhálósboszorkányos tematika, abszolút gyerekközpontúan. 

Amúgy meg képzelem, hogy milyen felháborodást kelthetett, amikor elkezdték a karácsonyfaállítást, a szaloncukrot vagy az adventi koszorúkat a magyar köztudatba beszivárogtatni. Amikor alsó tagozatos voltam, a Valentin napozást kezelték ugyanígy.

🖤

Nem vagyok a helyzet magaslatán. A héten már voltam dolgozni. Rettenetesen sokszor szorongtam, és lehet, hogy kellett volna még időt adnom magamnak. Főleg amiatt is gondolom ezt, mert életemben először most éltem meg a gyászt ténylegesen a maga idejében. 

első kisbabánk emlékére

 Augusztus 25. vasárnap 

Be vagyok tojva, pozitív lett a terhességi tesztem. Reggel. Munka után 5 körül is csináltunk és az is két csíkos. Mit kell csinálni ilyenkor? Teljes pánik. Ezt miért nem tanítják sehol?

Augusztus 26. hétfő

Ma reggel fancyztem egy digitális clearblue-val. Aszerint 3+ hetes vagyok, az úgy kb. reális, tényleg akkor ovuláltam.

Augusztus 27. kedd

Próbáltam időpontot kérni az SZTK-ba, de azt a melléket sem délelőtt sem délután nem vették fel. 15x hívtam őket. Végül megkíséreltem a nőgyógyászat számát, hát kedvesek ugyan nem voltak, de legalább egy "ceruzás" időpontot kaptam szeptember 17-re. Ma a polgári esküvőnk, akkor a templomi évfordulója lesz. 2 éve vagyunk házasok Gy-vel. Nem vettem neki ajándékot bakker.

Augusztus 28. szerda

Kicsit fájdogál a hasam. A munkahelyemen szóba került, hogy időszerű lenne lassan a tüdőszűrő és az alkalmassági. Ameddig lehet, elhúznám a nagy bejelentéseket. Az orvos után mindenképp tájékoztatom a főnökömet, addig ha nem muszáj, inkább nem. Még a szüleink sem tudják, nem akarunk a 12. hétig várni, de az első orvosi vizsgálatig mindenképp.

Augusztus 29. csütörtök

Rettenetesen elfáradtam ma, nincs semmi energiám. Mondjuk nyilván nem segített, hogy kevesen voltunk délelőtt beosztva.

Augusztus 30. péntek

Kénytelen voltam elmondani, mivel a kezembe nyomták a tüdőszűrős beutalót, hogy legyek szíves intézni és szóljak, amikor van leletem a munka alkalmassági vizsgálathoz. Irtó aranyos volt a főnököm, láttam az őszinte örömöt a szemében, amikor gratulált. Hazafelé a villamoson el is sírtam magam, olyan jó emlékként gondolok vissza erre a beszélgetésre. Hálás vagyok a főnökömért, a közegért, amit ő bent megteremt. Miatta és a néhány aranyos kollégámnak köszönhetően tudom elviselni bent a többi nemaranyos kolléga faszságait. És akkor szépen fogalmaztam. Velük szemben magamban húztam egy határt, óvatosan igyekszem feléjük is jelezni. Igyekszem nem direktben bunkón viselkedni de már nem tudok és nem is akarok mindenki felé őszinte nyíltsággal fordulni.

Hogyan is hihetnék istenben vagy bármilyen felsőbb erő létezésében, amikor az egész eddigi életemet az a magyányosság jellemezte, hogy egyedül csak magamra számíthatok?

Hőfok oldószer

Vártam az őszt, hogy majd újra erőre kapok, de mindhiába, folytatódik az egész nyáron át tartó kánikula. Mentálisan kimerültem a tartós 33-35 °C hőségriadójában. 

Harag és düh.

Mekkora önzőség az öreglány részéről, hogy elvárja, hogy mindenki körülötte ugrálva tönkretegye a saját életét. Egyértelműen ellátásra szorul, szerintem többe is kerül a fürdető néniket, gyógytornászt, masszőrt, ebédet, ebédeltető néniket stb. házhoz hívni, mint kifizetni egy luxus idősotthont, ahol mindezeket megkaphatná. Cserébe anyámnak nincs szabadideje, macerás lenne, ha elutazna bárhova. 

Szerintem fel sem tűnt, hogy szép csöndben leléptem, egyedül a húgom tudja, mert ő hozott le az állomásra. Jobb ez így. Úgyis láthatatlannak éreztem magam 30 ember között. Senki nem akarta meghallani, amikor megszólaltam. Kívülálló vagyok. Ha számukra ennyire érdektelen a puszta létezésem is, én mit erőlködjek, van én nekem jobb dolgom is. 

Mi akadályoz?

Legszívesebben hátrahagynám az egész bagázst és vissza sem néznék.  

Vendégként az életemben

Most, hogy a gyerekszobámból teljesen kiköltözve, anyukámat látogatva a vendégszobában kaptam helyet könnyebb kívülről látnom az egész eddigi életemet. Fájdalmas rádöbbenés a külső szemlélő perspektívájából, hogy engem anno nem csak a kortársaim, hanem a felnőttek is mennyit bántottak. Már ki tudom mondani, hogy az egyetlen szülőm, aki nem volt halott fizikálisan jelen volt, egyrészt érzelmileg elérhetetlen volt, másrészt pedig durva határátlépésekkel nehezíti a mai napig az életemet. Nem tudom anyámmal szemben érvényesíteni a saját érdekeimet.

Aki lemarad, az kimarad

Kizáródtam egy újabb blogból.

Most Rókától.

Hónapokkal ezelőtt nagyszoba martine-től. 

Lassan már nem is bírom nyomonkövetni, de talán jobb is, hogy nem tartom számon. Voltak még egy páran, akiktől nem tudtam meghívót kérni, egyszer csak szembesültem vele, hogy bezárt. 

Mindig lemaradok.

Szeretnék sírni

Hogyan is lehetne felhőtlen a viszonyom az anyámmal, amikor ő is azt a mintázatot hordozza és neki is nehéz a kapcsolata nagymamamámmal. Persze ettől függetlenül nem kellene, hogy magától értetődő legyen ez az ok-okozat. Sőt, mondok meredekebbet, nem feltétlenül kellene, hogy összefüggés legyen. Mindenesetre most küzdök, hogy magammal rendben legyek, ne befolyásolja az önszeretetemet anyám elérhetetlensége. A gyógyulás onnan kezdődik, hogy felismerem, valami baj van és nevesítem, konkretizálom mi okozza a fájdalmat, mik a triggerpontok. Valahol ott kezdődik az igazán felnőtt lét, hogy el tudom engedni a neheztelésemet, akármennyire is fájó pont. Pedig sosem ér rá, 5 perc után mindig rámcsapja a telefont, mintha nem ütné meg az ingerküszöbét a létezésem. Bármennyire is rossz ezt kimondani, de Édesapa után el kell gyászolnom a meg nem kapott biztonságot és érzelmi támaszt, amit Édesanya kellett volna jelentsen és megadjon. Amíg ezeket nem kezelem a helyükön, úgy érzem ellehetetlenítem hogy egy kis lélek minket válasszon szüleinek. 

Zsongás

Tegnapról mára virradó éjjel aludtunk kint először a lakásban. Annyira izgatott voltam, alig bírtam magammal egész nap. Drukkoljatok, hogy a konyhabeépítése zökkenőmentes legyen. Mint az pénteken kiderült, az ajtóinkat elszabták, de elvileg mára újra elkészül a lapszabásznál…

Meneközben azért levezényeltem egy lánybúcsút Julisnak. Jött a fránya romlott nyugatról, csak ezért repült ide Brüsszelből. A húgom ment ki elé a reptérre. Miután lerakta a cuccokat a jk-n  és megérkezett a két egyetemi barátnője is, nekiindultunk az éjszakának. Na, de nem azt a szokványos programot kell elképzelni, amit a filmekben is látni lehet, abszolút a menyasszonyhoz szabtuk a programot. Szóval egy nagy és ismert társasjátékozós bárban kezdtünk, ami után pedig egy karaoke szobába foglaltam 2 órát. Mivel még ezután is mehetnéke volt a társaságnak, beültünk a Legfelsőbb Beeróság-ra. Egyrészt elképesztően finom sört ittunk, Jégvirág néven, másrészt meg jólesett így a felfokozott hangulatú éneklést követően egy chilles helyen a buli levezetéseként sörözni. A vasárnapot már csak hármasban folytattuk Julissal és a húgommal egy otthonos kis reggelizőhelyen zártuk a lánybúcsú programját.

Ágnes asszony

Életünk nagy dilemmája éppen, hogy milyen mosógépet és milyen szárítógépet vegyünk. Az eredeti elképzelés gorenje volt, de azokat nem tudjuk egymásra építeni.

Szóval ismét tőletek kérdezem: 

Melyik mosógép márka vált be és melyik amit abszolút nem kívánsz még legádázabb ellenségednek sem?

Bárcsak tudnám, mitől van ez a szorongós hasfájásom, hányingerem. A testem szorong, ez egyértelmű, csak nem látom okát. Alig aludtam a héten. Volt egy megingásom a héten a munkában. Hogy most a kialvatlanság, az időjárási frontok vagy mi miatt mehetett olyan mélyre, hogy megkérdőjelezzem még azt is, hogy minek kaptam diplomát, nem tudom. Konkrétan arra jutottam, hogy teljes mértékben alkalmatlan vagyok erre a pályára, nem értem miért ragaszkodtam görcsösen ehhez a szakhoz még akkor is, amikor másodszor is halasztanom kellett, mert a képességeim lepattantak a követelményrendszer teljesítéséről. Nem tudok semmit, nem vagyok elég perfekcionista és maximalista, kevés vagyok és figyelmetlen. Nem lett volna szabad engem ide engedni. Figyelmetlen, felszínes és mindenféle alaposság hiányzik belőlem. 

Nem így terveztük

Tegnap megjött. Azért kicsit csalódott vagyok, de megyünk tovább, megteszünk minden tőlünk telhetőt és bízunk. Borzasztó fájdalmaim vannak. Hát ez van, begyógyszerezve valahogy csak túlélem a mai leltárat. Szerencsére, ha igazak a hírek, az egyik kedvenc kollégámmal osztottak párba. 

Keymoment

Tegnap kézhez kaptuk a lakásunk kulcsait. Izgiiii 😍

Nagyon lassan tudatosul bennem ennek a pillanatnak a jelentősége, olyan távoli és hihetetlen. 

Volt az asztalos másodszor is, megkaptuk a listát, hogy mi az ami feltétlenül legyen itt a beszerelésre. Nem is olyan egyszerű másfél medencés csepptálcás jobbos inox mosogatóálcát találni, légyszi írjátok meg, nektek honnan van, miket csinálnátok másképp a konyhátokban. Mindenféle tippet, trükköt, megbánást és bevált dolgokat szívesen fogadok. 

Büszke vagyok magamra

Megcsináltam, mert meg tudtam csinálni ezt a hetet a munkában. Pedig el kellett végeznem olyan feladatot is, amit eddig korábban soha nem és hozzátenném, rettegtem a mélyvíztől. Merthogy azért sok feladatra  nem tanított be senki, idő és türelem hiányában, holott a képességeim megvannak hozzá. Szóval azért elfáradtam, de ez egy jóleső, elégedettséggel eltöltő fáradtság. 

Szombat reggeli kávé mellé

Mostanában fogalmazódott meg először úgy igazán bennem, hogy már nagyon szeretnék kisbabát. Gondoltam, leírom ide is, ne csak a rossz pillanataimat osszam meg. Most ez a fő motivációm mind az önismeretben, önfejlesztésben, mind a saját magamról való gondoskodában. Felelős vagyok magamért, azért, amivel a testemet táplálom, de ugyanúgy amivel rombolom. A rosszminőségű, tápértékileg nem megfelelő ámde magas energiatartalmú, üreskalóriás szemét kaják szintúgy károsak, mint az önmagamnak való megbocsátás hiánya.

Kinyílt a csipám. Ahhoz, hogy a fogantatást elősegítsem, nem csak testben, lélekben is egészségesnek kell lennem. Ahogy azzal, amit beviszek a szervezetembe, csökkentem a testemre gyakorolt stresszt, fejben is átállítom magam. Hiszem, hogy a mindennapi apró dolgokon való bosszankodás igenis nagyrészt tudatossággal kezelhető. Vágyom arra, hogy csak annyi legyen a dolgom, hogy előkészítsem a terepet, a másik életbe való vagyódás helyett viszont megpróbálom megkeresni a lehetőségeket a jelen élethelyzetemben. Szeretnék sportolni, de túl lusta vagyok? Sebaj, itt a tavasz, lehet gyalog járni dolgozni (még... de szerintem leghamarabb júniusban költözhetünk). 

Az önutálat

kurvára hízlaló. Pedig odafigyelek, mit eszem és amúgy sincs nagyon étvágyam, undorodom magamtól és jönnek fel a nehezen leadott kilók. 

+

Pozitív lett a

Nyűgös

Nem tudom eldönteni, hogy tüdőgyulladásom van, a vesémmel van baj, vagy az izmaim miatt, de mindenesetre a fáj a hátam. Elkezdtem keresgélni a lelki okait, egyelőre még abban sem vagyok biztos, hogy itthoni vagy munkahelyi dolog. Stresszes vagyok és ettől csak hízok vissza, a magas kortizolszint miatt az anyagcsere is borul. Pedig igyekszem mérsékelni a szervezetemre gyakorolt nyomást, hogy legalább ne az alacsony szénhidrát bevitel vagy az időszakos böjt váltsa ki a stresszreakciót. Próbálok elég fehérjét és rostot bevinni, az viszont biztos, hogy nem esik jól a melegített hús, de a többi étel sem mikrózva.

Valami amúgy tényleg nem stimmel, minden nap most már sírás határán megyek dolgozni és hasonlóképp jövök haza a munkából, olyan fáradt vagyok. 

Ennyit nem ért

Köszi a sok hozzászólást.

Meglett a böjtje* a pénteki szorongva végigült óráknak. Ott és akkor nem tűnt fel, tegnap óta viszont rettenetesen fáj a fogínyem. Semmi más okot nem találok most. Ha lesz legközelebb, okosabb leszek, nem kell némán tűrnöm a fogaimat összeszorítva az ilyen helyzeteket, mert hiába próbálom elrejteni, mi zajlik belül, ha tönkremegy ebben a testem. Szeretném mostantól tudatosabban kezelni, távoltartani magam az ehhez hasonló stresszt az életemben. 

*haha, aznap úgysem böjtöltem, sem a rántott hús, se a töltött és a rakott káposzta nem volt vegás**. Azt hittem, a néni tudja, hogy van vegetáriánus kolléganő, de a folyamatos kínálásából nem ez jött le. Szegény nem értette miért jó kenyérrel a majonézes krumplisaláta és a franciasaláta, hiszen az csak köret... 

**csak az idősek szavajárása, nem az enyém, nyugi

Most amúgy

nem tudtok hozzám kommentelni, vagy ennyire nem olvas senki?

Így nincs is kedvem írni, ez irl is megvan, hogy nincs visszajelzés, nem vesznek észre, nem akarják meghallani társaságban ha megszólalok.

Azt bánom leginkább

Hogy nem bontottam asztalt 4 órával ezelőtt. Mármint elmentem meg a kaja jó volt. De 7 órát ültem összeszorított fogakkal, kényelmetlenül feszengve magamat a kellemetlen kollégák miatt. 

Nem lenne muszáj

Szerintem, az hogy valaki 80 éves elmúlt, nem mentség arra (legfeljebb enyhítő körülmény), hogy bunkó legyen a kollégáival. Nem muszáj dolgozni, ha már fáradt, morog, nem viseli el azt, hogy nem egyedül használja a hűtőt, ahol bizony, ha úgy fér be, arrébb lesz téve az ebédje (nink kijelölt fakkja senkinek sem hűtőn belül, mindenki más ennél rugalmasabban kezeli a dolgokat). És csodálatos, hogy őt a "munka élteti",  meg elnézőbbek vagyunk vele, hogy mennyire alkalmazkodik vagy sem. Ott van az a fájdalmas de, hogy olyan lehúzó, nem érzem azt az életszeretetet és minden nap van egy-egy olyan megszólalása hozzám (is), amitől kedvem lenne sírni. Amit és ahogy rámmorog, azoktól nem lesz kedvem nála tölteni egy hosszúhétvégém első napját sem, hiszen amúgy egész más terveink voltak Gy-vel. Az is bennem van, hogy ha kihagyom, végleg elvágom magam nála, másrészt ki tudja, meddig lesz erre lehetőség, hogy ő megvendégeljen minket. Voltak már korábban is esetek, de ez most már a sokadik és kezd betelni a pohár, egyszer ott fogok a wcbe zárkózva sírni. Például vittem almáspitét, mindenki őrült a sütinek rajta kívül, az ő megjegyzése annyi volt, hogy neki is van, legközelebb majd ő hoz. Ezek után zserbót már csak akkor merek vinni, amikor ő biztosan nincs bent, tudni kell róla, hogy irtó büszke az ő világhírű zserbójára.

Szeretnék annyi önkritikát, hogy ennyi idősen már csak akkor és annyit dolgozzak, amikor igazán jólesik. Mert látom rajta, többször nehéz, mint sem, a bántó megjegyzései pedig sokszor a fájós lába, a zsibbadó csípője, a szédelgése miatt vannak.

szarkavarás

Csak nyelek, nem mondom ki. Nem itt, nem most. Majd egyszer... talán... Addig csak azt mondom, fáradt vagyok, emiatt nincs libidóm, pedig a sok kinemmondatlanság feszélyez. Ha meg tudnám fogalmazni nem a szokásos nyersségemmel, hogy ne legyen bántó, de célt is érjen, az lenne a legideálisabb. De most csak álombasírom magam, a neheztelésével, hogy ma sem volt szex.

Faszság az egész, szegény nő annyira buta, hogy a jószándékával árkot ás közénk. Szeretnék naivan hinni abban, hogy emögött nincs más, és nem minket önző módon kettéválasztani tervez a bezzegelésével. De sem ezt, sem a feltételezésemet, nem oszthatom meg, mert én leszek a rosszindulatú. 

C20H21FN2O

1 teljes hónapja hagytam el az antidepresszánst és jelentem, köszönöm szépen, jól vagyok.

ash valentine's day

Mostanában, így a vallástól, hittől távoli közönyömben be-be kúsznak a húgom révén gondolatébresztő kérdések. Annyira mélyen bennem van a vallásos hagyomány, hogy nehezen tudnám a hamvazószerdát, nagypénteket és a nagyböjti péntekeket nem megtartani. Furcsa lenne húst enni, ez nem is esik nehezemre. Nem szeretnék divat és wellnessböjtöt tartani ezen felül, viszont ennek kapcsán gondolkoztam el a nemszeretem feladatokról is.

Mindent elkezdeni a legnehezebb... Utána már, amikor lendületben vagyok, még kifejezetten élvezem is az esetek döntő (ez a döntő nálam a 99,9%-ot jelenti és nem a kétharmadot) többségében. Majdnem minden esetben így járok a házimunkával, de a tanulás sem volt másképp. Az időm nagyrészét azzal töltöm, hogy rávegyem magam, aztán a végén sajnálom, hogy nem tudom befejezni, mert indulni kell valahová. 

.

Elfelejtettek szólni nekünk, hogy családi banzáj lesz ma Pécsett. Talán nem is csupán Édesapa halála okozta hiányérzet, hanem a testvérei és az unokatesóim ilyen és ehhez hasonló húzásai tesznek igazán félárvákká mindhármunkat. 

Szomorú szembesülés

2024. első felismerése: Gy. rosszabbul van mentálisan, mint én arra számítottam. Csak egy közös képet akartam visszakeresni a telefonján a tavalyi osztrák telelésről, de amit találtam, attól összeszorult a gyomrom is. Visszatekertem, azután kezdődött, hogy kovidos volt '22 tavaszán, az elmúlt fél-1 évben egyre csak romlott. Tudom milyen nehéz együttélni ilyen mértékű szorongással, fáj érte a szívem, hogy ezen megy keresztül. Szakmailag tudom, mi lenne a megoldás, mégis tehetetlenül állok mellette a feleségeként. Próbálom őt és az érzéseit tiszteletben tartva szakember felé terelgetni, és a szorongására toxikus körülményeket megszüntetni, de az ilyen szempontból káros embereket nem tudom távoltartani tőle. Itt sirdogálok mosogatás közben aggódva, nem jó így látnom Gy-t.