évfordulós

    Szeretem az őszi óraállítást, a reggeleket sötétben gyertyafény mellett kezdeni. A képernyőm fényereje is a legalacsonyabb, így nem bántja a szemeimet. Csönd van. Áldott pillanatok ezek, felsejlik bennem az egy évvel ezelőtti nap, mióta ezt a nyitott naplót rendszeresen vezetem. Tudtam, de azóta még biztosabbá váltam abban, hogy én téli időszámításon működöm a legjobban és leghatékonyabban. Magam sem gondoltam volna, hogy ki fogok tartani idáig, ha már így vagyunk, folytatom is a beszámolót.

    Csütörtökön hazajöttünk Gy-vel. Nekem semmi kedvem nem volt, az egy pihenőnapot kihasználtam volna a lemaradásaim behozására, de ő ragaszkodott hozzá. Egy gyors ebédet követően felkerekedtünk Édesanyával és egy kicsi kocsiút után elég hamar az erdőben kötöttünk ki. Hiányzott már a természet, a céltalan bóklászás, de most eltökélten gombászni indultunk.         Gyerekként a kirándulást, túrázást utáltam, de gombát szedni még úgy is szerettem, hogy négy évvel ezelőttig nem ettem meg. A menzán az a kínai konzervgomba a cukros paradicsomlében, sok szétfőtt tésztával és elégtelen mennyiségű sajttal kellőképpen megutáltatta velem a picit ecetes, egyébként édes, radírállagú, ételnek nevezett, de fogyasztásra alkalmatlan gumis entitást. Azóta megszerettem és hálás vagyok a Jóistennek azért a bőségért, amit az élővilág adott most is nekünk. 

    Hatalmas, férfitenyérnyi nagyságú kalapos és aranyos babaőzlábak mellett került a kosarunkba erdei csiperke, lilapereszke és néhány galambica mellett egy bátor vállalkozó pöffeteg. A legnagyobb élményt mégis Gy-nek szereztük. Neki az erdő is újszerű volt, ők nem nagyon szoktak menni, a környékükön nincs is nagyon hova, de elképesztő a gyermeki lelkesedése, amivel az első fél óra után, alkalmazva a frissen szerzett tudását, vadászta az ehető gombákat.