emberi idő

Lehetne már reggel. Annyi dolgom van. Végre összeszedtem a bátorságom a telefonálgatáshoz, időpontkérésekhez, ügyintézéshez, pedig nagyon utálom és ezért halogatom. 

Csalódott közérdekű közlemény

Kedveseim,

Sajnos ismét be kellett kapcsoljam a teljes megjegyzésmoderálást. Eredetileg azért csak a részleges volt, mert nem akartam, hogy a régi vagy a néhány napnál régebbi bejegyzéseknél kommentbotok jelenjenek meg. Ma viszont érkezett egy névtelen versenyző, és igen, vállalom, kitöröltem, mert nem ide valónak találtam, amit írtál. A google fiókhoz kötött hozzászólásokat nem akartam, mert tudom hogy a blogger időnként nincs jó barátságban a guglival. Szomorú, hogy idáig jutottunk, csak azt nem értem, hogy aki szerint negatív vagyok és ennyire nem vagyok szimpatikus, minek jár ide. Ez egy énblog, naplórészletek a mindennapjaimból, és nem vagyok hajlandó rosszul érezni magam amiatt, ahogy éppen megélem a dolgokat. Lehet ellenkező véleményt írni, nem muszáj velem egyetérteni, de minden stílust nem vagyok hajlandó és nem is vagyok köteles eltűrni. Akinek nem tetszik, ne pazarolja rám az idejét, lehet továbbállni.

Köszipuszipá:

vanille

U.I. Kérlek, ha névtelenül szólsz hozzá, írd alá, lehet csak kezdőbetűvel is, monogram is jó, igazából bármi.

Pánik és szorongás 33.hét

A nőgyógyászom teljes mértékben elérhetetlen. Múlt héten emailben lemondta a mai időpontomat. Azóta teljes mértékben elérhetetlen. Írtam neki, próbáltam hívni, de előfizető nem kapcsolható. Betegségre hivatkozott, biztos valami nagy baj van. Mindegy, ez most nem az a helyzet, ahol nagyon empatikus tudok lenni. Félek, mert még sosem csináltam ilyet, nem tudom mi vár rám. Tanácstalan vagyok. Menjek magánba? Magánból tudnak beutalót adni a kórházba, vagy hogy van ez a szürkezónás átjárható átjárhatatlanság magán és állami ellátás között? Próbáljak az sztk-ba bekerülni? Ki az aki elvállal ilyenkor? 

Panaszom igazából nincs, csak fogalmam sincs mit kell csinálni. Úgy sejtem, ezeket ma beszéltük volna meg, ma kaptam volna iránymutatást a továbbiakra.

Hányingerem van és nincs étvágyam a szorongástól (meg azért mert a méhem nyomja a gyomromat és a beleimet, szóval térfogati gondok is közre játszanak).

Túl felkészült vendégek

Szóval azért mindennek van határa. Elegem van. Egész héten erre készülök, kitalálom, mit együnk, bevásárlok hozzá. Erre szokás szerint hozná a saját kis kajáját. Mint mindig. Nem speciális diéta miatt. 

“Jószándékból”.

Bele sem gondol szerintem, hogy én szeretek vendéget várni, megvendégelni a családot, imádok a konyhában tevékenykedni. Lehet, hogy magából indul ki, neki ez sokszor stressz a megfelelési kényszere és people pleasersége miatt. Nem tudom. Abban az egyben biztos vagyok, hogy ez nekem iszonyú rosszul esik. Főleg, hogy egész héten itthon vagyok magányomban és végre valami esemény történne. De valahol szerintem ez kicsit a kontrollról is szól. 

Szomor

Elveszett az evés öröme.

Keserédes

Dátum szerint 3 évvel ezelőtt fogadtunk egymásnak örök hűséget. Közben lediplomáztam, munkába álltam. 

Az első évfordulón küzdöttem az elemekkel. Dühös voltam, hogy hamarabb kezdtem dolgozni, mint azt eredetileg terveztem, nem volt szusszanásnyi időm sem pihenni (a teljes államvizsga időszakban a tanulás és a gyakorlat mellett én aktívan munkát kerestem). Mire ténylegesen doktorrá avattak július elején, szóbeli ígéretem már volt, a papírozás volt már csak hátra a munkahelyemen. Azóta beleszoktam és találtunk olyan munkarendet is, amihez az én szervezetem is jobban képes volt alkalmazkodni és a beosztást sem nehezítették az állandó igénylistáim (vagy ha ezeket nem mertem mondani, akkor a fokozódó belső feszültségem okozta munkamorál romlás). Utólag azt mondom, hogy még mindig nem merem kijelenteni 100%-ra, hogy megérte ezt az áldozatot meghozni, nem befolyásolta az otthonkeresést, mire a szerződéskötéshez jutottunk, megvolt a hitelhez szükséges munkaviszonyom.

A második évfordulónkra nagyjából be is rendezkedtünk, lezajlott a költözés, elkezdtük megtalálni a dolgok helyét. Még ridegnek éreztem a lakás falait, 8 óra munka + 2,5 óra ingázás mellett egyáltalán nem volt kapacitásom otthonosságot, dekorációt csempészni ide. Akkor még nem tudtuk, hogy aznap lesznek az első és talán utolsó életjelei észlelhetők számunkra is az első kisbabánknak. Tavaly ezen a napon az orvos után a Vakvarjúban vacsoráztunk és földöntúli boldogságban lebegtünk mindketten. Az elkövetkező 1 hónap ebben a hangulatban telt el, aztán jött a feketeleves. Szomorú őszi téli hónapok következtek, dolgoztam, de nem igazán leltem örömömet benne. De talán ez tartott meg a felszínen, nem volt szükség az antidepresszáns újrakezdésére. Szépen lassan talpraálltunk mindketten a veszteségből. Pár hónap vergődés után újra elkezdtem kézbevenni az irányítást, nagyon komolyan vettem, hogy csak tiszta ételeket vigyek be a szervezetembe. Ahogy elkezdtem normálisan enni, megfogant ez a kis élet bennem. Az előzmények miatt az eleje közel sem abban a rózsaszín vattacukorfelhőben telt, mint amit a filmekben/instán látni, csak szorongtam, aggódtam, hogy minden rendben legyen. 

Most, a harmadik évfordulónkon 32 hetes várandós vagyok. Nem lehet tudni mikor, de 6-9 hét múlva kezünkben tarthatjuk majd a szivárványbabánkat. Éppen most kaptam az értesítést, hogy a gls még a délelőtt folyamán hozza a popsikrémhez az alapanyagokat, már csak tégelyekért kell bemennem a munkahelyemre. A babaszoba még dobozokban, de ha minden igaz, akkor már csak szombatig. Talán ez a gesztációs diabétesz határon levés, még ha sokszor könnyekkel is jár, annyi előnyt hozott, hogy én sem leszek 100 kilós bálna, mire szülni megyek (és a diétának köszönhetően annyi rostot eszem, hogy nincsenek emésztési gondjaim sem), meg hát az összevissza evészetből nehezebb a visszaút a normálisba. 

Füstölgés

Azért igazán bekaphatja az az önző faszfej bácsi, aki miatt szakadó esőben nem tudtam beállni a buszmegállóba várni a buszt, mert a tető alatt üldögélve sorra szívta el a cigiket. Nem is a buszra várt. Mi lenne, ha egyszer elkezdenék ezeket a tiltó táblákat be is tartatni, hogy ne csak a helyet foglalják a menetrendektől?  Jelzem, ez egy külkerület kisgyerekes lakóövezete, végállomás környéke, véletlenül sem a körúti négyeshatos megállók lakóiról van szó. 

Lehet hisztisnek mondani, de szerintem most más tényleg látszik a hasam annyira, hogy elvárjam, ne gyújtsanak rá mellettem és ne fújják a pofámba a füstöt a tiltó tábla ellenére.

Hol(d) volt, hol(d) nem volt

Szerintem ez az egész egy ordas nagy kamu. 

ízlésficam

Nem ízlik a kávé. Most már a harmadik féle kapszulát próbálom a napokban, de mindegyiket túl keserűnek érzem még tejjel is. Ezt már egyszer az első trimeszterben végigzongoráztuk, de akkor nem hiányzott a koffein, most viszont kellene az a hatás. Annyi mindenről lemondok észből, ezt viszont a testem utasítja el (mint a kedvencemet, Gy. anyukájának rántott karfiolját, nagyon beteg voltam tőle).

hogyvagyunk, hogyvagyunk? 30+3 (4?)

Kezdek mentálisan belefáradni ebbe az extrém meleg hőmérsékletbe. Nem bírom, hogy szeptember 5-én délután 4-kor 30+ fok van és baszatni kell a klímát ezerrel, hogy megmaradjak a szobában.

Amúgy lassacskán kezd bennem is tudatosulni, hogy egy kibaszott hős vagyok, hogy így megállom és tartom a gdm diétát. Pár hete Gy. apukája szólt rá a fiára, hogy igenis legyen büszke rám emiatt, és most elkezdett ez visszhangzani a fejemben. Mert igen, nem könnyű, de megteszem magamért, magunkért, még akkor is ha ez heti 3x akár sírásig is fajul részemről a nehezebb napokon. De tegnap kiderült, hogy nagyonis megéri, a ciklus alapján számított kor és a biometriai adatok között csak 1 nap eltérés van (a második trimeszteri genetikai uh-n 2-3 nap volt, de arra is azt mondták, teljesen normális, nem változtattak a dátumon). Az, hogy ennyire szigorú vagyok magammal, talán még hátha azt is eredményezi majd, nem nem szedek magamra már nagyon sokkal többet (megállunk Vágó Úr). Azért 20-30 kg-ból lényegesen több marad az emberen, mintha csak egy tizes szalad fel.

Az evés mellett (amúgy a savam elmúlt az omeprazoltól) most épp szerencsére csak annyi kínom van, hogy hiába úszik a teljes testem az uriage stria olajában, rettenetesen fáj a hasamon a bőr, úgy szétszakadt. Tudom, kollagént is kellett volna szedni, de ezektől az italporoktól mind rosszul vagyok, tablettásan meg egyáltalán nem hatékony. Meg amúgy ez a genetikám, hajlamos vagyok rá, már tiniként, ahogy hirtelen nyúltam, tele voltam csíkokkal, mint egy zebra. Ha van valakinek tippje, mit kenjek magamra, ne habozzon elárulni!