Egy lejtmenet kezdetén vagyok. Annyira jól még, hogy felismerjem, de annál már rosszabbul, hogy meg tudjak állni. Elhagyom magam, de ahhoz, hogy gatyába rázzam magam, én egyedül kevés vagyok. Rengetget szorongok, közben nem érzek semmit. Bénult légüres tér vagyok.
 |
| Lucie Morel |
Nincs kedvem melltartót venni és kimozdulni. Irigylem Gy-t, aki simán visszaaludt az ébresztőórája idegesítő sivalkodására. Nem is kellett volna kelnem vele, hiszen csak 10-kor kell elindulnom, de képtelen voltam visszaaludni. Álmos vagyok, az órám szerint nem aludtam 8 órát sem. Nehézségünk egyébként az ellentétes bioritmusunk, a közös idő és az én rossz-alvóságom tekintetében. Vagy egy ágyban alszunk, vagy az alvásminőségemre figyelek egyedül, külön szobában. A lakás adottságai miatt más lehetőségünk nincs, alhatnánk a lányszobám galériáján a földön, de elég volt már ebből a kempingezősdiből. Ágyon pedig csak a nagyszoba galériáján tudunk, ott fél el kihúzva a brimnes ágy. Viszont a tv is ebben a szobában van és ha meccs van, akkor nincs mese, 11-ig szűrődik fel a kékfény és a lámpa (ami azért kell, hogy a villódzást csökkentsük). Próbálkoztam már alvómaszkkal, számomra rettentő kényelmetlen, izzadós az arcom, a selyem is zavarta.
a végzős évért. 4x vizsgáztam kórtanból és már másodjára is úgy jöttem ki, hogy azelőtt ennyi tudással és ilyen felkészülten még életemben nem buktam meg. Pláne nem kétszer. Egymás utánA siker kulcsát végül a tanerővel való smúzolás jelentette.
De aztán ezt is túléltem. Nem szoktam a vizsgáztatókat hibáztatni, korábban soha nem is tettem, ebben az esetben viszont elengedhetetlen megemlítenem. Megalázott, csalódott és egyben dühös vagyok. A mai napig összeugrik a gyomrom és szorongani kezdek, akárhányszor szóba kerül vagy csak eszembe jut az a sok vizsgaalkalom. 4 hónappal ezelőtt volt, mialatt megannyi esemény zajlott az életemben, mégis a mai napig vannak rémálmaim, melyekből többször is zokogva ébredtem.
Mindkét hölgyemény szégyellheti magát. Hogy történhet ilyen a 21. században azóta már világ (és egyéb, de az kit érdekel) ranglistás egyetemen? Azt már meg se említem, hogy vannak páran, akiknek nem sikerült és emiatt 2 évvel később kapnak diplomát (ha kapnak), mert ennyire megváltozott minden a curriculum reformmal. (Előrébb került a tanmenetben és emellett új tárgyik is vannak az alsóbbéveseknek.).
Minél tovább húzom, annál nehezebben veszem rá magam a blogolásra. Borzasztó nehezen adaptálódtam ahhoz, hogy sokkal kevesebb időm van elmélyedni a gondolataimban, mióta egy évvel ezelőtt Gy. ideköltözött. Konkrétan kongott az ürességtől a kézzel írott naplóm is.
Írhatnék hosszú beszámolót az elmúlt időszakról, hogy végül sikerült a szigorlat, milyen volt a gyakorlat és bosszankodhatnék azon, hogy a fotós még mindog nem küldte el a képeinket (esküvő szept.17-én volt, fotózás okt. 16-án......). Mégis inkább amellett döntöttem, hogy a jelenben maradok. (Hogy a csudába tudom visszakapcsolni az írásjel után automatikus nagxbetűt androidon?)
Lassan visszatalálok magamhoz, megszokjuk egymás állandó jelenlétét és a közös szokásaink kialakítása mellett jut idő az eddig megszokott tevékenységeinkre is.