Értem én, hogy óvatosak, rám és a kisbabámra akarnak vigyázni, de ennek semmi értelme, hogy bepánikoltatjuk a kismamákat. Az meg pláne nem segít, hogy fikázzuk a magánorvost, akiben amúgy sem bízom már egy ideje és utólag amúgy sem tudok mit tenni, ami elmaradt az elmaradt. Első gyerek, hát honnan kellett volna tudnom, hogy mi az, amit ő nem kért, de amúgy kellett volna más orvos szerint?
Megviselt ez a mai nap, reggel 6:40 óta vagyok úton. Amúgy a babával is minden rendben, tökéletes ctg, uh. Ide-oda küldözgettek, aztán csodálkoztak hogy azonnal a rendelőbe beesve 15-20 perc ácsorgás után magas a vérnyomásom. Mindegy talán a plusz 1 köröm a kórházban pontot tett a dolog végére, leírták papírra, hogy a vny napló, amit vezetek, az jó, ha erre kapnék dopegytet, ájuldoznék.
Azért üzenném az sztk-s orvosnak, aki a ctg-met értékelte ki, hogy tájékoztatási kötelezettsége lett volna azzal kapcsolatban, hogy a vérnyomásom miatt ő már szólt a terhes ambulancián, hogy érkezem, de én ezzel csak az ultrahangnál értesültem miközben mérték a vérnyomásom (ami természetesen magas lett). Le lehet nézni a gyógyszerészeket, de nekünk nem így tanították sem a vérnyomásmérés helyes módját, sem a betegjogokat. És nem, persze hogy nem jártam még náluk, mert területileg csak ctg szempontból tartozom hozzájuk, lehet szájat húzni, hogy újra be kell vinni az adatokat, de elhihetik, hogy nem én találtam ki. Az meg tényleg nonszensz, hogy az éppenhogy határon levő cukorterhelésre egy mitugrász frissenvégzett rezidens ráírja a gdm-et és hogy nincs túlhordás. Nincs annak a gyereknek semmi baja, a lepény már meszes lenne most is, ha baj lenne…. Ja, már mindent értek, székely lány (a nyilvántartás szerint).
Hagyjanak minket békén a faszba.
Majd kijön az a gyerek, amikor ki akar, anyja-apja utálják mindketten a sürgetést.
Olyankor mi van, ha nem jelenek meg az indítás egyeztetésen?
Nekem mindket terhessegem gdm volt, kb amikor kiderult utana olyan szinten figyeltem ra, h soha nem volt kiugro ertekem. Nekem is rairtak h nincs tulhordas, de az elso szepen megindult 38+4 (mondjuk vegul csaszar lett de nem a gdm miatt), a masodik meg progcsaszar mert harant volt a baba es oriasi.
VálaszTörlésA vernyomas is vicces mert ugyan mindket szulom orvos de valamiert feher kopeny szindromam van. Mindig megmertek, magas lett. Mondtam h oke, csinaljak meg a vizsgalatot, ulok itt 5 percet, aztan nahat, jo lett az ertek 🤦♀️.
Fel a fejjel, minden rendben lesz! (M. Gray)
nekem azzal van a bajom, hogy felső határérték közeli terheléssel, de még alatta, eddig senki nem aggata rám ezt a címkét, mert belgyógyászatilag nem volt indokolt. na mindegy, ha nincs baja a gyereknek, addig utasítok vissza minden beavatkozást, amíg a lelkierőm bírja. érdekes, az itthon végzett és nála rutinosabb orvosok (és ebből a körből azt a dokit kihagyom, aki a gondozást csinálta...) egyike sem, még csak említés szinten sem forszírozta az indítást, mert nincs orvosi oka ami miatt bele kellene nyúlni és indokolná. és ez a része basz föl igazán.
Törlés