Nem merjük bevallani a szüleinknek, hogy most nem fér bele magunknak megvenni akármit, ami nem feltétlenül létszükséglet és muszáj. Az van, hogy június végén tönkrement a kis konyhai aprítóm, amit leginkább prézli készítésre és diódarálásra használtam. Az elmúlt években ez a harmadik ilyen tíz-húszezres gép, és most már igazán vágynék egy rendes foodprocessor-ra, de az 80k. És az most így sok, főleg, hogy júliusban volt 2 nagyobb kiadásunk is, az egyik ráadásul váratlan. Közben meg hallgatom Gy. anyukájától, hogy a mai fiataloknak (azaz nekünk) mennyivel könnyebb, mint nekik volt a felnőtt közös életük kezdetén, mert hónapokig spóroltak egy-egy háztartási gépre, vagy a gyerekek karácsonyi ajándékára. Most épp olyan az élethelyzetük, hogy hónap végén is simán belefér, hogy vákuumos fóliahegesztőt vegyenek a lidlben, csakmert most megpillantotta (amit aztán nem fog használni, de ezt majd csak akkor vallja be nekünk, amikor veszünk magunknak egyet, mert amúgy ez is távlati cél, de nem prioritás). Nyilván, előnyt élveznek a babacuccok, első gyerek lévén ez nagyobb anyagi teher, mintha többedik lenne. Viszont vannak dolgok, amiket egyáltalán nem szeretnénk használtan beszerezni, reményeink szerint azért, hogy több gyermek érkezését kiszolgálja nálunk.
Másik szorongásom, hogy nem is nagyon merem mondani Gy-nek az ehhez hasonló jellegű sokba kerülő vágyaimat, tekintve, hogy nem dolgozom és “csak” a táppénz a bevétel a részemről. Más kérdés, hogy a havi kiadások csökkentéséhez is hozzájárulok, hogy ne menjen el annyi pénz a banknak törlesztőre.
Nemrég olvastam egy hozzászólásban valahol, hogy az elmúlt évtizedekben a korábbi luxustermékek (háztartási gépek, telefon, tévé, stb.) ára lement, a mindennapi élet (albérlet, kaja, egészségügy, stb.) viszont drágább lett. Úgyhogy kívülről az látszik, hogy (nyilván sarkítva) mindenki jobban él, az viszont nem, hogy ennek a "jobban élésnek" (= mindennapivá váló luxuscikkeknek) az ára az alapköltségek növekedése... és hát ezt nyilván az idősebb generáció teszi szóvá, mert nekik vannak összehasonlítható emlékeik 30-40-50 évvel ezelőttről, és sokszor van saját házuk meg egy olyan fix fizetésük vagy nyugdíjuk, ami mellett nem tűnik fel, hogy a mi generációnknak, meg pláne a fiatalabbaknak mekkora kihívás pl. ingatlant venni, vagy csak mondjuk normális kaját vásárolni a mindennapokban.
VálaszTörlés(Nem akarok leszólni senkit, de ez most kikívánkozott belőlem, bocsánat.)
Meg hajlamosak figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy nekünk ez mennyi áldozatot jelentett, hogy idáig eljussunk. Azért vannak olyan vágyaink, álmaink pl utazás terén, amikről ők nem is tudnak, mert álmodozni kettesben más, mint a szülők felé prezentálni. Nyilván feléjük azokat prezentáljuk, amiket mi úgy gondolunk, hogy szerintük is reális és ésszerű.
TörlésMeg aztán (legalábbis a mi családjainkban) hajlamosak felnagyítani dolgokat és ebbe beleragadva folyamatosan ismételgetni, általánosítani azt egyszer-kétszer megtörtént eseteket. Talán benne van ilyen generációs különbség, hogy mi sok téren lényegesen tudatosabban élünk és hozunk döntéseket, mint ők tették ennyi idősen.
Szintén nem leszólásból, mert látjuk mi a nehézségeket, amivel ti szembesültök, ha nem is mindig tudunk azonosulni vele. Minden generációnak a maga problémája a legnagyobb, miközben nem érzékeli, hogy ha esetleg másban könnyebb is volt, mekkora nehézségekkel szembesült az előző.
TörlésAz igények is jelentősen változtak, arra a 1,5 szoba összkomfortra pl. a panelban, amihez a legtöbben már családosként jutottak, ti azt mondanátok, hogy egy ilyen lyukba nem szülök gyereket :)
Az lehet, hogy te személy szerint látod, de hogy a mi családtagjaink nem, az is egészen biztos.
Törlés