2024. június 10., hétfő

Aki lemarad, az kimarad

Kizáródtam egy újabb blogból.
Most Rókától.
Hónapokkal ezelőtt nagyszoba martine-től. 
Lassan már nem is bírom nyomonkövetni, de talán jobb is, hogy nem tartom számon. Voltak még egy páran, akiktől nem tudtam meghívót kérni, egyszer csak szembesültem vele, hogy bezárt. 
Mindig lemaradok.

2024. június 7., péntek

Szeretnék sírni

Hogyan is lehetne felhőtlen a viszonyom az anyámmal, amikor ő is azt a mintázatot hordozza és neki is nehéz a kapcsolata nagymamamámmal. Persze ettől függetlenül nem kellene, hogy magától értetődő legyen ez az ok-okozat. Sőt, mondok meredekebbet, nem feltétlenül kellene, hogy összefüggés legyen. Mindenesetre most küzdök, hogy magammal rendben legyek, ne befolyásolja az önszeretetemet anyám elérhetetlensége. A gyógyulás onnan kezdődik, hogy felismerem, valami baj van és nevesítem, konkretizálom mi okozza a fájdalmat, mik a triggerpontok. Valahol ott kezdődik az igazán felnőtt lét, hogy el tudom engedni a neheztelésemet, akármennyire is fájó pont. Pedig sosem ér rá, 5 perc után mindig rámcsapja a telefont, mintha nem ütné meg az ingerküszöbét a létezésem. Bármennyire is rossz ezt kimondani, de Édesapa után el kell gyászolnom a meg nem kapott biztonságot és érzelmi támaszt, amit Édesanya kellett volna jelentsen és megadjon. Amíg ezeket nem kezelem a helyükön, úgy érzem ellehetetlenítem hogy egy kis lélek minket válasszon szüleinek. 

2024. június 3., hétfő

Zsongás

Tegnapról mára virradó éjjel aludtunk kint először a lakásban. Annyira izgatott voltam, alig bírtam magammal egész nap. Drukkoljatok, hogy a konyhabeépítése zökkenőmentes legyen. Mint az pénteken kiderült, az ajtóinkat elszabták, de elvileg mára újra elkészül a lapszabásznál…

Meneközben azért levezényeltem egy lánybúcsút Julisnak. Jött a fránya romlott nyugatról, csak ezért repült ide Brüsszelből. A húgom ment ki elé a reptérre. Miután lerakta a cuccokat a jk-n  és megérkezett a két egyetemi barátnője is, nekiindultunk az éjszakának. Na, de nem azt a szokványos programot kell elképzelni, amit a filmekben is látni lehet, abszolút a menyasszonyhoz szabtuk a programot. Szóval egy nagy és ismert társasjátékozós bárban kezdtünk, ami után pedig egy karaoke szobába foglaltam 2 órát. Mivel még ezután is mehetnéke volt a társaságnak, beültünk a Legfelsőbb Beeróság-ra. Egyrészt elképesztően finom sört ittunk, Jégvirág néven, másrészt meg jólesett így a felfokozott hangulatú éneklést követően egy chilles helyen a buli levezetéseként sörözni. A vasárnapot már csak hármasban folytattuk Julissal és a húgommal egy otthonos kis reggelizőhelyen zártuk a lánybúcsú programját.