Harag és düh.

Mekkora önzőség az öreglány részéről, hogy elvárja, hogy mindenki körülötte ugrálva tönkretegye a saját életét. Egyértelműen ellátásra szorul, szerintem többe is kerül a fürdető néniket, gyógytornászt, masszőrt, ebédet, ebédeltető néniket stb. házhoz hívni, mint kifizetni egy luxus idősotthont, ahol mindezeket megkaphatná. Cserébe anyámnak nincs szabadideje, macerás lenne, ha elutazna bárhova. 

Szerintem fel sem tűnt, hogy szép csöndben leléptem, egyedül a húgom tudja, mert ő hozott le az állomásra. Jobb ez így. Úgyis láthatatlannak éreztem magam 30 ember között. Senki nem akarta meghallani, amikor megszólaltam. Kívülálló vagyok. Ha számukra ennyire érdektelen a puszta létezésem is, én mit erőlködjek, van én nekem jobb dolgom is. 

Mi akadályoz?

Legszívesebben hátrahagynám az egész bagázst és vissza sem néznék.  

Vendégként az életemben

Most, hogy a gyerekszobámból teljesen kiköltözve, anyukámat látogatva a vendégszobában kaptam helyet könnyebb kívülről látnom az egész eddigi életemet. Fájdalmas rádöbbenés a külső szemlélő perspektívájából, hogy engem anno nem csak a kortársaim, hanem a felnőttek is mennyit bántottak. Már ki tudom mondani, hogy az egyetlen szülőm, aki nem volt halott fizikálisan jelen volt, egyrészt érzelmileg elérhetetlen volt, másrészt pedig durva határátlépésekkel nehezíti a mai napig az életemet. Nem tudom anyámmal szemben érvényesíteni a saját érdekeimet.