Egy lejtmenet kezdetén vagyok. Annyira jól még, hogy felismerjem, de annál már rosszabbul, hogy meg tudjak állni. Elhagyom magam, de ahhoz, hogy gatyába rázzam magam, én egyedül kevés vagyok. Rengetget szorongok, közben nem érzek semmit. Bénult légüres tér vagyok.
 |
| Lucie Morel |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése