Túl sok cuccom van

Képtelen vagyok normálisan rendet tartani, mert jóval több tárgy van a szobámban, mint amennyinek helye van.
Mivel nincs meg a dolgoknak a helye, mindig pakolgatom de nincs hova elrakni.
Most már egyre szigorúbban dobálom ki, adom másnak, amire nincs szükségem.
Megszabadulok olyan kozmetikumokról amik nem jók.
Mégsincs mindennek helye, ahol tárolhatom.

Az elmúlt napokban, valamelyik nagy csaladi karácsonyi ebéd után egy olyan beszélgetésnek lettem a része, ahol én magam egy lecsúszott senkinek éreztem.
A beszélgetés arról szólt, hogy bezzeg a mai fiatalok (eleve kiráz ettől a hideg, ennél a szófordulatnál kellett volna felállni az asztaltól...) így, úgy de az jött ki, hogy mi reménytelenek vagyunk, a világ csak elromlik, tönkre teszünk mindent, amit előttünk bárki fölépített.
Igazságtalannak éreztem a vádat.
Mint ahogy azt is, hogy amiatt rossz Mo. gazdasági helyzete, mert sokkal később kezdünk dolgozni. Mondta ezt egy olyan ember, aki egyébként minden fél órában megjegyzi, hogy addig jó, amíg az ember gyerek marad. Vagyis szándékosan késlelteti a saját leszármazottainak felnövését. Ehh nem erre szerettem volna kilyukadni.

Szóval ültem tele hassal, lehető legbelül az asztal fal felőli részén, és esélytelen volt feltűnésmentesen kislisszolni az asztaltól vagy úgy az egész szobából.
Majdnem elsírtam. Végre kicsit összekapargattam az önértékelésem, kezdtem jól érezni magam a bőrömben, erre jön ez és teljesen földbedöngöl.
Ezek az emberek semmibe veszik azt a munkát aminek nincs látszatja. Csak az számít, hogy kézzel fogható eredménye legyen.
Nem volt kimondva, talán nem is direkt (nem feltetelezem, hogy rossz szándékúak, egyszerűen figyelmetlenek, és fel sem merül, hogy érzékenyen érinthet a téma) az én jelenlétemben került elő.
Nyilván amit ebben a félévben csinálok számukra lézengés, mihaszna élősködés.
Nézzük csak: nagymamám óránként 2000 forintot fizet a segítőinek, ez így nagy átlagban, ha másodpercre kifizettetném heti 10k lenne.
Főzök, mosok, rendben tartom a lakást anyámnak, szintén kb ennyi pénz.
Ingyen és bérmentve gyerekvigyázok, kísérgetek a családban.
Nem magam miatt számolgatok. Engem nem érdekel.
Nem tudok azonosulni ezzel a mentalitással, mindig lehet találni valamit, amibe belekötnék. Ebben az országban minden szar szerintük. Elfuserált, itt cska panaszkodni lehet.

Ambivalencia: ugyanaz az ember, aki ezen az ebéden a leghangosabban mondta a bezzegelést, akarja örök gyereklétben tartani az unokáit (és védi (védte meg mindig is) meg a szülők nevelésétől a gyereket, majd háborog, hogy a majd 30 éves unoka miért ekkora nagy gyerek....)

Ajjajka - bizony nincs kegyelem

Mától ugyanis, minden egyegy elfogyasztott morzsát milligrammra jegyzőkönyvezek.
Karácsonyra kaptam egy erre a célra használandó mini (tényleg zsebre rakható méretű) határidőnaplót, amiben a mai nappal kezdődik az év.

Leszámolok a tegnapi nyígással.

Kicsit feladtam

a tudatosságot, a rendszerességre való törekvést és önmagam szigorú számonkérését az utóbbi másfél hónapban.
Szét vagyok esve, össze kell szednem magam.
Megfeszített munkával igenis erőltetni kell dolgokat, különben a nagy halogatásban haszontalan semmirekellő léhűtőnek érzem magam.

Ráfüggtem az elmúlt 1 hétben a candy crush saga vmi kopijára ami messengeren elérhető. Nem normális, hogy ennyi családi program közepette a 200. szinten vagyok. Elrabolja minden időmet és bedepiztem. Nem alszom eleget, éjfélig játszom és 5 órakor is ez az első dolgom hajnalban.
Pedig tudom, hogy rossz. Tapasztalom testileg, lelkileg és mentálisan is a negatív hatásait.

Megelégeltem

Még mindig nem jár át engem az ünnepi légkör. Bosszant.
A családom nálam nagyobb karácsonybuzit (nem a főpolgi) nem ismer kerek e világon.
Narancsillat, forraltbor, hangulatos zene, gyertyafény, süti illat.
Minden megvan.
Valahol elveszett, amit keresek és minél inkább kapaszkodnék, annál inkább eltávolodom.
Már rástresszeltem a várt, de még meg nem érkezett atmoszférára.

Azt hiszem új szabályokat kell lefektetnem magam számára, hogy újra különlegesnek tudjam érezni ezt az időszakot. Tudatosabban kell kezelnem a karácsonyhoz kapcsolódó tipikus dolgokat.

•  égősorok: januárban (de legkésőbb hamvazószerdán) leszedni - - > november utolsó vasárnapjától
• fűszerek, teák, ételek: attól még, hogy egész évben kaphatók, nem muszáj állandóan fogyasztani is - - > októbertől! 
• zenék filmek: év közben csakis a legdurvább homesick esetén 
• ruhák, pulcsik, zoknik: folyamatosan hordva elveszítik varázsukat, ezért igenis kell nekik külön tárolódoboz, decemberig nem használni - - > decembertől! 
• ajandékok: egész évben figyelni és jegyzetelni, ki mire vágyna (idén lesz a premier, reméljük beválik) - - > beszerezni bármikor, amikor lehetőség van rá, és eldugni (rejtekhelyet felírva/nem elfelejtve) 

eldőltnek tűnik

Azóta még egyszer sem alakult úgy. Nem fogom görcsösen akarni ráerőszakolni magam. Majd ha a csillagok ismét úgy állnak együtt.
Hiszem, hogy ha úgy kell alakulnia, hogy megosszam, akkor lesz is rá lehetőségem.

ma lenne 57

Hiányzik. Már 17 éve.
40 évesen túl korai volt mennie. De úgy látszik neki ennyi idős korára beteljesült minden az életében, aminek kellett. Elért mindent.
Megtalálták egymásban életük szerelmét. 5 év alatt gyakorlatilag lejátszódótt minden, amire 50< évet szántak. Összeházasodtak, született 3 gyerekük, de a boldogan éltek, míg meg nem haltak része hamar véget ért.
A másik egyedül maradt az apróságokkal. Nehéz volt neki, de azt hiszem a lehető legtöbbet hozta ki a helyzetből.
A kicsikből nagyok lettek, többé kevésbé normálisak, de  semmiképp sem átlagosak.
Égető űr. Nem feltétlenül a konkrét személy hiányzik, hozzá már egyre haloványabb emléktöredékek kötnek, hanem a tudat, hogy félárva vagyok.
Rettegek az esküvőmről álmodozni, mindig zokogásba fullad. Engem nem ő fog az oltárhoz kísérni. Ha fiú lennék, nem lenne annyira feltűnő, de így.
Nem, egyáltalán nem olyan, mint elvált szülők gyerekének lenni.
Ez az ősbizalmatlanság, az állandó készenlétben levés és gyanakvás, ami normál esetben nem a gyerek dolga, fárasztó. Kimerültem.
Ki vigyáz rám? Ki véd meg? Miért kell így élnem? Miért kell ezt a terhet cipelnem?

Szeretlek, szeretem azt az ideált ami bennem megmaradt. Remélem ott fent jó nagy partit csaptok a szülinapodon.
Isten éltessen örökké!

Azt hiszem valahol meg van kazettán, ahogy ezt muzsikálod, gyönyörű, könnyfakasztó.

P.S. Rettenetesen nehéz volt nélküled felnőni. Na megyek bőgni, siratom magam, a nem létező gyerekkoromat.

the world forgot

Minden amit most érzek:

Simple Plan - Astronaut

Can anybody hear me? Or am I talking to myself? My mind is running empty In this search for someone else Who doesn't look right through me It's all just static in my head Can anybody tell me why? I'm lonely like a satellite Cause tonight I'm feelin' like an astronaut Sending SOS from this tiny box And I lost all signal when I lifted off Now I'm stuck out here and the world forgot Can I please come down? Cause I'm tired of drifting round and round Can I please come down? I'm deafened by the silence Is it something that I've done? I know that there are millions I can't be the only one Who's so disconnected It's so different in my head Can anybody tell me why? I'm lonely like a satellite Now I lie awake and scream In the zero gravity And it's starting to weigh down on me Let's abort this mission now Can I please come down? So tonight I'm calling all astronauts All the lonely people that the world forgot If you hear my voice, come pick me up Are you out there? Cause you're all I've got

420

Terjesztem az igét, én is úgy hallottam Szelestől: a trend it up ultra matte ajakrúzsból a 420-as árnyalat zseniális.
Nem vagyok egy nagy rúzsos (asszem talán van valahol elfekvőben egy, amit kétszer ha használtam), de ezt nekem is muszáj volt kipróbálni, javaslom nektek is.
Hétköznapi, nem túl hivalkodó, de azért mégis valami, szerintem egy szolidabb vagy szemhangsúlyos esti sminkhez is kiváló.
Sajnos képet nem tudok beszúrni róla ide (magamról érthető okokból nem szeretnék és az nagy internet barátunk nem szolgált jogilag használhatóval).

Karácsonyi hangulat

Egyáltalán nem érzem az ünnep közeledtét.
Csak nem múlik ez rossz érzés, a gombóc a torkomban már egy hete konstans jelen van.
Kedvem sincs semmihez.

Külső körülmények mindezt nem indokolják, nincs extrémebb dolog, mint máskor.

Enni sincs kedvem.

Ezek vannak: egy anyagias poszt

Pénteken voltunk az SCS-ben, ahol kiárusítják a van graaf-ot (teljesen megszűnik) és szinte ingyen vágtak a fejünkhöz mindent. Így kaptam életem első hugo főnök ruháját harmadáron. (az eredeti ár szerintem 2 évi ruházkodásomat fedezi, annyit egy ruháért soha nem adnék, jelen helyzetemben teljesen elképzelhetetlen)

Tegnap pöstön az istvánffiban burgereztem. Még a nagyon hardcore húsevőknek is ajánlani tudom, a gombás és a búzás pogácsával is teljesen meki fíling (a zabpelyhes az állaga miatt kicsit más, de egyébként az is nagyon finom). De árban sem olyan vészes, egyszer - egyszer belefér, főleg hogy ezután nem voltam halálosan rosszul (ellentétben a mekivel és társaival) és a sima "Hamburger" nevű szendviccsel menüben vacsiig jól voltam.

Az elmúlt két nap sajtfondüs tapasztalatai alapján a president fondue bár kétszer annyiba kerül, sokkal finomabb mint az aldis. Időnként rá lehet szánni a pénzt.

Most így pár év után érzékelem már, hogy van amiből jobban megéri a márkás. Csomó olyan termék van, amiből kiszámolva többe kerül az olcsóbb sajátmárkásat használni (pl tisztítószerek), mintha megvenném a márkásat. Hamarabb elromlik, elfogy, bátrabban öntögetem a filléres dolgokat, hiszen szinte ingyen van és igenis következményei vannak, tönkre megy a nem eléggé vagy rosszul tisztított tárgy, egészségügyi vagy esztétikai vonzata is lehet.

Nagymamám mesélte, hogy amikor kislánykorában sok, ámde gyér minőségű cipőkre vágyott, az édesanyja mindig mondta neki: "kislányom, nincs nekünk annyi pénzünk, hogy olcsó cipőt vegyünk". Kezdem érteni a mottót. Miért adjunk ki olyanra pénzt amiben nagy kompromisszumokat kell kötni saját részünkről. Ára van sokszor a pénztárcakímélő(bb) dolgoknak. 

Ismerős Arcok

Szerencsére a szeretteim, barátaim nem olvasnak blogokat. A létezésükről talán tudnak, de a folyamatos követést még nem mondta senki, kivéve az instát. Ott ilyen formátumban viszont nem vagyok jelen.
Jó ez így, remélem marad is.
Nekem annyira furcsa, ha valaki reklámozza az ilyen jellegű blogját az ismerőseinek IRL.
Jelenleg számomra az is elképzelhetetlen, hogy találkozzak veletek, akik olvastok, akiket olvasok, de simán lehet, hogy évek múlva lesz igényem rá,
Természetesen ez is teljesen én vagyok, mégis túl szemérmes vagyok a gondolataimmal kapcsolatban. Jobb, ha megmarad a virtuális világnak.
A naplómat is csak és kizárólag Gy. nézheti meg, akkor amikor a kezébe nyomom, hogy tessék, nem bírom mégegyszer elmondani/leírni.
Hogy különbözhetek ennyire a környezetemtől? Nem mintha zavarna, egyáltalán nem probléma ez, csak időnként elmerengek.

döntéshelyzet

Egy szakemberrel szeptember óta dolgozván, heti 2 foglalkozással most jutottam el odáig, hogy kezd a bizalmamba férkőzni. Az agyam vészjeleket küld, vigyázz. Érzem, hogy áttörte a védelmi falamat. Ösztönösen menekülni akarok. Rettegek, hogy újabb embert veszítek el, olyat akit megszerettem és közel engedtem magamhoz. Félek, mégis most vigyáznom kell, nehogy megérezve ezt a rés okozta szabadságot all in-t mondjak és mindent vagy semmit alapon teljesen kitárulkozzak.
Legutóbb Gy. - nél volt tudatos döntés a megnyílásom. De ez most más, nem pasiügy, nem egy kapcsolat lehetősége, nem egyenrangú felek vagyunk. Van bennem egy gát, de most igen vékony a jég. Választanom kell, én nem az a típus vagyok, aki képes örökké a határon táncolni, ennél nagyobb amplitúdójú vagyok.
Annyiszor megbántam már amikor esélyt adtam. Tanácstalan vagyok. Újabb sérülésre nincs szükségem. Valahogy mégsem tudom tartani a távolságot. Hívogató, csalogató a teljes őszinteség, a fedetlen valóságom vállalása.
A tűzzel játszom, az életem múlik rajta, kockázatos... Hazárd játékot űzök, tartok tőle, hogy megégetem magam.
CSAPDA! Vörösen villog ez a felirat lelki szemeim előtt.
Túl paranoiás lennék? Van rá kellő okom. Mégis úgy érzem nem alaptalanul és van rá kellő okom.

hát ma sem sütött ki a nap nálam

olyan elesettnek érzem magam. ma is csak bénáztam, bármibe kezdtem, rosszul sikerült vagy egyáltalán sehogy.

ráadásul melegfront, fejfájás és telihold is van.
nyűgös vagyok. hiányzik Gy.
elfáradtam. betelt a memóriakártyám. túltelítődtem. rebootolni kell.

utálom az embereket

nincs bennem semmi szeretet, amiből adni tudnék.
sütni sincs kedvem, a jól sikerült sütikbe a lelkem egy darabkája is belekerül. úgy érzem kifogytak a raktáraim.
besokalltam

Végeláthatatlan

Elhatároztam, hogy a tegnapi kakakupac napomat nem folytatom, ma teszek ellene. Úgy ébredtem, hogy tettrekész voltam arra, hogy igenis felülkerekedek magamon és a negatív dolgokon, a rossz hangulaton, a hormonjaim okozta kavarodáson.
Ehhez képest az össszeszedem napommal kapcsolatban szabotázst vélelmezek. Feladtam az első akadálynál és visszamásztam az ágyba.
Valami kezd derengeni, ha egész nap punnyadok és magamat sajnálom, a ma este is kudarcélménnyel vár és csalódni fogok magamban.

• Kudarckerülés: Meg sem próbálok urrá lenni a káoszon, annyira rettegek a projekt sikertelenségétől.
• Rugalmatlanság: Az első esemény, ami nem úgy alakult, ahogy gondoltam és elterveztem a fejemben, visszavonulót fújatott.

bezárom a boltot

mára.
elég volt ebből a fostenger okádék napból.

Milyen csonka ma a Hold,

Az éj milyen sivatag, néma,

Milyen szomoru vagyok én ma,

Milyen csonka ma a Hold.

Minden Egész eltörött,

Minden láng csak részekben lobban,

Minden szerelem darabokban,

Minden Egész eltörött.

Fut velem egy rossz szekér,

Utána mintha jajszó szállna,

Félig mély csönd és félig lárma,

Fut velem egy rossz szekér.

Ady Endre: Kocsi-út az éjszakában

Reménytelen

Sosem fogok lefogyni. Örökre kövér maradok. Ha tűpontosan tartom az IR diétát, nincs változás. Mozgok sokat, jóval többet mint amennyit magamtól mennék, ha nem lennék így.

Amiről tényleg a saját lelki egészségem miatt próbálok leszokni az a hasonlítgatás. Emiatt jelentkeztem ki a fb-ról instáról és már egy hete feléjük sem néztem. Erre ma valaki elkezdte nekem mondani, hogy egy rokonom mennyit fogyott, milyen ügyes és milyen csini lett.

Én már soha többé nem ehetem azt, mint az átlagember? Nem ehetek már finomakat. Életem végéig sanyargathatom magam. Úgysem lesz változás. Minden szenvedés hiábavaló.

Mantra

||: nem hányok, nem hányok :||

teljes figyelmemet arra összpontosítom, miközben épp elvérzek, hogy ne hányjam ki a nospa fortét és az algopyrynt

Egy szar nap, de mégsem annyira...

Borzalmas érzésekkel telve ébredtem. Meg voltam róla győződve, hogy a mai nap aztán jó biztosan nem lesz....

De.
Kaptam 2 új nadrágot, amik 38-asok. El sem hiszem. Lógnak rajtam a 42-es és 40-es gatyáim is. Hihetetlen, hogy július óta itt tartok. Mondjuk a kerek 160 centimhez még így is túl kerek nőiesen gömbölyded vagyok.
Ebédre ügyesen teljeskiőrlésű tésztából ettem a túrós csúszát.
Jól sikerült a sajtos, amit holnapra sütöttem.
Elviekben a csokikrémes kosárka is jó lesz.
Ki is mostam az új ruháimat (merthogy sikerült ám új melltartót és trikót is vennem)
Ügyesen vacsiztam, legalább a nap nagyobb részében ment a diéta tartása.
Tesóimmal is ma elvoltunk.

Gyakorlatilag teljesen ellentétes hangulatban alszom el, mint ahogy keltem. Elégedett vagyok.

zokni

ha egész évben karácsonyi mintájút hordasz, elveszik a varázsa (tapasztalat)

Kór

Sokat nem romlott az állapotom, de nem is javult. Talán a közérzetem már javul kicsit, de testileg ugyanolyan nyavalyás vagyok.
Hányingerem van már a méztől és a szopogató cukorkáktól; a narancstól meg ég a gyomrom.
Inhalálni nem bírok többet.
Szerintem az orrom lassan kilyukad a sok orrspraytől...

Most jó

Elmondhatatlanul hálás vagyok, mert Gy. - vel olyan jól megvagyunk. Szerintem sokkal jobban bírjuk a távkapcsit, mint hittük. Féltünk mindketten, mi lesz ebből, de részemről ezen a téren nem a megvagyok kategória, kiegyensúlyozottnak érzem magam.
Szükségem volt a fizikai távollétre ahhoz, hogy a helyére kerüljön bennem a dolog és legyen önálló életem, ne akaszkodjak rá. Szerintem Gy. - nek is sokat változott a hozzáállása, sokkal figyelmesebb, tudatosabb lett velünk / velem. Pont az változott, ami miatt az előző félévben bizonytalannak éreztem magunkat. Én neki túl sok voltam, ő nekem túl kevés és egyre inkább elüldöztem magamtól, menekült.
Nem mondom, hogy könnyű volt. Azt hiszem, mindketten mérhetetlen kemény küzdelmet vívtunk önmagunkkal egymásért, hatalmas önmunkán mentünk keresztül.
Úgy érzem, egy irányba halad az életünk, van közös jövőképünk és beszélünk is róla. Fontos, hogy ennyi idős létére (egyidősek vagyunk), ő kezdte el hamarabb szóba hozni. Tudjuk merre tartunk: diploma után esküvő, gyerekek.
Hihetetlenül szerencsésnek érzem a helyzetet, hogy egymás szüleit viszonozva tiszteljük és szeretjük. Jól érezzük magunkat a másik családjával és mindemellett van igényünk a jelentős családi eseményekből nem kimaradni. Ha hosszú ideig nem találkozunk, hiányzik a másik családja, és ez az érzés kölcsönös.

Persze, ez most éppen hullámhegy, voltunk nagyon mélyen is. Az ilyen időszakoknak örülünk, erőt adnak. Eléggé bejövős.

Szeretem.

hajbaj

Kb 1 hónapja bekattant már megint, hogy mégsem tetszik az eredeti hajszínem. Most, hogy már épp lenőtt a fülemig a vörös maradványa. Érlelgetem magamban a gondolatot. Szerettem vörös lenni, de a lenövés az őrületbe kergetett. Festés után kb 1,5 héttel már látszott a hajtövem. Tekintve, hogy a fodrászom vidéken, én viszont az év nagy részében a fővárosban tengetem az életem, macerás.
Hiányzik, szükségem lenne, valami kompromisszumos megoldásra, magaménak érzem a rezes vöröset, mint Anne Shirley-nek.

Azon kaptam magam,

hogy nagyon gyakran ábrándozom arról, amim nincs. Szabadidőről tanulás közben (látván, ha pl lakótársam sütit süt, abalakotpucol, sportol), tanulásról és tevékeny időtöltésről, ha pihennem kéne, napsütésről, mikor havazik és fordítva.

Mindenesetre mindig más kellene nekem, mint ami éppen van, leggyakrabban pont az ellenkezője. Állandóan elégedetlen vagyok az aktuális történéssel.

az idő múlása

Bepánikoltam. Rengeteg idő eltelt, úgy érzem elfecséreltem. Nem csinálok semmi értelmeset. Még mindig nem értem a szeptember végén elkezdett könyveim végére. Pedig jó könyvek.
Nem köt le. Képtelen vagyok egy dologra koncentrálni és fókuszálni.
Ellenben sokat sorozatoztam és sütöttem, családoztam.
Időelcseszésnek érzem, hogy tartalmatlan dolgokkal töltöttem az időm legnagyobb részét. A vlogok és sorozatok nem szolgáltak épülésemre.

Az egyik fő problémám a tanulásnál is ez volt. Elterelődik a figyelmem nagyon könnyen. Nehezen hangolom rá magam. Sokszor nincs annyi idő, hogy lehetőségem legyen a "bemosakodásra". Valahogy meg kell találnom a módját, hogy a rituális hozzákészülési szertartás nélkül viszonylag minimális idő alatt összpontosítani tudjak. A hazaérkezés/ egyéb tevékenység befejezte után max 5-10 perc.

Megfordult a fejemben az is, hogy vissza kell szoktatni magam a bkvzás vagy gyaloglás közbeni zenehallgatásra, talán van ilyen gyaloglás közbeni vezett meditáció is.

szomi

engem senki se szeret

Valahová tartozni

Ki hogy talál új blogokra?
Kire hogy találnak rá az olvasók?

hav

vééégreeeeee! ❄️❄️❄️❄️❄️

lerobbantam

Úgy érzem sosem lábalok ki ebből a megfázásból. Nem annyira megy az ágynyugalom láz nélkül, úgy érzem időpazarlás, nem engedhetem meg magamnak, hogy a seggemet meresszem pihenve gyógyulgassak, mielőtt még betegebb leszek, mert annyira szarul nem vagyok.

lebzsel

Úgy volt, hogy Szeles nem marad itt hétvégére novemberben.
Akkor mégis mi a jó búbánatos élet motiválta arra, hogy az elmúlt két hétvégén nem ment haza?*
Egyre feszültebb vagyok, sosem lehetünk kettesben úgy igazán Gy. - vel.

Túl rendes lakótárs voltam, hogy leléptem azokon a hétvégéken, amikor Szeles exe itt aludt?



*btw ha már itt van, igazán takaríthatna, hamarosan cseppkőbarlangot nyithatunk a zuhanykabin helyén