Vacsora

Azt hiszem nekem a háziasszony létben az ételek, étkezések kitalálása, megtervezése a legnehezebb. Sokszor nincs ötletem, vagy viaskodik bennem, amit kívánok és az, amit higgadt fejjel egészségesnek, a testemet szolgálónak ítélek meg. A helyzeten nem segít a kudarckerülésem, sajnos nem egyszer jártam már úgy mióta együtt élünk, hogy hosszas gondolkodás után kitaláltam valamit, megvalósítottam, majd jött valami lelki gebasz és elment az étvágyunk, vagy csak szimplán nem kívántuk / valamelyikünk nem kívánta az adott ételt, mire elkészült. Nyilván, szerepet játszik az is, hogy Gy. soha nem élt egyedül, egy percig sem volt olyan, hogy saját magát önállóan ellássa, otthon abban szocializálódott, hogy legtöbbször több opció közül választhatott: kenyérféle, maradék főtt étel, ha az anyukájának olyanja volt, akkor főzött frisset is vacsira és persze a fagyasztóban mirelitek hada volt legalább kétféle pizzával… Ezzel nehéz is versenybeszállni, de nem is akartam soha. De még 3 év után sem tudja délelőtt megmondani, hogy este mit enne. Ne legyen pirítós legyen mindig friss kenyér, amikor veszek neki, akkor vagy nem vacsizik, vagy biztosan nem kenyeret, a szendvicskencéimet nem szereti, ha hideggel készülök, meleget enne és fordítva. Teljes mértékben kiszámíthatatlan, emellett viszont baromi nagy bűntudatunk van mindkettőnknek, ha ki kell dobni valamit. Talán most már nekem kevésbé, egyrészt élelmiszerbiztonsági mikrobiológiai szempontból a várandósság miatt extrán odafigyelek, másrészt kezdek ezen a téren is egyre őszintébb lenni magammal és egyre nagyobb önismeretre szert tenni ebben. Kicsit félek, megmondom őszintén, hogy mi lesz majd, amikor gyerek(ek)ről kell majd gondoskodni, de ez még a későbbi Vanille problémája.