Békétlen boldogtalan

Túl sok bennem a keserűség és sérelem 2024 karácsonyát és az elkövetkező évek karácsonyi terveit nézve. Nem lett volna szabad ennyit nyelnem és a saját igényeimet félretennem. Nem is akarok emlékezni. Talán csak a kimerültség miatt látom ilyen borúsan, az örök elégedetlen énem nyugtalankodik. Vannak hagyományok, amit Gy. családjától tartanék meg és vannak, amit a sajátoméból, de egyikkel sem vagyok maradéktalanul kibékülve. Pofáraesés lesz majd kisbabával kialakítani a saját közös szokásainkat, de őlomhasága  nem hajlandó még ezzel foglalkozni, majd amikor enélkül is lesz elég bajunk, akkor fog a fejéhez kapni, hogy ja hát ő erre nem gondolt, hogy ez ilyen és ennyire nehéz lesz. 

Míg az emberek többsége 20-án letette a munkát, én épp  buszozok a patika felé. Kicsit irigykedem a nem dolgozókra, de azért hálás vagyok, hogy holnap nem nekem kell meggyürkőznöm a tömeggel. Annyi érzés kavarog bennem. Keserűség, bánat, irigység, de valahol mélyen megbújik a hála, a megengedő elfogadás,  megtapasztalom az irányunkba érkező feltétel nélküli törődő szeretetet. Ez a karácsony ilyen. Majd eljön annak is az ideje, hogy mi vendégelhetjük meg a családtagjainkat, amikor arra lesz szükségük, hogy mi gondoskodjunk róluk. Idén lehet, hogy először és utoljára az életemben, beleülök a készbe és ez is teljesen rendben van. Beleengedem magam a szeretve levésbe.

demotivált

Nem hagyhatnánk ki ezt a teljes karácsony dolgot idén?

Sem kedvem, sem energiám, hogy erőt tudjak venni magamon és a kedvtelenségemen. 

Egyáltalán nem vágyom erre a rohanással teli káoszra. Ilyenkor vesz ki a legtöbbet belőlem a munka, nincs időm nyugiban készülődni. Míg máshol a karácsonyi leállásig tart a hajtás, nálunk meg kell húzni a két ünnep között is. 

Lyenga és MonopoJ

A negatív reklám is reklám. Eretvágok hamég egyszer yt videó előtt közben meghallom így kiejtve. Mert az kéremszépen

DZSenga

és 

monopoLI

. 

Köszönöm szépen a figyelmet!

 (a hasbro úgysem olvassa, pedig nem ártana...) 

Spicli

Nem tudom mennyire számít ez árulkodásnak, de már nem érdekel. Úgy érzem szólnom kell valaki felettem állónak, hogy egypáran némely kollégáik halálát kívánják. Megértem, ha valaki dühös a másikra és ingerületből kiszalad a száján. De napi szinten a “kinyírnám, meg tudnám fojtani, megölöm, megölném, bárcsak elpatkolna a vén kurva/öreglány” típusú mondatokat hallgatni nem bírom. Egyrészt vannak dühkezelési tanfolyamok, másrészt azt gondolom, hogy elméletileg mind felnőtt nők vagyunk. Ezzel járna az is, hogy tudok a velem nem szimpatikus emberekkel is együtt dolgozni, aztán munkaidőn kívül nem muszáj egyetlenegy percet sem együtt eltöltenünk. Azt gondolom, ha meg ennyire rossz itt a munkatársakkal és tényleg mindenkivel csak baja van valakinek, talán nem árt magába nézni és ha tényleg ennyire feloldhatatlannak érzi magában a feszültséget, senki nem tart puskacsövet a fejéhez, hogy itt dolgozzon. Mindenesetre szólni fogok most már a főnöknek.

Tegnap miután bezártunk, beültünk a lányokkal csak egy italra. Írtam Gy-nek, nem maradok sokáig, 1 órát maradok, aztán jövök haza. Na, hát ebből olyan jó beszélgetés kerekedett, hogy úgy kellett futnom az utolsó buszra. Továbbra is nehezen nyílok meg, borzasztóan lassan kezdek el megbízni másokban, de most először éreztem másfél év után, hogy befogadnak, és én is a csapat része vagyok. Persze, ehhez kellett egy egészen szerencsés beosztás ezen a hétvégén, szerintem a csapatra társaság szempontjából nem lehet panaszom.

Azon gondolkodtam mostanában, hogy azért marha nehéz dolga lehet a közvetlen főnökömnek a bizalmatlanságommal, zárkózottságommal, kezelni, hogy lassan nyílok meg, pedig szeretne ő olyan közeget és kapcsolatot megteremteni a munkahelyen, hogy vele őszintén és nyíltan megoszthassuk a dolgainkat. Valamiért van bennem egyfajta szorongás és úgy látom, hogy zavarja/nem esik jól neki, hogy "félek" tőle, mert nagyon nem ilyen szeretne lenni. Próbálom körüírni, nem találok a helyzetre megfelelő szavakat. Annyira bonyolult ez az egész. Azt hiszem könnyebb lenne neki, jobban értené a reakciómat, viselkedésemet, hangulatingadozásaimat, ha beavatnám 1-2 dologba, például az apahiányos gyerekkoromba. 

(nem is erről akartam ma írni, de ahhoz abszolút semmi lelkierőm nincs)