2 éve is bejött, kívánok újra

Kedves Univerzum!

Lehet, hogy kicsit telhetetlen vagyok és hosszú a lista, de merek nagyot álmodni és sokat kérni. (Bemásolom ide, hogy ne vesszen el Lucia posztja alatt a kommentem)

1. Szeretném kérni 2026-ra, hogy ne fogyatkozzanak a családjaink a férjemmel, maradjon mindenki életben és legyünk egészségesek, még egészségesebbek. Ha egy mód van rá, nem szeretnék senkit eltemetni ebben az évben.
2. Kérlek a kisbabám szépen, jó ütemben, ne túl lassan de ne is túl gyorsan gyarapodjon, okosodjon, minden rendben legyen a fejlődésével, mozgásával és légyszi légyszi ne derüljön ki se tejfehérje allergia se semmi más, legyen vele minden könnyű. Csak egyszer az életben ne bonyolódjon minden, menjenek simán a dolgok vele.
3. Szeretnék lefogyni legalább 15 kilót, de inkább huszat. Ehhez kérek erőt, kitartást, önfegyelmet, meg egy kis rásegítést. Nem csak esztétikai okokból, hanem inkább az egészségügyi okokból. Szeretném, hogy a mozgás és a több zöldség és jobb ételek fogyasztása nem lenne ekkora nyűg, beleférne a mindennapjaimba és nem  sóvárognék az élelmiszeripari hulladékok után. Szeretnék jó példát mutatni a gyereknek, de ehehz szükséges, hogy nekem is jó és egészséges legyen a kapcsolatom az evéssel, étellel, mértéktartással.
4. Légyszi segíts a tesóinknak a férjemmel párt találni, adj útmutatást mindhármuknak, hogy merre tovább az életben. Kérlek a tesóim fejezzék be az egyetemeiket, szerezzenek diplomát.
5. Áradjon a Tisza! Győzzék le a Fideszt áprilisban, legyen békés az átalakulás és a hatalomátadás alázatos a fidesz részéről, ne akadályozzák a változást.
6. Szeretném ha a férjem munkakeresése gyorsan sikeres lenne, kapna egy zsíros állást, ami biztosítaná a család stabilitását. Jó lenne, ha családbarát munkahely lenne, élhető munkarenddel, ne kelljen hétvégén dolgozni, ne legyen kötelező túlóra, legyen közel, végezzen időben, hogy hamar hazajöhessen. Olyan hely és munka legyen, amit szeret csinálni, kicsit kihívás csak és sikerélménye van, de nem unatkozik, olyat ahol brillírozhat és sziporkázhat az ötleteivel és támogatják is azokat.
7. Kérlek ne romoljon meg, maradjon fenn vagy legyen mégjobb a viszonyunk anyukámmal és a férjem szüleivel is.
8. Légyszi segíts a férjem szorongásaival, fogyjanak el,(szűnjenek meg az okok, ne derüljenek ki újabbak) tanuljuk meg kezelni őket, ami elmúlt, ahelyett ő sem akarjon mindig újabbat keresni/találni.
9. Szeretnék békét és szeretetteljes kommunikációt a házasságunkban, harmóniát. (És megvenni a fürdőszobába és a kiswcbe a kinézett szekrényeket valamint a zuhanyzóba az esőztetőt, csak nem bírom átnyomni sehogysem ezen vágyaimat, csak tiltakozás és ódzkodás van).
10. Jogosítvány, még mindig túl nagy falatnak tűnik, de egyre jobban érzem a hiányát, sokszor lenne mehetnékem, ami bkvval kivitelezhetetlen vagy irreálisan sokáig tart, de a férjem pihenését is tiszteletben tartanám. Egyszerűen nem hiszem el magamról, hogy képes vagyok rá.
11. Légyszi, hadd lendüljek túl az olvasási válságon. Olvasni akarnék többet, szerettem, hogy a személyiségem része, szerettem elmondani magamról, hogy szeretek olvasni. És hát szeretnék jó példával a gyermekem előtt járni.
12. Talán kicsit jelentéktelen kívánság a végére: ne romoljanak tovább a fogaim, ne törjenek le.

Napjaink

Az én okos ügyes kicsibabám kezdi felfedezni a saját hangját. Olyan édes, ahogy sikongat. Néha egész sokat magyaráz, gagyog, a legjobban azt tudja mondani, hogy ‘eö’. Egész sokat nézelődik most már, hadonászik a kezeivel, meg vagyok róla győződve, hogy vezényel. Minden nap észreveszünk valami újat, amit felfedezett már a külvilágból, amit megtanult és tud. És hát olvadozunk Gy-vel, hogy lehet ilyen cuki gyerekünk. A mi kis szivárványbabánk.

Amúgy pont olyan, mint vártam. Fárasztó, de megéri. Amin meglepődtem viszont, hogy gyorsabban regenerálódtam, mint arra számítottam. Szombaton már kovászos kenyeret is sütöttem, vacsorára pedig sült camambertet zsömlekoszorúval. Kezdek visszatérni a konyhába, de arra rájöttem, hogy az élesztős kelt tésztákkal szemben a kovászolás időbelisége most sokkal jobban illeszkedik az élethelyzetemhez. A kenyérhez egyszer kellett 5 perc, amíg összemértem és összekevertem a hozzávalókat és csak pár óránként kellett kábé 2 percet foglalkozni vele (kézmosással mindennel együtt) a formázásig, ami újabb 5 percet vett igénybe, de az a +/- 10-20 perc mozgásterem megvolt ha épp sírt a baba vagy szoptattam. Most csak úgy hasracsapva mondom ezeket a számokat, lényeg, hogy nem időre megy. Ezzel szemben az élesztős tészta azonnali beavatkozást igényel, nehogy túlkeljen, itt sokszor 5 perc is számít, azt tapasztaltam. Tanultam a dolgokból, valószínűleg élesztőset mostantól csak hibrid tésztából sütök majd inkább, amíg még nincs kialakult napirend és kiszámíthatatlan, hogy 30 percem vagy 3,5 órám van két szoptatás között. 

Akinek szívében arany közép tart súlyegyent

Úgy közepesen esik szarul, hogy nagybátyámék a kamasz unokatesóimmal nem törik össze magukat, hogy láthassák a mi gyönyörű és okos kisfiunkat. Az odáig rendben, és ennek örülök is, hogy tiszteletben tartották a kérésünket, hogy várják meg a 6 hetet és a gyermekágyi időszak végét, de úgy látszik nem esett nehezükre. Jó, amúgy a december valóban tud sűrű lenni karácsonyig, szóval ezzel abszolút nincs is bajom. De miért prioritás a szomszédban élő (tényleg, mert a mellettük levő társasházban laknak) barátaikkal lenni a két ünnep között, amikor velük heti szinten többször találkoznak? Eddig nem vettem észre, de valójában ez egy aszimmetrikus kapcsolat, és nekem lényegesen fontosabbak ők, mint én nekik. Legalább most már tudom, hogy mi merre hány méter, és hogy hol van a helyem

Persze az sem sokkal jobb, amit Gy. keresztszülei csináltak, hogy bejelentették, hogy melyik hétvégén jönnek, annyi engedményt kaptunk, hogy választhattunk péntek és vasárnap között. Mindezt szülés után 3,5 héttel, amikor még ülni is alig tudtam. De ezerszer inkább ez a túlzott érdeklődés legyen, ha választhatok, mint az elhagyatottság érzése. 

Valahol a kettő között lenne nálam az igazság. Aurea mediocritas, vagy hogy is mondta Horatius. Mondhatjátok, hogy nekem már megint semmi sem jó, pedig jó életem van és luxusproblémáim, mégis folyamatosan elégedetlenkedem, de légyszi ne. Ezeket a hozzászólásokat, ki sem engedem, de inkább  le se írjátok. Még a gyakran empátiamentes és érzéketlenségre hajlamos Gy. szerint sem hormonos túlreagálás ez, és jogosan esik rosszul (ahh, olyan cuki amúgy, amikor eszébe jut validálni az érzéseimet és próbál felvidítani). Pityereghettem egy kicsit a vállán és főzött egy kakaót is nekem. 🥹

Ötven-ötven

 Azért, hogy ne csak a panaszkodásomnak legyen írásos nyoma, mindenképp meg szeretném említeni, hogy Gy. milyen csodálatos apuka és mennyire csapatjátékos. Szóval a szoptatáson kívül tényleg mindent csinál, és ha babácskának nincsnek éhségjelei, akkor az összes nyűgösködésből rendesen, teljesértékűen kiveszi a részét. Most is bár üvölt a gyerek, elküldött, hogy aludjak, de legalább vízszintesen sötét szobában pihenjek. És nekünk ez full természetesen jön, de még szerintem 2025-ben is mondhatom, milyen szerencsés vagyok vele, mert nem mindenkinek ez az alap, sőt…

Abban is teljesen biztos vagyok, hogy a mindkét oldali nagymamai helytállás mellett vastagon szerepe van Gy-nek abban, hogy ilyen tempóban regenerálódom a szülés után. Pedig megviselt azért, most így utólag, 1 hónap távlatából kezdem én is elismerni, hogy ez mekkora teljesítmény volt részemről és nem elbagatellizálni a történteket.

Grincs, sírógörcs, hagyjuk ki a karácsonyt

Minden elromlott. Régen imádtam a karácsonyt, volt a kedvenc ünnepem. Egészen addig minden rendben ment, amíg össze nem házasodtunk és mindenki hazament a családjához szentestézni. Utána az volt a terv, hogy megnézzük együtt egymás családjánál, egyik évben nálunk a rákövetkezőben Gy. szüleivel és tesójával. Azt hittem ezután már kettesben leszünk és megmarad a szenteste intimitása, a származási családjainkkal 25-26 karácsonyozunk. De valahogy tavaly a vetélés után nem úgy lett, nem is volt erőm ezen vitatkozni, annyira nem is volt kedvem az egész ünnepesdihez, Gy. családjával karácsonyoztunk és 25-én este mentünk az én családomhoz. Bíztam abban, hogy majd, ha lesz gyerek, Gy-nek megváltozik a hozzáállása a 24.-e estét illetően, hát baromi nagyot tévedtem. Egyszerűen Gy. meggyőzhetetlen arról, hogy egyszer próbáljuk ki, milyen a mi új kiscsaládunkkal ünnepelni. Önző vagyok, de vannak pillanatok, amit szeretnék megtartani magunknak, ilyen lenne a szenteste és a gyerekeink születésnapján reggel felköszönteni őket, úgy, hogy nem zavar be a képbe senki nagyszülő vagy más rokon. Érzelmileg olyan szinten terheltté vált számomra ez az időszak, mert nem jutunk dűlőre, hogy én, a karácsonymániás, megutáltam. Sírhatnékom van és nemakarom ezt az egészet. Ugorjuk át december második felét, hagyjuk a faszba az egészet és legyen január elseje reggel 6:30. Szeretek korán kelni újévkor, tiszta lap.

What does the fox say? 🦊

Megint lemaradtam, hova tűntél, Róka? Szabad kérni meghívót?

Decnyolc és időtlenség

Itt vagyok, megvagyunk csak sodródom a mindennapokkal, jelenleg még összefolynak az éjszakák és nappalok nálunk. Múlt héten itt volt anyukám, nagyon sokat segített a baba körül. Megtettük az első sétánkat babakocsival, azóta minden nap mentünk, a mai az első, hogy kihagytuk, de úgy voltunk Gy-vel, hogy a délelőtti köd nem alkalmas a sétára és délutánra egyelőre elég izgalom lesz a fürdés. Ahogy csináltuk a dolgokat, menet közben csomó jó tippet kaptam anyukámtól, hogy egyedül mit hogyan lesz érdemes csinálnom. Amúgy szerencsére úgy alakult, hogy a babánk egy hét híján 2 hónapos lesz, mire először teljes egész napra egyedül maradunk (és akkor is Gy-nek rövidebb munkanapjai lesznek, szóval tulajdonképpen reggeltől koradélutánig). Szerencsés vagyok.

Ma itt volt amúgy Gy. anyukája, kitakarította a fürdőt, segített a tiszta ruhák összehajtogatásával és ágyneműt is húzott, természetesen mindezt az én kérésemre (nyugi, nem ennyire controlfreak a kedvesmama, hogy így beledumáljon a háztartásomba, házasságomba, szimplán felmértem, hogy melyik részét tudom delegálni a házimunkának nyugodt lelkiismerettel és merek is benne segítséget kérni, élni a felajánlásokkal és elfogadni). Utána persze unokázhatott is, amint felébredt a gyerek és már nem akart éhenhalni. Végre, így, hogy már a második gyertyát is meggyújtottuk a koszorún, előkerült a karácsonyi mintás ágyneműhuzat is.

Meghenteltek

Ez az első közös emlékem hármasban. Amikor ottmaradtunk a szülőszobán és minden más egészségügyi dolgozó kiment már, ez volt az első szó, ami az eszembe jutott és azóta is gyakran gondolok erre. Bevésődött.

Persze az eüs agyammal tudom, hogy minden annak érdekében történt, hogy egyikünknek se legyen semmi baja. Ha az uh alapján tényleg ekkorára becslik a babát, amekkora méretekkel született, valószínűleg programcsászárra adtak volna időpontot, nem ballonos indításra. Szóval észből el tudom fogadni, mi miért történt, és tényleg szükségesek voltak a beavatkozások. A szívem viszont mást diktál, a megélésemet, az érzelmi részét nem tudom kitörölni. Próbálok nem túl szigorú lenni magammal és nem bántani magam emiatt. Az önostorozásom még rosszabb, mint ez a negatív megtapasztalás a legelső pillanatban.

Normatív krízis

Amúgy, ahhoz képest, hogy mennyi minden történt és milyen hatalmas változások következtek be az életünkben, egész sokat blogoltam novemberben. Bár hivatalosan nem mondtam ki és idén tényleg semennyire nem éreztem sem külső, sem belső nyomást a blogvember kapcsán, azért örülök, hogy így alakult. Arányaiban szerintem büszke lehetek magamra. Jön ez magától, csak nem kell rágörcsölni. A helyzethez képest egész kevés nap maradt ki.

9

9 éve a fene sem gondolta (najó, lehet hogy Gy. igen), hogy ez lesz a vége. Emlékszem, sokáig meg voltam róla győződve, hogy csak fel akar szedni, és amint megkapta, amit akart, utána le is lép. Jópár hónapba telt, mire elhittem, hogy mellette, vele tényleg biztonságban vagyok. Életünk egyharmadát együtt töltöttük már, és ez az arány innentől csak nőni fog.

Haladás

Végre levágtam a körmeimet a kezemen. A szőrtelenítésig meg nem jutottam el.

felkéSZÜLt

Annak azért örülök, hogy ha már úgy alakult, hogy indítás lett a vége, mégsem a nulláról kezdtük a folyamatot. Az esti doki megvizsgált mielőtt föltette a ballont, a reggeliek meg csodálkoztak, hogy 2 ujjnyira ugyan minek. Szerencsére reggelre, amikor leszedték, már bő 3,5 ujjnyi voltam és rettentő feszes volt a burok, szóval mehettem a szülőszobára. Amúgy emiatt a felrakás sem fájt, és helyileg nem éreztem, csak az addigra másfél napja tartó derékfájásom állandósult a ballonos éjszakára. A kecske is jóllakott (= a kórházban megnyugodtak, hogy belenyúlhattak) és a káposzta is megmaradt (= a szervezetem és a baba is készen állt a szülésre, születésre). Igazából ez a mechanikai rásegítés valószínűleg csak gyorsította a folyamatot, legalább kemikália mentes volt. Arról meg senki nem tehet, hogy rövidek voltak a tolófájásaim, benne van a pakliban, emiatt el tudtam fogadni az oxitocint.

Most egyelőre ennyi, még dolgozom fel az eseményeket. Beszélni arról, hogy mi történt a szülőszobán még nem tudok, talán ez az első lépés. A pontos tárgyilagos részleteket, Gy. tudja, aki amúgy nem maradt a fejemnél, mert baromi kíváncsi volt, de azt mondta nem bánta meg, szerinte szexi, hogy ekkora áldozatot hoztam a várandósággal, szüléssel és ilyen csoda gyönyörű kisfiút hoztam a világra.

FOMO

Lemaradtam a blogvember olvasással. Amíg várakoztunk, olyan jó volt a sok bejegyzést olvasni figyelemelterelésképpen. Légyszi, ne töröljetek semmit, (se bejegyzést, se blogot)  ne zárjátok be a blogjaitokat meg egy kicsit, hogy behozhassam a lemaradást.

Még mindig nem fogtam fel, hogy mi történt, csak sodródom a mindennapokkal.

A legnehezebb a saját szorongásaink kezelése mellett anyósoméit lepattintani.

Mondják itt a régi (falusi) hiedelem alapú faszságokat, amiknek lehet, hogy a hetvenes években a világvége után kettővel található szabolcsi kisfaluban volt esetleg némi alapja. A kilencvenes években-kétezres évek elején internet nélkül, már abszolút alaptalanul de megszokásból (meg az anyja iránti tiszteletből), el tudom fogadni, hogy megnehezítette ezzel a saját életét. De könyörgöm, 2025 van, lassan 2026-ot írunk, egyetemet végzett, foglalkozásdoktori címmel hadd legyek már ennyire kompetens, hogy tudom mit csinálok. Nem szoktam ezzel foglalkozni, hogy ki mennyire iskolázott, onnan abból a közegből elképesztő messzire jutott, hogy főiskolára majd egyetemre ment. De most az agyamra megy ez az okoskodás és nincs energiám félretenni, nem meghallani csak felbasz az egész.

Egy hetes babszi

Hogyan tegyem le a kezemből az alvó újszülöttet, hogy ne ébredjen fel?

Tudom, ekkora babának anyától karnyújtásnyira a helye, de anyának is vannak (lennének) szükségletei, pl pisilés… 

Hála❤️

Nagyon szépen köszönjük a gratulációkat!

Nincs érkezésem mindenkinek egyenként válaszolni.

Tapintatlanság

Ugye nem csak szerintem elképesztően bunkóság a kórházból éppen pár órája hazaérkezett friss családnál 2,5 órán át időzni?

Most mondjátok meg. Tanultam az esetből, mostantól aki zavarba jön a szoptatástól, az ajtóban megnézheti a babát, azt csá, az ide be nem jöhet. Aki bejön, mert képes az élet természetes részeként kezelni, annak fél óra a látogatási idő. Ezen felül max ha segít önállóan, akkor maradhat egy takarítás, porszívózás, bármi idejére, de ahhoz ne várja el hogy a kérdéseire válaszoljak. Oldja meg úgy, hogy minél kevésbé legyen a terhünkre.

Hogy fért el bennem

egy ekkora gyerek? 

Kicsivel 4 kg feletti súllyal 53 centivel született ( én 160 cm vagyok, szóval képzelhetitek), de így megnyugszom, hogy a 12 kg hízásnak egyharmada a babánk volt.

1110

Annyi tervem van mára, szerintem nagy részük amúgy delegálható is lenne vagy törölhető, talán egy dolog van, amihez ragaszkodom, de azt meg kb indulás előtti utolsó feladatként tartom számom. Mármint na, minél később borotválkozom, annál tovább tart és annál később leszek borostás. Gyakorlati szempontok meg ilyenek.

A hajam állapota egyébként kritikán aluli. A töve zsírosodik, mint állatt, a valaha festett, lenövesztés alatt álló rész pedig szalmakazal, legalábbis a legfelső rétege mindenképp, amit nyáron kiszívott a nap. Kócolódik, mondjuk szerencsére annyira nem törik. Nyilván a hormonok sem segítenek az egész történeten. Talán amik a hajhosszon jól működnek, azok a festett hajra való termékek, a tigi nem kiöblítendő balzsamspray és a schwarzkopf bc colorfreeze maszk (a balzsam nagyon gyengusz).

Frissítés:

Elképzelni sem tudom, milyen lesz a kezemben tartani a kisfiamat. Mi van, ha olyan kimerült leszek, hogy leejtem?

Citromszüret

Nem, a nagy csend továbbra sem jelenti azt, hogy vajúdok vagy már megszületett a kisbabánk. Pedig ketten írtak rám, olyanok, akikkel pár havonta, félévente van csak kapcsolat, egyáltalán nem minden nap. Anyósomnak is az volt a megérzése, hogy ma lesz a nagy nap, de délután 4 van és még mindig semmit nem érzek… Igazából úgy vagyok vele, ha eddig nyugtom volt, akkor most már igényt tartanék arra a holnapi napra, legalább lenne időm elkészülni, szőrteleníteni, megcserélni az ágyunkban az oldalakat, ezzel együtt átpakolni az éjjeliszekrények tartalmát is.

Nyolcadika

Ilyen az én formám. A szentkirályi egy csepp citrom mellé találtam újabb kedvenc innivalót, de teljesen beszerezhetetlen. Tudtátok, hogy már az apentának is van cukor és édesítőszer mentes ízesített vize? És van belőle málnás, amiben ugyanaz az aroma van, és olyan íze van, mint a chipsadó előtti időkben a sima apenta málnának volt, nekem az volt a kedvencem. Amióta a sima apenta málna is cukor+édesítőszer, számomra teljesen ihatatlanná vált, teljesen ugyanaz a mellékíze van mint a csak édesítőszeres lightnak. A tesco online-nál megtaláltam, de a termék jelenleg nem elérhető, sem az auchan, sem a kifli nem forgalmazza, és ami számomra teljesen érthetetlen, a groby sem. Pedig az oktogonnál található grobyban vettem tegnap a fogorvos után…

Apropó fogas kérdések. Kiderült, hogy a tömésem bombabiztos, amit márciusban kaptam. Ami kiesett a számból, az a tömés mellől kitört darab ugyanazon fogból. Kb. 20 perc alatt, érzéstelenítés nélkül (nem is fájt mondjuk) kaptam bele még tömést.

Ma reggeli olvasmányom pedig a most szeptember 30-i szülésindítás szakmai protokoll volt. Szerintem mégegyszer át fogom rágni magam, egyrészt, hogy megnyugodjak, és tudjam mi vár rám, másrészt azért is, mert így talán én is kicsit jobban beleszólhatok a folyamatba, tisztában leszek azzal, hogy ésszerű határokon belül mit és meddig utasíthatok vissza vagy fogadok el a beavatkozások közül. Illetve nem hátrány az sem, hogy a protokoll mellékletei közt vannak azok a nyilatkozatok, amiket ott aláíratnak velem.

Szertefoszlott idill

Na, kinek esett ki a fogtömése mindenórás kismamaként?

Keretes szerkezet. A várandósság megállapítása után pár nappal a nőgyógyászati vizsgálószélből sógorom fogászati kezelőszékében találtam magam. Szerencsére mára befértem, így nem lesz akadálya semminek jövő héten a szülőszobán sem. Ez az utolsó esélyem kb. a következő hónapokat nézve, mire kicsit felépülök a szülésből, már jönnek az ünnepek. Egyrészt nincs is más választásom, mert begyulladna a fogam, ha ez nincs megcsinálva, másrészt logisztikailag és fizikálisan is addig megoldható ez könnyebben, hogy még egyben vagyunk. 

Belső béke

Elfáradtam, de szerencsére nem kellett ma befeküdnöm a kórházba. És egészen normális vérnyomást produkáltam rendelői körülmények között végül. Érdekes, úgy látszik, csak megfelelő egészségügyi személyzet kell hozzá, meg az, hogy ne egy kishülyének kezeljen egy istenkomplexusos, hanem emberszámba vegyen (ne adj isten, a kollegalitás is megjelenjen). Beletörődtem a dolgok rendjébe és megnyugodtam. Elengedtem és elfogadtam mindent, és mostantól kiélvezem a várandósságom végét, aztán lesz, ami lesz. Ünnepelni akarom magunkat, az életet és azt, hogy minden rendben van. Nem félek többé semmitől.

Vacsora

Azt hiszem nekem a háziasszony létben az ételek, étkezések kitalálása, megtervezése a legnehezebb. Sokszor nincs ötletem, vagy viaskodik bennem, amit kívánok és az, amit higgadt fejjel egészségesnek, a testemet szolgálónak ítélek meg. A helyzeten nem segít a kudarckerülésem, sajnos nem egyszer jártam már úgy mióta együtt élünk, hogy hosszas gondolkodás után kitaláltam valamit, megvalósítottam, majd jött valami lelki gebasz és elment az étvágyunk, vagy csak szimplán nem kívántuk / valamelyikünk nem kívánta az adott ételt, mire elkészült. Nyilván, szerepet játszik az is, hogy Gy. soha nem élt egyedül, egy percig sem volt olyan, hogy saját magát önállóan ellássa, otthon abban szocializálódott, hogy legtöbbször több opció közül választhatott: kenyérféle, maradék főtt étel, ha az anyukájának olyanja volt, akkor főzött frisset is vacsira és persze a fagyasztóban mirelitek hada volt legalább kétféle pizzával… Ezzel nehéz is versenybeszállni, de nem is akartam soha. De még 3 év után sem tudja délelőtt megmondani, hogy este mit enne. Ne legyen pirítós legyen mindig friss kenyér, amikor veszek neki, akkor vagy nem vacsizik, vagy biztosan nem kenyeret, a szendvicskencéimet nem szereti, ha hideggel készülök, meleget enne és fordítva. Teljes mértékben kiszámíthatatlan, emellett viszont baromi nagy bűntudatunk van mindkettőnknek, ha ki kell dobni valamit. Talán most már nekem kevésbé, egyrészt élelmiszerbiztonsági mikrobiológiai szempontból a várandósság miatt extrán odafigyelek, másrészt kezdek ezen a téren is egyre őszintébb lenni magammal és egyre nagyobb önismeretre szert tenni ebben. Kicsit félek, megmondom őszintén, hogy mi lesz majd, amikor gyerek(ek)ről kell majd gondoskodni, de ez még a későbbi Vanille problémája.

November 4.-nemzeti gyásznap

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leveresének, a szovjet csapatok bevonulásának 69. évfordulója.

Most csak azért írok, mert nem akarom megtörni ezt a sorozatot. Bár nem terveztem blogvemberezni, most mégis így alakult, hogy bejelentkeztem mindhárom nap eddig és piszkálná a hiúságomat (meg persze nem akarom, hogy azt higgyétek, hogy azért nem írok, mert éppen szülünk). Nincs nagyon miről beszámolnom. Fáj a fejem, aludni sehogysem tudok és nem akar kijönni ez a gyerek. 

Gondolkodásmentes élet

Csak ültem ott és egyre nőtt a belső feszültségem.

moderálva

Azt azért finoman jelezném, hogy a névtelen, nemaláírt hozzászólásokat nem fogom kiengedni. Fölösleges a kötekedő stílus is, azonnal törlöm, pláne ha a malignitás legkisebb jelét tapasztalom. Én nem bánom, ha valaki katasztrófa turistáskodni jár ide, de tegye azt szépen csendben, ha nem vagyok szimpi neki.  Mindenki avval tölti a szabadidejét, amivel szeretné, nekem nem esik jól számomra ellenszenves emberek virtuális naplóját olvasni, ezért nem is teszem, de nem vagyunk egyformák.

Sportos nap

Reggel tornáztam és épp most értünk haza egy órás sétából. Elmentünk a kórházig gyalog és vissza. A gyerek köszöni jól van, végigalussza, ahogy a tökhintó döcög alatta. A preghello szerint úgyis görögdinnye méretű, szerény botanikai ismereteim szerint az márpedig Cucurbitaceae (tökfélék) családjába tartozik. Lassan szállingóznak a mindennapos ‘egyben vagytok még?’ kérdések, a következő gyereknél szerintem nem áruljuk el a pontos dátumot senkinek. Már a második trimeszter közepén megbántam, hogy elmondtuk.

Étvágyam továbbra sincs, már azok a biztonsági ételek sem csúsznak, amik a legstresszesebb vizsgaidőszakaimban megmentettek. 

Gy. vett magának egy parkside fúrót, most azzal játszik minden szabad percében. Kitalál magának feladatokat, hogy hogyan lehet megvalósítani, utánanéz és utánakérdez, hogy az vajon a gyakorlatban tényleg megvalósítható-e, amit ő elképzelt. Olyan aranyos, ahogy lelkesedik, pedig ő aztán tényleg a szótárban az elméleti ember definíciónál lehetne illusztráció. Így kaptam meglepetés díszkivilágítást az erkélyre. Büszke vagyok rá. Ez lehet az apukáknál a nesting?

Ez a melegfront nem a barátom. Fáj a fejem, néha megszédülök és nincs étvágyam. Ami mérhető itthon, azok mind teljesen normálisak (vérnyomás, vércukor, láz). Konkrétan megint az van, hogy gyomorfájásig nem eszem. Csak amikor már órák óta fáj és létezni sem tudok. Hányingerem van a diétakompatibilis ételek gondolatától. De igazából minek is gyötröm magam? Így is úgy is indítani akarnak, az egyedüli ok, hogy ez a protokoll. Nem tudom, hogy ezzel kapcsolatban valaha el fogok-e jutni az elfogadásig. Tartok tőle, hogy nem. A teljes biokémiai hátteret nem tudom (de most akkor utána nézek), de sejtésem szerint van némi összefüggés az oxitocin, a szerotonerg és dopaminerg rendszerek között, vagyis ha itt az egyikkel probléma van, borítja az egyensúlyt, gátolva a szülést…

Jól érzem, hogy nem érzem

Normális alaptónusú, nem contractilis gravid uterus. Méhtevékenység nincs.

T-14 nap

Én erre nem állok készen. Magamért sem tudok kiállni, hogyan tudnám megvédeni egy másik kis emberi lény érdekeit.

Eddig magabiztos lazasággal álltam hozzá, hogy lesz, ami lesz. De ahogy közeledünk, nő bennem a zsigeri tiltakozás mindenféle beavatkozással szemben. Leginkább az a bajom, hogy nem feltétlenül az egyéni mérlegelés számít, hanem a félelem vezérelte szokásrendszer. Szeretnék én együttműködő lenni, gondolatban mégis csak a wcs van a lelki szemeim előtt, belenyúlnának a folyamat legelején a kockázatoktól tartva és sürgetnének, emiatt nem haladnék az általuk diktált ütemben, ami újabb beavatkozást igényelne. A folyamatábra vége egy nagy hasi műtét, ezzel kapcsolatban vannak aggodalmaim. Mert nagy valószínűséggel ha hagynak, akkor elkerülhető. 

Hello, kognitív torzításaim és negatív automatikus gondolataim!

Érzem, hogy ezek a kimondott és magam előtt tagadott dolgok húznak le, közben rettegek, hogy egyrészt ebből mindent megkap a kisbabám is, másrészt olyan elakadások, amik miatt bevonzom a lehető legrosszabb forgatókönyvet önbeteljesítő jóslatként.

Némán sírok, nehogy bárki észre vegye

Hát szóval. Lelkileg nem vagyok épp a helyzet magaslatán. Szomorú és csalódott vagyok. Ma felkelni és enni sincs kedvem. Tegnap muszáj volt, jött a húgom. Elfáradtam, és nyomaszt az is, hogy alig voltak felszabadult boldog pillanataim az elmúlt 9 hónapban. Közben jön az önvád, hogy hosszútávon ez milyen hatással lesz majd a babára. Aki egyébként tökéletesen jól van és pontosan akkora, amekkorának ennyi idősen lennie kell. De erről pozitív visszajelzést sem a magán sem az állami egészségügyben nem kaptam, csak a szorongásomat erősítették meg. 

Gy. sincs jól, valószínűleg ez sem segít, hogy jobban legyek, mert aggódom érte és amúgy is azt érzem, hogy nem tudok a támasza lenni és mellette állni 100 százalékosan. Közben próbálom maszkolni a saját lelkivilágomat előtte, nehogy miattam még rosszabbul. legyen.

Túlaggódás

Értem én, hogy óvatosak, rám és a kisbabámra akarnak vigyázni, de ennek semmi értelme, hogy bepánikoltatjuk a kismamákat. Az meg pláne nem segít,  hogy fikázzuk a magánorvost, akiben amúgy sem bízom már egy ideje és utólag amúgy sem tudok mit tenni, ami elmaradt az elmaradt. Első gyerek, hát honnan kellett volna tudnom, hogy mi az, amit ő nem kért, de amúgy kellett volna más orvos szerint?

Megviselt ez a mai nap, reggel 6:40 óta vagyok úton. Amúgy a babával is minden rendben, tökéletes ctg, uh. Ide-oda küldözgettek, aztán csodálkoztak hogy azonnal a rendelőbe beesve 15-20 perc ácsorgás után magas a vérnyomásom. Mindegy talán a plusz 1 köröm a kórházban pontot tett a dolog végére, leírták papírra, hogy a vny napló, amit vezetek, az jó, ha erre kapnék dopegytet, ájuldoznék. 

Azért üzenném az sztk-s orvosnak, aki a ctg-met értékelte ki, hogy tájékoztatási kötelezettsége lett volna azzal kapcsolatban, hogy a vérnyomásom miatt ő már szólt a terhes ambulancián, hogy érkezem, de én ezzel csak az ultrahangnál értesültem miközben mérték a vérnyomásom (ami természetesen magas lett). Le lehet nézni a gyógyszerészeket, de nekünk nem így tanították sem a vérnyomásmérés helyes módját, sem a betegjogokat. És nem, persze hogy nem jártam még náluk, mert területileg csak ctg szempontból tartozom hozzájuk, lehet szájat húzni, hogy újra be kell vinni az adatokat, de elhihetik, hogy nem én találtam ki. Az meg tényleg nonszensz, hogy az éppenhogy határon levő cukorterhelésre egy mitugrász frissenvégzett rezidens ráírja a gdm-et és hogy nincs túlhordás. Nincs annak a gyereknek semmi baja, a lepény már meszes lenne most is, ha baj lenne…. Ja, már mindent értek, székely lány (a nyilvántartás szerint).

Hagyjanak minket békén a faszba. 

Majd kijön az a gyerek, amikor ki akar, anyja-apja utálják mindketten a sürgetést. 

Olyankor mi van, ha nem jelenek meg az indítás egyeztetésen?

Arra eddig senki nem készített fel, hogy ez ennyire magányos műfaj lesz.

36+6-->37+0

Már tényleg csak annyi a dolgunk, hogy várunk és közben eljárok a vizsgálatokra. Egész nap aludnék és ennék, nem tudom mennyire szabad bedőlni a testem jelzéseinek, résen kell lennem, hogy valóban éhes vagyok-e. Nem most szeretnék elszállni a kilókkal, közben pedig az is van, hogy a vérvételem most egész jó is lett, emiatt nem csak a görcsös odafigyelés múlt el, hanem féligmeddig elengedtem ezt a diétázósdit, amit nagyon nem kéne. Pontosan tudom, hogy a saját dolgomat nehezítem meg, ha engedek a gyeplőn, a menstruációim is könnyebben elviselhetőek és kevésbé fájdalmasak voltak, amikor relatív tisztán ettem. Most tudom, hogy aláeszem a fehérjét és a zöldségeket és nyilván nem lakok jól a 160 gramm szénhidráttal így, de őszintén, belefáradtam és meguntam, nehéz kitartónak maradnom, amikor kb. 10 étel közül választhatnék, ami minden szempontból jó a testemnek. Úgy ennék már egy zabkását normál tejjel és mézzel vagy egy májkrémes (fehér!) kiflit, esetleg koktélparadicsomot a reggeli tükörtojáshoz, brie sajtot pink lady almával (mert most a granny smithen kívül semmilyen más almafajtát nem visel el a cukrom), vagy egy kis kéksajtos gnocchit.

Amúgy egyelőre nincsenek jóslóim (de majd az nst megmondja), én még nagyon nem érzem, hogy jönni akarna.

Elfáradtam, kimerültem, pedig nem is kellett végül főznöm. Jó volt őket látni, ők is örültek nekem így utoljára egyben. Elővettem a fagyasztóból egy sárgabarackos sütit, amit még nyáron sütöttem, de a diéta miatt nem ehettem meg és a héten vettünk sajtostallért a helyi sütiboltban. Végül narancsot sem facsartam nekik, megittak egy liter baracklevet és néhány kávét. Beszélgettünk, társasoztunk és kimentünk az út túloldalán lévő játszótérre a hat éves unokatesómmal. Amennyit stresszeltem előtte, ahhoz képest egész jól éreztem magam én is. Elköszönéskor megkértem őket, hogy légyszi kicsit hamarabb szóljanak mostantól. Miután elmentek, megettem a levesemet és kidőltem másfél órára. Azóta ki is takarítottam és élvezem, ahogy a nap megvilágítja az illatos és tiszta lakást.

Jönnek is meg nem is

Egekben a vérnyomásom. Hát nem igaz, hogy még előző nap sem lehet tudni, hogy 200 km távolságból érkezve számítanak-e ebédre vagy sem. Egyáltalán hányan jönnek, meg mikor. Ez egy alapvetően kétszemélyes háztartás, ha vendégek jönnek nem baj, de spájz, kamra, extra tároló hiányában ezzel számolnom kell, mert nincs itthon annyi minden*, hogy hirtelen a semmiből 5 főnek ebédet rittyentsek, nem erre vagyunk berendezkedve. Viszont mivel már elég nehézkesen mozgok és emellett Gy-nek ma is hosszú napja van (vagyis nem akarom még bevásárlással is fárasztani a nap végén), leadnék egy kifli rendelést, ehhez viszont tudnom kellene hogy főzni fogok-e holnap vagy sem. Arra most nincs pénzem, hogy ha mégis úgy alakul, akkor majd rendelünk pizzát/bárhonnan kaját.

*már süti alapanyag sincs annyi, de kész sütit veszek elő a fagyasztóból, azt már kitaláltam

újabb unalmas szófosásom

Menet közben kiderül ám itt minden turpisság, hogy milyen hiányosságok voltak az ex-nőgyógyászomnál. Minden harmadnap szembejön valami újabb információ, amit ő nem mondott el. Pedig utánaolvasok hiteles forrásokból, még a szakmai protokollokon is végigrágtam magam. Mindenesetre most az esélytelenek nyugalmával írtam egy emailt a kórház UH-ambulanciára, hogy így 36+1 hetesen kéne időpont a 36. heti ultrahangra sos. Meglátjuk. Majdcsak lesz valahogy, majd a következő gyereknél okosabbak leszünk.

Kicsit kezdtem bepánikolni, hogy mennyi feladatom van még, mennyi minden hiányzik még, aztán fogtam és összeírtam papírra. Az eisenhover-mátrix továbbra is jól működik nekem, teljes mértékben elmúlt a szorongásom. Így történhetett meg az, hogy a belvárosban élő húgomat kértem meg, hogy vegyen a kedvenc c&a-s bugyimból egy mérettel nagyobbat, amibe belefér majd a nagy betét normálisan. Mára rendrakás a program a lakás minden pontján, hogy holnap Gy. anyukájával ki tudjunk takarítani (najó, kit akarok átverni, nagyrészt ő fog takarítani, én csak előkészítem és adogatom neki az eszközöket). Annyira cukik Gy. szülei, ahogy be vannak zsongva, nagyon várják már ők is ezt a kisfiút, az első* unokájukat. Az ő szeretetük gyógyír nekem, tőlük megkapom mindazt, amit egész eddigi életemben hiányoltam. 

Amúgy olyan bénán van ez kitalálva, hogy amikor amúgy terhes egy átlag várandósság, az első és a harmadik trimeszterben, akkor van a legtöbb kötelező vizsgálat. Jó nyilván értem, a baba érdeke is, de ezekben az időszakokban a hétköznapi létezés is nehezére esik az embernek, és a mindennapok (a számomra) extra stresszes telefonos időpontkérésekkel telik, lavírozva a munkahelyem és a férjem munkahelye között, közben minden időhatáros, mindenhol tele vannak az időpontok és minden azonnal kell, nem nagyon lehet túlságosan előre gondolkodni. Ott van a 2. trimeszter, anyuka kicsattan, energikus és nincs semmi teendő.

*(2.) Azért a perinatális gyász világnapján nem felejtek el megemlékezni az egy évvel ezelőtt történtekről. Már tavaly is nagyon boldogok voltak, amikor beavattuk őket az örömhírbe és elképesztően támogatók voltak bánatunkban. Amellett, hogy nehéz időszak volt ez nekünk Gy-vel, alapvetően mégis pozitívan emlékszem vissza rá. Az, ahogy egymás vállán sírtunk, ahogy összekapaszkodtunk mélyítette és erősítette a kapcsolatunkat. Hiszem (mert nekem így a legkönnyebb kezelni), hogy a meg nem született kisbabánk megágyazott a testvérkéjének a szívünkben és a testemben is, előkészítette neki a helyet és az utat.

Szabad?

Szabad amiatt rosszul éreznem magam, mert valahogy mindig én felejtődöm el? 

Hogy én mindig csak nyelek mindenkinek, de valahogy senkit nem érdekel a családban, hogy velem mi van?

Szabad úgy éreznem, hogy a származási családomban abszolút nincsenek rám tekintettel és nem figyelnek rám?

Visszatértem arra a pontra, hogy arról az oldalról inkább nem is kérek már semmit, úgysem számíthatok rájuk, inkább megoldom magamnak. Túl sok és egyre több a be nem tartott ígéret, ami így a hormontúltengésben borzasztóan megvisel. 

Még éppen időben

Most jöttem rá, ahogy olvasgatok önismeret és gyereknevelés témában, hogy a gyerekkorom traumája nem is apám halála. Persze nem teljesen független tőle, de a traumáim egyrészt anyám ráhagyó nevelési stílusának kiszámíthatatlanságaiból és következetlenségeiből fakadnak másrészt a bántalmazó iskolai közegből.

Párhuzamos világok

A szülőszoba látogatáson volt egy nő, nálam egy tizessel idősebb (najó, lehet csak 7-8), aki nem tudta, hogy létezik külön szakmaként ilyen, hogy szoptatási tanácsadó. Én teljesen meg voltam arról győződve, hogy ez egy alapvető ismeret 2025-ben, csak nem mindenki gondolja ezt egy hasznos kiadásnak. Fura volt az a nő, a kérdéseiből kiderült, hogy nagyon azt várja, hogy valaki majd megmondja, mit hogy kell csinálni, viszont ő vagy nem jár védőnőhöz vagy a védőnője csak aláírja a kiskönyvet (amit elképzelni semi tudok, mert imádnak okoskodni és beledumálni mindenbe, a legtöbb anyukának ez a baja, másrészt ő tényleg vakon van). Konkrétan olyanokra kérdezett rá, hogy a csecsemős nővér nem értette, mi a kérdés (pedig nagyon kedves és tapasztalt volt). Azt a részét még érteném, hogy nincs a környezetében kisgyerekes ismerős vagy nincsenek nőrokonok ilyen-olyan okokból, akiktől kérdezhetne, de baszki ott volt az okostelefon a kezében, nem kell ehhez hosszú nemzetközi kutatásokat, tanulmányokat végigolvasni angolul, a yt-on is rengeteg magyar videó van a teljes baba témakörben.

Én vagyok túl hisztis, vagy jogosan akadtam ki anyámra, aki a megkérdezésem nélkül idehívta a mi lakásunkba az öcsémet? És órákig itt üldögél, büdös, csak magától beszél és meg sem kérdezi, hogy vagyok. Felzabálja a kajánkat majd összefossa a wc-t, amit még lehúzni sem képes. Én egész eddigi életemben mindig csak adtam ebben a kapcsolatban, és nyeltem, mert neki minden el van nézve mindig és egyelőre nem látom a lelki szemeim előtt, hogy ez valaha változni fog. Szóval szerintem ez nem így működik. Anyám meg még meg is kérdezi, hogy ugye milyen jó meglepetést hozott magával?

Az elmúlt 2-3 évben már elkezdtem felismerni ezeket a határátlépéseit, de kezelni még mindig nem tudom, csak a belső feszültségem hatalmasodik el. És bár zavartak az ilyesfajta húzásai akkor is, amíg a belvárosban éltünk a család tulajdonában álló lakásban, nem éreztem jogosnak szóvá tenni, unfair lett volna tőlem, mert elsőszülöttként én kvázi elhappoltam ezt a lehetőséget a tesóim elől, és évekig kisajátítottam. De ez már a saját (najó nagyrészt a banké) otthonunk a férjemmel és lassan a hamarosan megszülető kisbabánkkal.

A másik kedvencem, hogy nyáron még olyan nagy hanggal mondta, hogy majd ha megszülök, eljön hosszabban segíteni. Most így, ahogy felvetettem, hogy konkretizáljuk, nekünk hogy lenne igazán segítség, már féligmeddig visszakozott, és csak annyit mondott, hogy “hát… majd meglátjuk”. Szóval, hiába éltem bele magam, de vannak dolgok, amik nem változnak. Pont így számíthattam rá egész gyerekkoromban is. Ezzel a hozzáállással inkább ne is jöjjön. Annyival zártam le a beszélgetést a végén, hogy ha véletlenül tud jönni és belefér, akkor köszönjük, de ha nem, akkor mondja meg, nincs sértődés, nem muszáj, nincs elvárás, csak akkor így számolunk vele. Ettől még az egész kurvaszarul esik, és csak még jobban meg akarom védeni ettől a kiszámíthatatlanságtól a gyerekemet. Közben azon rettegek, hogy én is ilyen elérhetetlen anya leszek, térben, időben, érzelmileg.

Közben előkerült a jó doktor. Szerintem utoljára ilyen kedves akkor volt velem, amikor 28 évvel ezelőtt a vidéki kórház szülészetén a kezébe pottyantam... Mindenesetre elmondta, mire számíthatok, mi vár rám a következő hetekben, de innentől a kórház veszi át a gondozást. Én meg rettenetesen megkönnyebbültem, hogy soha többet nem kell találkoznunk.

A történetemet hallva, mindenki olyan kedvesen reagált a környezetemben és ajánlott legalább egy jó nőgyógyászt. A bőség zavarában nem is tudom kihez menjek, kit válasszak majd a 6 hetes kontrollra.

A gyermek elvileg jól van, de kicsit ijesztő, hogy a 34. héten 2800 gramm a becsült súly, ha ez így megy tovább, hogy fogom megszülni? Velem is minden rendben, 2 hónap alatt nem híztam már egy dekát sem és a méhszájam is zárt, nincs felpuhulva. Az egyedüli nehézségem az, hogy rengeteg olyan étel is emeli a cukromat, ami normál esetben nem kellene, hogy emelje még IR mellett sem (de hát a terhességi hormonok, ugye), emiatt viszont nagyon beszűkült a választható ételek száma, unom már, azokat, amiket lehet és tolerál a szervezetem, eszem valamennyit muszájból.

Amúgy meg büszke vagyok magamra, mert nem akartam felnőttkölcsönzőt, nem halogattam, addig telefonálgattam, amíg nem kaptam időpontot GBS mintavételre és CTG-re is, pedig volt jópár buktató pont, ahol feladhattam volna, mert kicsit bonyolult ebben a kerületben a rendszer, és sokadik nekifutásra sikerült a megfelelő helyekre telefonálnom. A ctg terminus előtt  csak másik kerületi sztk-ban van, utána a kórházban, de a streptococcus kenetet viszont sem ők, sem a kórház nem veszi le, azzal menjek a mi kerületünk sztk-jába (ahol nincs ctg). Nyilván nagyterhesen pont jó, hogy ennyi fele kell rohangálni.

Miért nem lehet mindent egy helyen, leginkább a kórházban?

🥰

Ez volt az első éjszaka, amikor vele álmodtam, és az álmomban már megszületett. Megtelt a szívem hálával és szeretettel.

emberi idő

Lehetne már reggel. Annyi dolgom van. Végre összeszedtem a bátorságom a telefonálgatáshoz, időpontkérésekhez, ügyintézéshez, pedig nagyon utálom és ezért halogatom. 

Csalódott közérdekű közlemény

Kedveseim,

Sajnos ismét be kellett kapcsoljam a teljes megjegyzésmoderálást. Eredetileg azért csak a részleges volt, mert nem akartam, hogy a régi vagy a néhány napnál régebbi bejegyzéseknél kommentbotok jelenjenek meg. Ma viszont érkezett egy névtelen versenyző, és igen, vállalom, kitöröltem, mert nem ide valónak találtam, amit írtál. A google fiókhoz kötött hozzászólásokat nem akartam, mert tudom hogy a blogger időnként nincs jó barátságban a guglival. Szomorú, hogy idáig jutottunk, csak azt nem értem, hogy aki szerint negatív vagyok és ennyire nem vagyok szimpatikus, minek jár ide. Ez egy énblog, naplórészletek a mindennapjaimból, és nem vagyok hajlandó rosszul érezni magam amiatt, ahogy éppen megélem a dolgokat. Lehet ellenkező véleményt írni, nem muszáj velem egyetérteni, de minden stílust nem vagyok hajlandó és nem is vagyok köteles eltűrni. Akinek nem tetszik, ne pazarolja rám az idejét, lehet továbbállni.

Köszipuszipá:

vanille

U.I. Kérlek, ha névtelenül szólsz hozzá, írd alá, lehet csak kezdőbetűvel is, monogram is jó, igazából bármi.

Pánik és szorongás 33.hét

A nőgyógyászom teljes mértékben elérhetetlen. Múlt héten emailben lemondta a mai időpontomat. Azóta teljes mértékben elérhetetlen. Írtam neki, próbáltam hívni, de előfizető nem kapcsolható. Betegségre hivatkozott, biztos valami nagy baj van. Mindegy, ez most nem az a helyzet, ahol nagyon empatikus tudok lenni. Félek, mert még sosem csináltam ilyet, nem tudom mi vár rám. Tanácstalan vagyok. Menjek magánba? Magánból tudnak beutalót adni a kórházba, vagy hogy van ez a szürkezónás átjárható átjárhatatlanság magán és állami ellátás között? Próbáljak az sztk-ba bekerülni? Ki az aki elvállal ilyenkor? 

Panaszom igazából nincs, csak fogalmam sincs mit kell csinálni. Úgy sejtem, ezeket ma beszéltük volna meg, ma kaptam volna iránymutatást a továbbiakra.

Hányingerem van és nincs étvágyam a szorongástól (meg azért mert a méhem nyomja a gyomromat és a beleimet, szóval térfogati gondok is közre játszanak).

Túl felkészült vendégek

Szóval azért mindennek van határa. Elegem van. Egész héten erre készülök, kitalálom, mit együnk, bevásárlok hozzá. Erre szokás szerint hozná a saját kis kajáját. Mint mindig. Nem speciális diéta miatt. 

“Jószándékból”.

Bele sem gondol szerintem, hogy én szeretek vendéget várni, megvendégelni a családot, imádok a konyhában tevékenykedni. Lehet, hogy magából indul ki, neki ez sokszor stressz a megfelelési kényszere és people pleasersége miatt. Nem tudom. Abban az egyben biztos vagyok, hogy ez nekem iszonyú rosszul esik. Főleg, hogy egész héten itthon vagyok magányomban és végre valami esemény történne. De valahol szerintem ez kicsit a kontrollról is szól. 

Szomor

Elveszett az evés öröme.

Keserédes

Dátum szerint 3 évvel ezelőtt fogadtunk egymásnak örök hűséget. Közben lediplomáztam, munkába álltam. 

Az első évfordulón küzdöttem az elemekkel. Dühös voltam, hogy hamarabb kezdtem dolgozni, mint azt eredetileg terveztem, nem volt szusszanásnyi időm sem pihenni (a teljes államvizsga időszakban a tanulás és a gyakorlat mellett én aktívan munkát kerestem). Mire ténylegesen doktorrá avattak július elején, szóbeli ígéretem már volt, a papírozás volt már csak hátra a munkahelyemen. Azóta beleszoktam és találtunk olyan munkarendet is, amihez az én szervezetem is jobban képes volt alkalmazkodni és a beosztást sem nehezítették az állandó igénylistáim (vagy ha ezeket nem mertem mondani, akkor a fokozódó belső feszültségem okozta munkamorál romlás). Utólag azt mondom, hogy még mindig nem merem kijelenteni 100%-ra, hogy megérte ezt az áldozatot meghozni, nem befolyásolta az otthonkeresést, mire a szerződéskötéshez jutottunk, megvolt a hitelhez szükséges munkaviszonyom.

A második évfordulónkra nagyjából be is rendezkedtünk, lezajlott a költözés, elkezdtük megtalálni a dolgok helyét. Még ridegnek éreztem a lakás falait, 8 óra munka + 2,5 óra ingázás mellett egyáltalán nem volt kapacitásom otthonosságot, dekorációt csempészni ide. Akkor még nem tudtuk, hogy aznap lesznek az első és talán utolsó életjelei észlelhetők számunkra is az első kisbabánknak. Tavaly ezen a napon az orvos után a Vakvarjúban vacsoráztunk és földöntúli boldogságban lebegtünk mindketten. Az elkövetkező 1 hónap ebben a hangulatban telt el, aztán jött a feketeleves. Szomorú őszi téli hónapok következtek, dolgoztam, de nem igazán leltem örömömet benne. De talán ez tartott meg a felszínen, nem volt szükség az antidepresszáns újrakezdésére. Szépen lassan talpraálltunk mindketten a veszteségből. Pár hónap vergődés után újra elkezdtem kézbevenni az irányítást, nagyon komolyan vettem, hogy csak tiszta ételeket vigyek be a szervezetembe. Ahogy elkezdtem normálisan enni, megfogant ez a kis élet bennem. Az előzmények miatt az eleje közel sem abban a rózsaszín vattacukorfelhőben telt, mint amit a filmekben/instán látni, csak szorongtam, aggódtam, hogy minden rendben legyen. 

Most, a harmadik évfordulónkon 32 hetes várandós vagyok. Nem lehet tudni mikor, de 6-9 hét múlva kezünkben tarthatjuk majd a szivárványbabánkat. Éppen most kaptam az értesítést, hogy a gls még a délelőtt folyamán hozza a popsikrémhez az alapanyagokat, már csak tégelyekért kell bemennem a munkahelyemre. A babaszoba még dobozokban, de ha minden igaz, akkor már csak szombatig. Talán ez a gesztációs diabétesz határon levés, még ha sokszor könnyekkel is jár, annyi előnyt hozott, hogy én sem leszek 100 kilós bálna, mire szülni megyek (és a diétának köszönhetően annyi rostot eszem, hogy nincsenek emésztési gondjaim sem), meg hát az összevissza evészetből nehezebb a visszaút a normálisba. 

Füstölgés

Azért igazán bekaphatja az az önző faszfej bácsi, aki miatt szakadó esőben nem tudtam beállni a buszmegállóba várni a buszt, mert a tető alatt üldögélve sorra szívta el a cigiket. Nem is a buszra várt. Mi lenne, ha egyszer elkezdenék ezeket a tiltó táblákat be is tartatni, hogy ne csak a helyet foglalják a menetrendektől?  Jelzem, ez egy külkerület kisgyerekes lakóövezete, végállomás környéke, véletlenül sem a körúti négyeshatos megállók lakóiról van szó. 

Lehet hisztisnek mondani, de szerintem most más tényleg látszik a hasam annyira, hogy elvárjam, ne gyújtsanak rá mellettem és ne fújják a pofámba a füstöt a tiltó tábla ellenére.

Hol(d) volt, hol(d) nem volt

Szerintem ez az egész egy ordas nagy kamu. 

ízlésficam

Nem ízlik a kávé. Most már a harmadik féle kapszulát próbálom a napokban, de mindegyiket túl keserűnek érzem még tejjel is. Ezt már egyszer az első trimeszterben végigzongoráztuk, de akkor nem hiányzott a koffein, most viszont kellene az a hatás. Annyi mindenről lemondok észből, ezt viszont a testem utasítja el (mint a kedvencemet, Gy. anyukájának rántott karfiolját, nagyon beteg voltam tőle).

hogyvagyunk, hogyvagyunk? 30+3 (4?)

Kezdek mentálisan belefáradni ebbe az extrém meleg hőmérsékletbe. Nem bírom, hogy szeptember 5-én délután 4-kor 30+ fok van és baszatni kell a klímát ezerrel, hogy megmaradjak a szobában.

Amúgy lassacskán kezd bennem is tudatosulni, hogy egy kibaszott hős vagyok, hogy így megállom és tartom a gdm diétát. Pár hete Gy. apukája szólt rá a fiára, hogy igenis legyen büszke rám emiatt, és most elkezdett ez visszhangzani a fejemben. Mert igen, nem könnyű, de megteszem magamért, magunkért, még akkor is ha ez heti 3x akár sírásig is fajul részemről a nehezebb napokon. De tegnap kiderült, hogy nagyonis megéri, a ciklus alapján számított kor és a biometriai adatok között csak 1 nap eltérés van (a második trimeszteri genetikai uh-n 2-3 nap volt, de arra is azt mondták, teljesen normális, nem változtattak a dátumon). Az, hogy ennyire szigorú vagyok magammal, talán még hátha azt is eredményezi majd, nem nem szedek magamra már nagyon sokkal többet (megállunk Vágó Úr). Azért 20-30 kg-ból lényegesen több marad az emberen, mintha csak egy tizes szalad fel.

Az evés mellett (amúgy a savam elmúlt az omeprazoltól) most épp szerencsére csak annyi kínom van, hogy hiába úszik a teljes testem az uriage stria olajában, rettenetesen fáj a hasamon a bőr, úgy szétszakadt. Tudom, kollagént is kellett volna szedni, de ezektől az italporoktól mind rosszul vagyok, tablettásan meg egyáltalán nem hatékony. Meg amúgy ez a genetikám, hajlamos vagyok rá, már tiniként, ahogy hirtelen nyúltam, tele voltam csíkokkal, mint egy zebra. Ha van valakinek tippje, mit kenjek magamra, ne habozzon elárulni!

kétségbeesés

Teljesen felkészületlennek érzem magam, kezd bekúszni az agyamba a rettegés és pánik. Teljes káosz van, nem látom át, mi az, ami megvan már és mit kell még beszerezni, mert nincs összerakva a bútor és ezért elpakolva sincs… Alig van már idő hátra, csak telnek a napok és nem tudok semmit. Meg fogok bukni. 

• Honnan tudjam pontosan, mi kell feltétlenül egy kisbabának, és mi az ami felesleges lehúzás, csak elhitetik a friss szülőkkel, hogy enélkül nem lehet élni sem?
• Mennyi ruhára van szükség és milyen méretekből? Kell-e 50-es méret egyáltalán? 
• Melyik márkájú pelenka lesz nekünk jó? Gondoltam az elején célszerű lesz több márkát kipróbálni, de melyikeket?
• Magamnak honnan vegyek szoptatós hálóinget, felsőket? A brendon túlárazott, a h&m-ben sem sokkal olcsóbb, de cserében az is csak online van, mint minden más. Kell-e majd inkontinenciabetét vagy elég lesz a sima éjszakai is? Érdemes-e tena pants-et venni? Miben szüljek? Zsírúj hálóinget sajnálnék összedzsuvázni és kidobni, de azzal azért tisztában vagyok, hogy egy szülés jár azért némi testnedvek távozásaval is.
• Mikor kellene elkezdeni a gátmasszázst gátolajjal? Már ezzel is elkéstem? Honnan tanuljak légzéstechnikát? 
• A szoptatási tanácsadóval mikor érdemes felvenni a kapcsolatot? Kell-e mindenképp mellszívó?
• A bonyolult kötözős kendőn kívül van-e bármi mód, ami az első hónapban is biztonságos? Honnan tájékozódhatnék?

Ez kicsit tmi lesz: de mit csináljak, talán nem a harmadik trimeszterben kellene elkezdenem intim gyantáztatni, viszont egyre kevésbé érem el magam borotvával? A szülőszobán szárazon kapkodva borotválást elkerülném…

megint kajaszorongás

Eljött az a pont, hogy már megint nem tudok mit enni. Van a gyomorsav-cukor-puffadás háromszög, ami mondjuk legalább kettő diéta kritériumait kielégíti, az a harmadik szempontból tuti tiltólistás. Sírok, szorongok, sokszor vagyok éhes, mert nem merek tényleg semmit enni. Annyira nem állapot ez, múltkor már mondtam a nőgyógyásznak, hogy nem bírok a savammal, melyik ppi-t lehet szedni várandósan, erre lerázott, hogy szedjek szépen antacidumot. Mondom köszike, de egyedül a rennie amitől nem hányok, de abból a cukormentes is dobálja a cukromat. Szakmailag egyébként a gaviscont jobbnak gondolom, viszont a hideg is kiráz a nátrium-alginát nyálkásságatól és sós ízétől. Miután a fent említett dokibácsi nem volt hajlandó segíteni, még meghallgathattunk Gy-vel, hogy a gyógyszerészek hülyék, az egyetemen minden szart beseggelnek ész nélkül és teljesen feleslegesen, hogy szimpla bolti eladók legyenek. Úgyhogy a hülye bolti eladó házaspár (tegyük hozzá, hogy Gy. kutat, lassan phd fokozatot szerez…) elkezdte magának kiolvasni a nemzetközi szakirodalmat, amelyből hogyhogynem kiderült, létezik olyan protonpumpagátló, amit szedhetek anélkül, hogy ártanék a kisbabánknak. Köszi,  megoldom egyedül akkor. Most így a 29-30. hét környékén már nincs energiám új orvost keresni, még talán a 6 hetes kontrollra elmegyek hozzá keserű szájízzel. De azt hiszem keresni fogok valakit, aki közelebb van mind fizikailag (és nem a város másik felén, hanem valamelyik környező kerületben), mint mentalitásban és életkorban. Tisztában vagyok vele, hogy az ő korosztálya egészen másképp tekint az egészségügyre, hierarchiára, kollegalitásra, ettől még igenis rosszulesik. Szerintem egy magánpraxisban, ahol havonta találkozunk, megengedhetetlen ez a stílus, a hideg-rideg személytelenség 2025-ben. Legalábbis nekem nem erre van szükségem. Nem várom el, hogy arcról felismerjen, tudja a nevemet és hogy ki vagyok. De nonszensz, hogy a papírokat nézegetve sem emlékszik, arra, amit előző alkalommal megbeszéltünk már, csak ő elfelejtette felírni magának.

pirkadat

Lassan világosodik. Szerintem éjfél óta egy szemhunyásnyit sem aludtam a melegtől. Már csináltam mindent, leadtam a kifli rendelést, néztem/hallgattam majdnem egy órányi videót, pisiltem, ittam, vettem be renniet. Kizártnak tartom, hogy 20:45 és 0:15 között kialudtam volna magam, tegnap napközben sem aludtam. Szerintem túl fáradt vagyok az alváshoz. Érzem, ahogy a napkelte, azaz az éjszaka leghűvösebb pontjának közeledtével végre beáramlik a friss levegő, hallom, ahogy lassacskán beindul a nappali buszközlekedés. Najó, csak ránézek a netbankomra, de azonnal elkezdek kattogni, hogy szokatlan összegű utalás érkezett. Nem tudom, kell-e szólni a főnökömnek, és ha igen, akkor zavarhatom-e ezzel a szabadnapján. Engem megbüntethetnek-e amiatt, ha a könyvelés hibájából mondjuk harmincezerrel több tp érkezett, az eddigiekhez képest. Vagy valami változás van, amiről nem tudok? Elvileg ha emelték volna az alapfizetésemet, arról azért csak szóltak volna. Ha meg nem jól jelentették le, arról meg megint nem tehetek.

Olyan 2-3 között már éppen félálomban szenderegtem, amikor a gyermek úgy döntött, most kell anya minden szorongását eloszlatni egy kánkán bemutatóval.

Elvileg normális, hogy az egyébként mindkg fagyos végtagjaimat tűzforrónak érzem a hormonok meg mindenféle változás miatt. Hát nem tudom, próbálkoztam jegeléssel, mentolos zselével, váltott vizes zuhanyoztatással, felpolcolással (amíg engedte a reflux), hűtős ágybetéttel, több gyaloglással és mozgással, egész napos vízszinttel, de egyik sem az igazi. Erre nyaranta az ultimate megoldásom a nagydózisú detralex volt heti 2-3 úszással párosítva, amikor nagyon bedurvult, akkor több felpolcolással. Most ezek közül nagyjából egyiket sem tudom alkalmazni. Szerencsére a vérnyomásom rendben van, nem az a tankönyvi  vizenyős dagadás, ödémásodás, csak éppen pont kellemetlen.

állandó veszekedés a klímán

Lehetne külön rezsicsökkentett határ azoknak, akik csak az egyik közműszolgáltatást (villany) használják, és a gázt nem…

koldusbot, firstworldproblem

Nem merjük bevallani a szüleinknek, hogy most nem fér bele magunknak megvenni akármit, ami nem feltétlenül létszükséglet és muszáj. Az van, hogy június végén tönkrement a kis konyhai aprítóm, amit leginkább prézli készítésre és diódarálásra használtam. Az elmúlt években ez a harmadik ilyen tíz-húszezres gép, és most már igazán vágynék egy rendes foodprocessor-ra, de az 80k. És az most így sok, főleg, hogy júliusban volt 2 nagyobb kiadásunk is, az egyik ráadásul váratlan. Közben meg hallgatom Gy. anyukájától, hogy a mai fiataloknak (azaz nekünk) mennyivel könnyebb, mint nekik volt a felnőtt közös életük kezdetén, mert hónapokig spóroltak egy-egy háztartási gépre, vagy a gyerekek karácsonyi ajándékára. Most épp olyan az élethelyzetük, hogy hónap végén is simán belefér, hogy vákuumos fóliahegesztőt vegyenek a lidlben, csakmert most megpillantotta (amit aztán nem fog használni, de ezt majd csak akkor vallja be nekünk, amikor veszünk magunknak egyet, mert amúgy ez is távlati cél, de nem prioritás).  Nyilván, előnyt élveznek a babacuccok, első gyerek lévén ez nagyobb anyagi teher, mintha többedik lenne. Viszont vannak dolgok, amiket egyáltalán nem szeretnénk használtan beszerezni, reményeink szerint azért, hogy több gyermek érkezését kiszolgálja nálunk.

Másik szorongásom, hogy nem is nagyon merem mondani Gy-nek az ehhez hasonló jellegű sokba kerülő vágyaimat, tekintve, hogy nem dolgozom és “csak” a táppénz a bevétel a részemről. Más kérdés, hogy a havi kiadások csökkentéséhez is hozzájárulok, hogy ne menjen el annyi pénz a banknak törlesztőre.

fogalmam sincs hányadik hét

Tök idegesítő állandóan ismételgetni magam. Főleg olyanoknak, akikkel találkoztam mondjuk 2 hete is. Most pont abban a szakaszban vagyok, hogy letudtam az összes második trimeszteri vizsgálatot és egész hosszú ideig nincs teendő. És véletlenül pont azok vannak leginkább rápörögve az orvosi időpontjaimra, ahol épp szintén van kismama csak kicsit előttem járnak. Emiatt is bosszantó, hogy nem igaz, hogy nem képesek emlékezni az eseménytelen ajándék részére a várandósságnak. Most már pont kezd látszani (bár azt hiszem nem eléggé, a múlt heti lagzin még rácsodálkoztak az emberek, hogy miért nem iszom alkoholt, volt aki kicsit spiccesen még kínálgatta is újra és újra), de még épp nincs túl nagy hasam, ami zavarna a mindennapi tevékenységekben. Mostanra elveszítettem az időérzékemet, se a dátumot, sem a terhességi heteim számát nem tudom, a napokat is csak abból, hogy Gy. megy-e dolgozni, vagy sem. 

Ami zavar még, hogy mindenki kérdezgeti, hogy érzem-e már a baba mozgását. És hát ez eleve olyan kérdés, hogy nyomogatják a gombjaimat vele, mert amúgyis többet szorongok ezen, mint kellene. Nem baszki, csomószor nem érzem, még eleve pici a baba és a méhlepényem olyan helyen tapadt, szerintem elég nyugodt is, valószínűleg némi lustaságot is örökölt mindkettőnktől és különben is ritkán és nagyon kevés cukrosat eszem. De le lehet nyugodni a picsbe, van szívhang, időnként, amikor már kezelhetetlen  az aggodalmam, meghallgatom. Jár neki a magánélet, nem akarom állandóan macerálni.

Elfáradtam

A pénteki temetés, oda-vissza 500 km utazás és rokonozás már eleve kifárasztott. De legalább mindenki okosabb volt, hogy hogyan kellene magam várandósan érezni, és hogy hogyan kellene egészségesen étkezni szerintük (2 ember jött a kajás agymenéseivel). Részemről lehet hülyeségeket gondolni teljesen megszállottan, amíg engem nem akarnak megtéríteni, pláne nem erőszakosan. Az étkezés pont olyan, hogy ami az egyiknek működik, az nem biztos, hogy a másiknak is fog.

Tegnap bográcsozni voltunk, éjfél után értünk haza. Alig bírom összekaparni magam, nyilván ez a 30+ fok sem segít. Pedig ki kellett volna mosni az ágyneműt, amibe füstös hajjal feküdtünk bele, mivel ma hajat mosunk mindketten (és nincs nagyon kedvem a másik szettet előbányászni), és jó lett volna ma frissen illatosan aludni. Na mindegy. Meglátom, holnap a cukorterhelés után hogy leszek.

Kicsit sűrű ez a hét, annyi időpontom van mindenfele. Szerencsére nem munka mellé kell bepasszíroznom mindent. 

Meg amúgy étvágyam sincs. Annyi vizet, házi jegesteát, limonádét és bodzaszörpöt iszom, mellé egy kis gyümölcs fogy, de köszönöm jól vagyok és nem vagyok hajlandó emiatt bűntudatot érezni. Térfogatilag belém se fér, de ez terhességtől független. Csak most jutottam el erre a szintre, hogy önostorozás nélkül elfogadjam, teljesen normális nyári működés ez, majd ha éhes leszek, eszem, a szervezetem jelez majd, addig pedig megengedem magamnak.

Jelentem,

minden rendben volt. Az úrfi makacs, és neki aztán ne mondja meg senki, hogy mikor és mit csináljon ( volt kikre ütnie ebben...). Végigaludta a vizsgálatot. Valami 45 percen keresztül nézegette a szonográfus, mire minden értéket le tudott mérni. Pedig itt nagyon profi a gép és elképesztően rutinos nagytudású szakemberek dolgoznak. 

19/1 🥭

Időközben úgy alakult, hogy a nagyobb kiadások, mint a kombi babakocsi, babaszoba bútor, babaöböl egy szerencsésen adódott lehetőségnek köszönhetően megoldódtak. Egy végkiárusító butikban lényegesen jobb áron sikerült beszereznünk ezeket újonnan, mint amennyibe kerülnének. Szerintem vagy kétszázezret, ha nem többet, tudtunk spórolni (körülnéztem webshopokban és a nagyobb áruházak honlapjain is árak tekinteteben). Még van hátra elég sok minden, de azok már inkább apróságok, a nagyobb volumenű dolgok talán ezek voltak.

Holnap megyünk a második trimeszteri nagy ultrahangra, szorítsatok, hogy minden rendben legyen.

Síró és gyomorgörcs keretezte nap

Nyomorult érzés ugyanazon a napon másodszor is azt gondolni, hogy bár meg sem születtem volna. Ugyanaz az ember váltotta ki…

Péntektizenhárom

Miért nem gyártanak vezetékes epilátort? 

Csak a nagyon ősrégi, kevéscsipeszes modellek elérhetők vezetékes módban, de ki az aki a 30-40 perces üzemidő alatt képesek végigérni mindkét teljes lábon. Arra meg úgy nincs türelmem, hogy térdig egy láb után újabb 1-1,5 órát töltögessem. 

A gyantázás maszatos és nem is érem el mindenhol, hogy véraláfutásmentesen le tudjam tépni magamnak. Az ipl mint ötlet tetszik, de azt egyrészt kismamaként nem is használhatom, másrészt hiába világos a bőröm, a szőröm vékony és világos, de nem szőke, annál sötétebb, hogy komfortos legyen szőrösen, mert szerintem nagyon látszik. Meg hát drága is egy itthoni gép/szalonban kezeléssorozat a tartós szőrtelenítésnél.

Már nem szól senki, hogy vigyázz, kicsap a gőz!, amikor kinyitom a sütő ajtaját. Persze, nyilván a hétköznapokban már amúgy sem tudott, 230 km távolságból, de azért ma is eszembe jutott, amikor az arcomat égettem le. Max kihullik a szemöldököm.

Viszlát!

Hova tűnt Luna blogja?

Tud valaki valamit? 

15/3

Nem aludtam valami jól. Az utóbbi időben azért szerencsére nem ez volt a jellemző. Még ott a legelején, amikor nagyon szorongtam, de azon is hamar túljutottam. Mostanság napi max 1 kávét iszom, ha iszom egyáltalán, de nem kívánok egynél többet, nyugodt vagyok, nagyon minimális stressz ér. Valami miatt mégis negyed háromtól fél ötig ébren voltam hajnalban. Ittam, pisiltem, próbáltam visszaaludni de nem ment, úgyhogy még a kovászt is megetettem, végül valahol a harmadik yt videó hallgatása közben aludhattam el. 

Egy ötletem van, hogy túlstimulálódtam anyukámtól. Szerda délben érkezett és tegnap délutánig volt itt, folyamatosan program, mentünk valahova, nem rohanósan, de mindig csinálni kellett valamit. Más tempóhoz szoktam az itthonlét alatt, egy napra egy dolog,mivel van időm, nem kell vállalhatatlanul kevés időintervallumon belül hatszor annyi dolgot elvégezni, mint amennyi kényelmes lenne a saját tempómban. Mondjuk nem panaszkodom, kaptam 4 melltartót a triumphban, voltunk ikeázni, minden, ami a listámra került az elmúlt egy hónapban, volt éppen készleten szerencsére. Hazafelé még a kertészetbe is beugrottunk a tavalyi szülinapi ajándékomért, egy citromfáért.

Most persze mosottszar vagyok, de aludni sem bírok, és halomnyi házimunka sem akaródzik elvégződni magától. Mosni muszáj, megyünk holnap esküvőre és Gy. ingei elfogytak a héten a szigorlatoztatásokra, vasalni is emiatt szükséges lesz. Az a bajom, hogy van rá némi esély, hogy már ma bemehetünk a bankba, de ez még nem derült ki számunkra sem. Jó lenne túl lenni ezen is.

Citrus limonis

Kellett itt nekem méltatlankodni, szorongani a pénzen, meg hogy nem igazán akar megérkezni a tp, végül kaptam egyben 4 heti pénzt. Kíváncsi vagyok, hogy a jövő heti papírra mikor sikerül utalnia a neaknak. Nem tudtam, hogy ez így megy, de talán könnyebb lesz, ha már a hitelre nem vonogat a bank. Megvannak az igazolások, kíváncsi vagyok, mennyire bonyolult ezeket intézni.

kiscitrom 🍋

Na szóval, a kritikus első trimeszteren túl vagyunk. Voltunk genetikai uh-n és minden rendben volt, a számított és a mért méretei megegyeztek, jelenleg akkora, mint egy citrom. Életkoromnak megfelelő legalacsonyabb kockázatú a vérvétel alapján is a 3 fő kromoszómarendellenesség, amire ilyenkor szűrnek. Megfordult a fejemben, de aztán gyorsan elvetettük az ötletet az SMA és CF vizsgálatoknak, valójában egyikünk családjában sem volt előfordulásuk. Persze, milliókat el lehetne költeni már csupán ezekre is.

Lelkileg milyen volt az elmúlt 9 hét? Hát szorongással teli. Alkalmanként még benzora is szükségem volt, ahhoz, hogy az alap dolgokat képes legyek megcsinálni és ne bénultságban teljen az egész nap. Kezdek lassan megnyugodni és beleélni magam. Néhány kolléga érdeklődik, a főnökkel gyakrabban kommunikálok, de csak adminisztratív ügyekben. Persze amúgy mit akarok, segít a szakképzéssel, nem kötjük az orrukra, hogy tp-n vagyok, hogy a másodévem is meglegyen.

(Amúgy már nem azért, de már egy órája fel kellett volna szállnia valamilyen színű füstnek...)

Húsvét után jött Gy. anyukája ablakot pucolni és képzeljétek, megszüntettük a beköltözésünk óta fennálló kupiszobát. Vettünk egy új szekrényt, ami fontos volt belefért, de nagyot szanáltam. Ő hordta a dobozokat, nekem csak ülnöm és válogatnom kellett. Elmondhatatlanul hálás vagyok neki, érte. Az első pillanattól nagyon szeret engem. Az elején emlékszem megijedtem, hogy mennyire elhalmoz étellel. Mára megtanultam, neki is a gondoskodás a szeretetnyelve és megtanultam elfogadni, amit kapok. Egy olyanfajta szeretetet, amit otthon, az egyszülős hiányos nevelkedésemben nem is kaphattam volna meg.

megbántva

Az utolsó munkanapom egyáltalán nem az a filmbeillő, nyakbaborulós jelenet volt, mint ahogy azt elképzeltem. Sírva és az idegtől remegve nyomorogtam (fizikailag és lelki értelemben is) a négyeshatoson hazafelé. Nehéz szívvel gondolok vissza a péntekre. A főnököm egész nap elérhetetlen volt, az irodába zárkózva telefonált vagy megbeszélése volt. És fél órával hamarabb lelépett, mint számítottunk. Úgyhogy csak lebasztam oda a kulcsomat az asztalára, aztán azt kezd vele, amit akar. Jó lett volna megbeszélni, hogyan juttatom el a tp-s papírokat, de lett volna még más is. Pl, hogy leigazolja-e a szakképzéshez a gyakorlati időt, mi legyen az erre a félévre esedékes projektfeadattal. Na mindegy, ez az egész szimplán szarul esett, ott és akkor azt éreztem, bárcsak inkább felmondtam volna és úgy lett volna vége itt a pályafutásomnak. Egyelőre nem is áll szándékomban ide visszaállni munkába, emberileg annyira semmibe sem vesznek. 

hogyvagyok mostanság

Fáj a fogam lassan 4 napja. Ebben az a szívás, hogy jelenleg csak paracetamollal csillapíthatom a fájdalmamat, ami tényleg csak tűrhetővé mérsékli, de meg nem szünteti. Illetve valójában csak tüneti kezelés, az okát, a gyulladást nem viszi le. Nyilván mosom a fogam + gyógyszájvíz naponta sokszor. Holnap megyek fogorvoshoz.

Emellett rettenetesen fáradt vagyok (igen, még azt is meggondolom, hogy feltétlenül muszáj-e hajat mosni) és megérkezett a hányinger. Annyival jobb lenne, ha kijönne minden, de hányni egyáltalán nem tudok. Annyi, de annyi mindent beterveztem délutánra, ehelyett egész nap csak feküdtem, pihentem.

Szerettem volna az utolsó hetemen a kollégáknak sütit vinni, de nem hiszem, hogy ebből lesz bármi. Ezzel sem vagyok teljesen rendben, hogy pénteken megyek utoljára dolgozni és onnantól táppénz. Viszont nem elhanyagolandó tény, hogy valóban nem egy irodai 9-5-ig tartó munka, hanem szaladgálni kell, emelgetni és több irányból érkezik a stressz. A mindennapi konfrontálódás a betegekkel, munkatársak elviselése és a főnök kívánalmainak eleget tenni (legalábbis nálunk) külön-külön is sokat vesznek ki belőlem. Na mindegy, valahogy túlélem. Reméljük ez a 40 óra nem traumatizál maradandóan és nem ezen fog múlni a várandósságom sikeressége.

Mindeközben újra és újra motoszkál a fejemben, hogy egyáltalán van-e még életjel. 

8 mm

Az orvos mindent rendben talált. Kicsit rám ijesztett, hogy magas a vérnyomásom, meg hogy a metformint hogy merészeltem abbahagyni 1 éve. Kaptam házifeladatot, legközelebb vérnyomás és vércukor naplóval érkezzem. Ez alaphangon egy negyvenezres kiadással indul, tekintve, hogy nincs egyikhez sem eszközöm. Drágabuliagyerek. 

Eddig minden jó

Még mindig nem menstruálok és fájnak a melleim. Csütörtökön megyünk orvoshoz. Egyelőre úgy néz ki, hogy meg vannak számlálva napjaim a munkában, áprilisra már nem ír be a főnököm. Aztán meglátjuk, mit mond a nőgyógyász. 

teszt

Szóval az van, hogy tegnap pozitívat pisiltem. Drukkoljatok légyszi, hogy minden rendben legyen! Még nem merem beleélni magam, félek, hogy megismétlődik az őszi eseménysorozat, vagy hogy méhen kívüli. Orvoshoz leghamarabb 2-4 hét múlva mehetek, addig úgysem látszik semmi az ultrahangon. 

valami nem kerek

Bűntudatom van, mert ezt érzem, hiszen kívülről teljesen úgy tűnhet, hogy mindenem megvan. Házas vagyok, vettünk közös lakást a férjemmel, újépítésűt, első lakók vagyunk, viszonylag kevés kompromisszumot megkötve. Van munkám. Elvileg azt csinálom, amit én választottam és egészen rég óta erre vágytam. Küzdöttem érte nem kevés áldozatot hozva. A körülmények elvileg stimmelnek, mégsem azt az életet élem, ami a szívem mélyéről fakadna. Nyugodt életet szerettem volna, de egyszerűen szétfeszít a sok elvárás és a megfelelési kényszerem. Egyik helyen sem tudok úgy helytállni, ahogy jólesne az nekem. Nem megy. Nem bírom ezt a stresszt tovább. Túl sok. Nem mondhatnám, hogy másfél év mekkora tapasztalat, de tényleg azt érzem, hogy alkalmatlan vagyok. Bizonytalan vagyok, hogy ez a munkahely, ami ennyire kizsigerel, vagy alapvetően képtelen vagyok a szakmára, amiért mindent félretéve dolgoztam. Hajlok inkább afelé, hogy nem véletlenül ment ennyire nehezen ez az egyetem, konokul homokba dugva a fejem nem voltam hajlandó tudomásul venni, hogy nem nekem való.