Októberi összegző

 Ez a hónap igencsak eseménydúsra sikeredett.

Egyetem 

Minden hétre jutott legalább egy, de inkább több zárthelyi, rengeteg órám volt. Lemaradtam a tanulással, ahogy egyre fogytak ki az energiaraktáraim, csökkent a lelkesedésem is. Volt masszív két hét, amikor ellazáskodtam, szerintem a ciklusom és a hormonszintjeim ingadozása is betett. Már újra lendületben vagyok, most tanulgatom elengedni a teljesség igényét, hogy ne akarjam tökéletesen bepótolni, ami elmaradt. Szükségem lett volna egy ősziszünetre, de nem bánom, mert úgyis végig kellett volna tanulnom, így legalább valamennyire megtanították és egy fokkal kevésbé önálló feladat kihámozni az összefüggéseket.

Az életem, itthoni dolgok, háztartás 

    A sulival kapcsolatos hanyagságom, nem hozta magával a lakás csili-viliségét és a mintaháziasszonyságomat sem, de cserébe hozzájárult, hogy még inkább elhagyjam magam. Felülkerekedett rajtam a sok teendő, képtelen voltam tartani az iramot. Szerintem ma először pillantottam meg a szennyeskosár alját, hetek óta, eddig tűzoltás jelleggel csak a legszükségesebbet, amiből már egyetlen tiszta darab sem maradt. Főzni egyáltalán nem főztem, ezen a héten már összeforraltam egy paradicsomkonzervet tejszínnel és fűszerekkel, eddig terjedt ki most a főzőtudományom megvillantása. Talán egyszer, ha sütöttem, múlt hétvégén a családnak, mindjárt kettőt is: mézeskrémest és pogácsát (mertem volna mást, visszaküldenek pöstre). Lassan feltámadok és kezembe veszem az irányítást magam alá gyűrve a fejetlenséget és zűrzavart, ami vállalhatatlanná harapódzott. 

    Énidőből nem sok jutott szintén, egy időfaló manó bezabálta mindenemet. Nem tudom hova tűnt el minden, mert eddig látszólag a mulasztásaim listájának növelésén kívül nem sokat tettem bármiért is. A szemeszterközepi válság, a fásultsággal és enerváltsággal járó motivációvesztésem sokminden téren ellehetetlenítette a ténykedésem. Persze, kereshetem a kifogásokat, de ez van, igyekszem nem utálni magam, hogy időnként gyenge vagyok és merek is az lenni. Kompenzálásképp vettem könyveket, élvezem is a z önajándékozás áldásos hatásainak gyümölcsét.

Család

    Minden csak most kezdődik el igazán. Gy-vel elköteleződtünk egymás mellett, hogy még komolyabban vesszük a kapcsolatunkat, haladva egy újabb fordulópont felé. Tudjuk mit szeretnénk, hová megyünk, rajtunk és a Jóistenen áll, mivé fejlődünk. Igyekszünk a Szeretetből táplálkozni. Emellett fontos tudatosítani magunkban azt is, hogy sosem lesz olyan, hogy ideális, valami mindig lesz, ami megnehezíti, de ezzel megszilárdítja a bizalmunkat egymásban.

    Édesanyával a kapcsolatunk sokat javult. Visszatekintve az elmúlt 4 évre, mióta eljöttem, alapjaiban változott meg a hozzá való viszonyulásom. Az idő múlásával jelentősen leredukálódott a kilengéseink száma. Többször is főzött rám, kértem és ő a tőle telhető túlcsorduló anyai szeretetével elkészítette a lehető legfinomabb ételeket, amit egy ember kívánhat: a nagybetűs Anya Főztje. Jut eszembe, múltok nagymamám is tiszta boldog volt, hogy készíthetett nekem, hogy fontos és nélkülözhetetlen tagja az életemnek.

    Voltam otthon is. Tanulni ugyan kellett, de emellé befért néhány program is. Például jártuk az erdőt, este ihattunk csodafinom Zöld Olivért, ami nincs is minden évben és amúgyis a kedvenc borom a virágos ízével. Az unokatesóim nőnek, alig tudom követni. Coconut már jár, pedig csak most született, a nagyok pedig szélsebesen közelednek a kamaszkor felé. Bolka a maga 11 évével dacossága ellenére nagyon értelmes, ha olyanja van, jókat lehet vele beszélgetni mindenféléről, mély témákról, de ugyanannyira érdekli még az állatvilág, mint amihez óvódás kora óta hozzá vagyunk szokva. De ha olyanja van, akkor köszöni szépen tojik bele a világba, őt aztán ne akarja senki kirobbantani a saját univerzumából, köszöni ott jól van. Lolka focirajongása továbbra is rendületlen, szeretem a bátor, őszinte és nyílt megszólalásait, őt még nem rontotta el az illedelmes megfelelési kényszer, bármit, de tényleg bármit szóvátesz és megkérdez. Nagyim jól van, vidáman parancsolgat, igyekszik a maga módján bár segítséggel, de a családtól függetlenül mozogni, de már nem vágyik vissza a munkába (5 éve ment nyugdíjba, hosszú volt az út idáig, büszke vagyok rá, hogy megbékél lassacskán).

Barátok

    Őszintén semmi kedvem nincs az emberekhez (ezt most is így érzem). Hálás vagyok a barátaimért, hogy minden hétre jutott velük is program. Amit külön kiemelnék, hogy a kedvtelenségem ellenére egy találkozót sem mondtam le, mert könnyebb lett volna otthon begubózni, sorozatozni vagy olvasni. 

    Mostanság idegesít mindenki. Zavar, hogy másoktól függök, hogy nem csinálhatok mindent akkor, amikor a saját időmben vagyok. Remete lettem? Ijesztő számomra, hogy ennyire vágyom a magányra, hogy ennyire szűkek a saját határaim, amin még Gy-t is nehézkesen engedem be.

Felfedezések

• Millenáris Széllkapu: egymás után kétszer is voltam. Ajánlom mindenkinek, még amíg nem vandálkodták szét. Szép kis park, könnyen megközelíthető és a függőkerten keresztül át lehet sétálni az igazi Millenáris területére, amit mintha szintén felújítottak volna, de ebben egyáltalán nem vagyok biztos.
• By Beans Coffee: Nem csak ínyenceknek. Minimalista stílus, hangulatos kis kávézó, és a kávé nagyon finom. Érdekessége, hogy a tulaj saját, costa rica-i kávéültetvényéről származó kávészemeket az általuk név szerint, személyesen is ismert pörkölőmester küldi Göteborgból. Igazi kézműves termék, a multicégek világában mégjobban felértékelődik a visszakövethetőség és a személyhez való köthetőség jelentősége. Ahogy ott egy keddi reggel kómásan kortyolgattuk a feketét, egyszer csak Gy. megbökött, hogy ott a tulaj, egy tök átlagos üzletembernek tűnt, akinek a hobbija az extrémsportok kipróbálásnak halmozása. Ott cimbizett, közvetlenül dumálgatott valami fickóval, talán a haverja lehetett, nem tudom.
• Sirius Teaház: Végre! Már mióta várok erre a pillanatra, hogy elmondhassam magamról, voltam a a titkos helyen, már egyedül is megtalálom. Évek óta hallgatom, hogy milyen mesés hely. Már többször nekifutottunk a megkeresésének, persze eddig nem találtuk, jól álcázza magát.
• A nőgyógyászati vizsgálat nem is fájdalmas, egyáltalán nem volt kellemetlen. Most voltam először (tudoooom, shame on me, illet volna már jóideje, de hát nem volt panaszom (mondjuk most sem) így nem volt sürgető rászánni magam), és már úgy gondolom, kár volt ezt idáig halogatni.
• INIGO imaest, csütörtök esti zenés szentségimádás: az újdonság erejével hatott mindkettő, ha tehetem megyek, jólesik kicsit kizökkenni a rohanásból és jelen lenni. Az imaestek pedig pótolják a hittanórákat.
• ARC kiállítás: idén néztük meg először, a továbbiakban szerintem lelkes látogatói leszünk
• Donna Mamma Pizza Napoletana: nem gyakran rendelünk pizzát, de amikor igen, akkor viszont csakis a legjobbat. Nincs törzshelyünk, pizzériaszédelgők vagyunk. A margherita itt is zseniális. (Kb. csak azt eszem, ha jó a pizza, akkor az "üres, feltét nélküli" is teljes élményt nyújt.)

Programok

• Word Press Photo kiállítás: miután már nem olvastam a képek leírásait, egészen élveztem, volt néhány kép, ami kifejezetten megragadt az emlékezetemben, annyira tetszett
• ARC
• ebéd a Stexben Édesanyával ezt muszáj idevésnem, olyan finom volt a mustáros hátszíncsíkok vajas, zsályás tagliatelle-vel (azóta, ha jól láttam, lekerült az étlapról, sad story)

kérdés hozzátok

 Mi az, amit az elmúlt egy évben nem mertetek megkérdezni tőlem, mégis furdalja az oldalatokat a kíváncsiság azzal kapcsolatban? 

ablak az elmepalotámba

 Van valami megnyugtató a jegyzőkönyvírásban. Az első lépés a gyakorlat elvégzése. Mindkét folyamat alatt analógiát vélek felfedezni a lelkiállapotom változásában. Miközben ezeket a sorokat gépelem, épp beesik a nyitott ablakomon egy poloska, de nem látom, hogy hova. Idegtépő, kizökkent a kezdeti aggodalmaimat és tudatlan tehetetlenségemet felváltó nyugalomból. De hogy is megy ez nálam?

Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt (ja bocsi, még nincs karácsonyi nagymise) vakon tapogatózom, mit is kell csinálni, hogyan is vannak a dolgok, egyáltalán mi is a feladat és mi a kérdés. Zavarban vagyok és leginkább keresem a helyemet és az eszközöket. Ehhez mindig társul önmagam megkérdőjelezése és egy jóadag önvád is, jobban is felkészülhettem volna, igazán belefért volna, hogy még kétszer és még alaposabban elolvassam a leírást. 

Túllendülve aggodalmaimon, apránként haladva megtalálom a start gombot, a kapcsolót magamon és a műszeren, ami elindítja a procedúrát. Fokozatosan bontakozik ki előttem a válaszhoz való eljutás kacskaringós útja. Már tudom hova megyek, de továbbra is ráérősen bandukolok, poroszkálok, mígnem egyszer csak érkezik egy tornádó. Felkap a lendület hátára, győzök szaladni magam után. 

Belejöttem, a félelmet már nem ismerem, nincs időm a további komótos andalgásra, nem bolyongok hát tovább. Hiszen már valaki elsöpörte a tétlen homályt az utamból, végre kristálytisztán tárul elém küldetésem nemes célja, szaladnék már. De állj! Megtorpanásra késztet néhány akadály. Ezek persze nem szabhatnak gátat nekem, elmém immár pengeéles, eltántoríthatatlan és eltökélt vagyok. Mit nekem egy kis nehézség, legyőzöm őket, s figyelmem ettől kezdve lankadatlan. 

Látva a fényt az alagút végén szépen lassan egy furcsa érzés fog el. Gombóc kúszik a torkomba, egyre hevesebb dübörgéssel jelzi a szívem, hé, hello! itt vagyok, figyelj rám, röhög a markába, miközben én is, mert azt hiszem, uralhatom. A szám kiszárad, az arcom elpirul, miközben a végtagjaim jegesek. Egyszerre ver a víz és vacogok. A testemen szétterjed a szorongás. Először csak halkan motoszkál bennem valami, majd suttogásból szinte üvöltéssé erősödik a bizonytalanság, mi lesz velem ezután, nélküled értelmetlenné válik létezésem.

Aztán hirtelen azon kapom magam, kész vagyok. Elfogyott a tennivaló. Még csinosítgatom, tökéletesítgetem, teljesen hibátlan sosem lesz. Megnyugszom és elkezdem elengedni a kis művemet, a semmiből lett, de mostanra már dédelgetett teremtményt. Én hoztam létre. Én csináltam. Megcsináltam!

A zaklatottságom távolodásával az eufória is elhalkul, elmém lecsendesedik. Elfáradtam, de jóleső fáradtság ez. Fantasztikus érzés a jól megérdemelt pihenés, megdolgoztam érte. 

Szerettem volna írni, de elszaladt az idő a naplózással és nyolcra megyek órára. Na mindegy, majd valamikor folytatom. Papír alapon jobban le tudom követni a hirtelen cikázó gondolataimat, megragadva néhányat, amit most fontosnak érzek.

Addig is hagyok itt egy kis ébresztő muzsikát.

hemisphaera sinistra

 Most valahogy nincs mit megosztanom. Világmegváltó gondolataim nincsenek, nem is gondolom, hogy minden nap kellenek. A velem történt események pedig nem olyan érdekesek és kedvem sincs tényszerűen leírni. Tegnap reggeltől délig zoomos órám volt, délután egy jelenléti és voltam postán. Valahogy elő szeretném hozni a kreativitásom és fogalmazóképességem, zavar, hogy ennyire túlsúlyban van a racionális gondolkodásom, fárasztó. 

És már megint témánál vagyunk, hogy fáradt vagyok.

Unom magaaaaaaaaaaam!

évfordulós

    Szeretem az őszi óraállítást, a reggeleket sötétben gyertyafény mellett kezdeni. A képernyőm fényereje is a legalacsonyabb, így nem bántja a szemeimet. Csönd van. Áldott pillanatok ezek, felsejlik bennem az egy évvel ezelőtti nap, mióta ezt a nyitott naplót rendszeresen vezetem. Tudtam, de azóta még biztosabbá váltam abban, hogy én téli időszámításon működöm a legjobban és leghatékonyabban. Magam sem gondoltam volna, hogy ki fogok tartani idáig, ha már így vagyunk, folytatom is a beszámolót.

    Csütörtökön hazajöttünk Gy-vel. Nekem semmi kedvem nem volt, az egy pihenőnapot kihasználtam volna a lemaradásaim behozására, de ő ragaszkodott hozzá. Egy gyors ebédet követően felkerekedtünk Édesanyával és egy kicsi kocsiút után elég hamar az erdőben kötöttünk ki. Hiányzott már a természet, a céltalan bóklászás, de most eltökélten gombászni indultunk.         Gyerekként a kirándulást, túrázást utáltam, de gombát szedni még úgy is szerettem, hogy négy évvel ezelőttig nem ettem meg. A menzán az a kínai konzervgomba a cukros paradicsomlében, sok szétfőtt tésztával és elégtelen mennyiségű sajttal kellőképpen megutáltatta velem a picit ecetes, egyébként édes, radírállagú, ételnek nevezett, de fogyasztásra alkalmatlan gumis entitást. Azóta megszerettem és hálás vagyok a Jóistennek azért a bőségért, amit az élővilág adott most is nekünk. 

    Hatalmas, férfitenyérnyi nagyságú kalapos és aranyos babaőzlábak mellett került a kosarunkba erdei csiperke, lilapereszke és néhány galambica mellett egy bátor vállalkozó pöffeteg. A legnagyobb élményt mégis Gy-nek szereztük. Neki az erdő is újszerű volt, ők nem nagyon szoktak menni, a környékükön nincs is nagyon hova, de elképesztő a gyermeki lelkesedése, amivel az első fél óra után, alkalmazva a frissen szerzett tudását, vadászta az ehető gombákat. 

 

confessions No. 25

 nem tetszik magamnak a blogom. elégedetlen vagyok magammal. most valahogy egyáltalán nem jönnek be az írásaim nekem.

szerda

 

Csináltam magamnak egy mini ősziszünetet, mivel nekünk az egyetemen nincs. Tavaly kipróbálták, de én abból kimaradtam a passzív félévem miatt. Azt hiszem sem hallgatói, sem oktatói oldalról nem lehetett túl jó visszhangja. Látom az előnyeit, hogy pihenésre igenis szükségünk van, de az akadályok is világosak számomra, így is maradnak el órák és csak pótlás lesz belőle, úgy meg mi értelme a szünetnek, ha be kell pótolni.

Ma csupa olyasmit csináltam, aminek semmi köze a tanuláshoz, az íróasztalnál üléshez és a képernyő előtt görnyedéshez. 

Szaladgáltam a városban, ügyintéztem, átvettem a megrendelt könyveimet, amikből most megint van egy kupac, egy ideig elég talán, kovtama-nál szemezgettem évekre visszamenően és megnéztem néhány booktube videót is. A kora reggeli rohanás után 8 körül 

indultam útnak, mikorra már beindult a város működése, de a hajnali álmos és szögletes nyüzsgés már elcsendesedett. Eltömegközlekedtem a város másik végébe és igyekeztem nem foglalkozni az idővel. Az időtlenség számomra szabadságot és lelkibékét ad. Azt vettem észre magamon, hogy az idő, pontosabban annak hiánya nagyon sokszor stresszel és ezzel együtt korlátoz is, a gátak a fejemben majdnem ugyanennyiszer válnak érvvé, amikről később megállapítom kifogás voltukat.

Délelőtt és délután is időt szántam a barátságaim ápolására. Most van az az időszak, hogy igyekszem lassan beavatni a barátaimat, a tágabb családot is a nem messengeren és telefonon közlendő örömünkről. Nehéz megtalálni az egyensúlyt a párkapcsolat-egyetem-család-barátságok és az énem teljessége között. Képtelenség egyszerre jól enni, sportolni, tanulni, minden családi programon részt venni és ezek mellett azzal a néhány emberrel hetente találkozni. A napi szintű messengerkapcsolatok egy részét teljesen leépítettem, másik részének meg is mondtam, hogy ne hari, de nekem ez nem megy, nem tudok ennyi felé oszlani, alkalmatlan vagyok az állandó ventillálásod befogadására, írj naplót, oldd meg magadnak az életed. 

Meg kellett húznom a határaimat a saját érdekemben a folyamatos jelenlét terén és azóta sokkal felszabadultabb vagyok. Megkönnyebültem, hogy kikapcsolhatom a mobilnetet, wifit és lenémítva hagyhatom a telefonomat.

ring

 10 napja történt velem valami. Nehéz erről írnom, egyrészt mert még mindig nem lépett tudatos szintre az életemben, másrészt viszont hencegésnek érzem világgá kürtölni, a harmadik ellenérvem pedig az, hogy az Esemény nagysága ellenére lényegében nem változott semmi. Kimondtuk, amit eddig is tudtunk, felkerült egy csodaszép fehérarany karika, icipici ízléses gyémánttal a bal gyűrűsujjamra. Gy. figyelmessége minden szemszögből megmutatkozott. Rövid ujjaim lévén ügyelt rá, ne legyen túl vastag, szakmai hivatásomat tekintetbe véve pedig szempont volt a kesztyűviselés lehetősége is.

Na, csak kinyögted Mindenki számára világos, nem sok mindent tudok magamban tartani, így hát elég könnyen elszóltam magam. Várni szerettem volna addig, míg megtörténik bennem a Változás, de rá kellett jönnöm, hogy lehet, hogy hiába vesztegelek 2 állomás között, lehet, hogy nem is fog bekövetkezni az, amiről azt gondoltam, hogy felforgatja az életemet. Rá-rápillantva  a kezemre olyan magától értetődő és természetes a látvány, hogy emiatt merem feltételezni, talán a képzelt jövő a várakozásaimtól eltérően valósul meg a jelenben. Aztán simán lehet, a Változás várat magára, várja a legalkalmatlanabb pillanatot, amikor egészen biztosan nem érzem, hogy lenne időm vele foglalkozni, bekopogtat és nem hagy nyugodni, amíg neki nem szentelem minden figyelmemet.

Félve írom e sorokat, tartok tőle nem tudom elég érzékletesen leírni a körülményeket ahhoz, hogy számotokra is érthető, esetleg átélhető legyen ez a csoda. Lamentálva egy kört végül ki is töröltem ezt a bekezdést, szégyellem, túl profánnak tűnhet külső szemlélő számára az ábrázolási és kifejezési képességeim hiánya okán. Azért annyit mégiscsak elárulok nektek az Eseményről, hogy (majdnem) mindenféle sablontól mentes volt a megvalósítás, de ugyanígy mellőzött mindenféle grandiózus cselekedetet. Tiszta, egyszerű számomra mégis varázslatosan páratlan. (Ez a páratlan szó mennyire nem illik már ide, kicsit paradox módon pont hogy az a lényeg, mostantól  bizonyossággá válik a világ, a környezetem, a barátaim, a családom és kettőnk számára is, hogy nagyon is párosak vagyunk).

majdnem

 

„Törpillácska, gyere arrébb, ne legyél útban másoknak, cicám!”- mondta a kutyáit sétáltató néni a póráz nélküli ebnek.

I promise

 Jövök, amint helyretettem magamban az életemben bekövetkező változásokat. Vissza kell szereznem a realitáskontrollomat. Olyan, minta mindez nem is velem történne meg. Mesélek, amikor már tényleg elhiszem, hogy ez a csillámpónifing vattacukorfelhő tényleg az én fejem fölött lebeg.

kohéziómentes

 A kütyük csak funkcionális használata meghozta számomra a már régóta várt egyensúly beálltát. Eddig fel sem tűnt nekem, hogy mennyire leszívnak a mindennapírós, folyamatos kapcsolatban lévő barátságok. Egyszercsak csilingelt a vészharang, hogy Gy-vel kevesebbet beszélek, kommunikálok összességében, mint egy barátnőmmel. Nem normális ez a köldökzsinóros kötelék, majdhogynem mérgezőnek is mondhatom. Szóval az állandó szünet nélküli párbeszédtől eljutottunk odáig, hogy nem vagyok kíváncsi ilyen mértékben az életére, hogy a reggeli két pirítósa után fáj a hasa, pedig "csak" szalámi, zsíros sajtkrém és zsíros sajt volt rajta (és tudvalévő emellett a hajlam epeproblémákra). Az ehhez hasonló információk, amik leginkább csak bosszantanak és különben az a véleményem róluk, hogy ha hülye vagy lányom, viseld is a következményeit, túl mennek egy határon. Átlépik az én nyugalmam és békém, ezáltal a kiegyensúlyozottságom határát.

Mindeközben azt is gondolom, hogy nem tudom újradefiniálni önmagamat a változások során, holott neki is hatalmas szüksége lenne térre és időre az életében, hogy szembenézzen a dolgokkal, az élettel, önmagával. Mintha félne ettől, de nem tudok a menekülőútvonala lenni, a pótcselekvés, ami eltereli a figyelmét a saját jelenéről, pedig azzal előbb vagy utóbb meg kell küzdenie.

Várjuk nagynéném teszteredményét. Múlt hétvégén lázas volt, amiből egy nap alatt ki is lábalt. Bár már ez is gyanút keltett, a háziorvosnál azután az ominózus esetet követően jelentkezett és kért tesztet, miután egész nap nem vette észre a kis unokatesóm, Kokonát teli pelusát és az ezzel járó szagokat. Vidéken kicsit máshogy megy ez, a szerdai telefon után csütörtök reggel már kint is voltak a mentők. Kíváncsi vagyok, mondjuk elég nyilvánvaló az eredmény, mert azóta nagybátyám sem érzi már az illatokat.

Megtaláltam a polcomon a Neveletlen Hercegnő Naplója 11. kötetét, amibe nem mertem belekezdeni, mert már megkopott kicsit az emlékezetemben az eredeti sorozat történetfolyama. Kíváncsiságból mégis beleolvastam és meglepve tapasztaltam, hogy érem miről és kikről van szó, haladva az oldalakon szépen lassan jöttek vissza nem csak a szálak, de az akkori olvasás közbeni lélekállapotaim is. Csodálatos az emberi agy! Furmányos, mégis megrémít, hogy mennyi lényegtelen információt tárolok jól elásva mégis felszabadítható forrásokban. Mi minden leledzik még mélyebben?

Az egyetemen nincs semmi változás szeptemberhez képest. Igyekszem sokat tanulni, naprakész lenni, nem mindig sikerül. Az előadások közül vannak jobbak, rosszabbak. Múltkor volt egy olyan élettan előadásunk, ami azóta is visszhangzik bennem. Ha minden előadás ilyen lenne, akkor lenne hatékony és érné meg bejárni. Elitegyetem ide vagy oda, az előadások nagyrésze színvonaltalan és haszontalan, csak daráljuk az érdektelen hallgatóságnak, akik csak bejönnek vegetálni, ebédelni esetleg otthon bekapcsolják háttérzajnak a takarításhoz. Ilyen mentalitással nem lehet tanítani, ez csak az anyag leadása, egy pipa a listán, hogy ez is megvolt. 

Aztán még olyan is volt, hogy szeptember utolsó vasárnapján rendeltem egy tollat a tabletemhez a mm webshopjában, ami azóta is érkezik. Max. 10 munkanap szállítást ígértek, ami tegnap letelt. Utánakérdeztünk telefonon, hogy hol a toll, főleg mert már levonták a pénzt is a számlámról, erre közlik, hogy várjak még. Hát kösz. Ezen annyira begurultam, hogy megrendeltem egy ezressel drágábbért tegnap egy közeli boltba, és a rendelés után azonnal jött az SMS, hogy a termék átvehető, ami fél óra múlva már a kezemben volt. Üzenem a mm-nak, hogy így kell ezt csinálni, így lehet új vásárlókat szerezni és megtartani. Egy kereskedő akkor fog sok profitot elérni, ha a vásárlói megbíznak benne és rendszeresen visszatérnek hozzá emiatt a tulajdonsága miatt.

confessions No. 24

 frusztrál az előttem lévő nagy fehér üres lap. légüres tér, amiben semminek érzem magam. egy elveszett porszem vagyok.

Kifogytam a nem túl nagy agykapacitást igénylő könyveimből, az elmélyülősökre pedig most nincs erőforrás, máshova összpontosítom az energiáimat.

Nincs valami ötletetek, mit olvassak? Kérlek szépen titeket, valami könnyedet ajánljatok nekem, egymásnak. 

Ti miket olvastok a zúzós időszakok közepette? 

És sejtem, hogy nem ebbe a kategóriába sorolható a könyv, de Dolly, mi volt az, amit Annának ajánlottál pár hónapja? (Harmat kiadós, szeretném elolvasni majd egyszer), végül visszakerestem és Timothy Kellertől Az önmagunkról való megfeledkezés szabadsága volt

confessions No. 23

 van, hogy nem merek írni, mert félek, hogy mit fognak rólam gondolni az emberek

a ló túl oldala

 Nem tudom hogyan, s mint kúszott vissza az életembe az állandó telefon nyomkodás, de a napokban arra lettem figyelmes, hogy megint egész nap a kezemben van, markolom, szorítom, simogatom, tapizom. Onnan vettem észre, hogy baj van, hogy egy könnyed olvasmányommal hetek óta nem haladtam, siralmas, de 3 hét alatt kemény 141 oldalt olvastam el egy olyan könyvből, amit amúgy 1, nagyon maximum 2 nap alatt olvasnék el.

Gyökeres változtatásokra van szükségem, mert eleve sok a képernyőidőm a suli miatt (a kivetített diasor is kékfény, a maszk miatt viszont ezt is többnyire kontaktlencsét viselek, a szűrős szemüvegem miatt), a szabadidőmet ezért jó, ha nem ilyen fényviszonyok között töltöm el.

Érzem magamon, hogy nem tesz jót nekem az a hatalmas információmennyiség, ami ezáltal beáramlik, káros, hogy a közösségi média által többet foglalkozom mások életével, mint a magaméval. Átalakítást eszközölök a napi rutinomon, mert a rossz alvásomban egészen biztosan nagy szerepe van a mobilozásnak. Valahol mélyen érzem, hogy tulajdonképpen az önazonosságomhoz a papír alapú könyvek, a magyar irodalom és az offline tevékenységek tartoznak bármennyire is ma a filmek, sorozatok és a youtube a divatosak.