Na, kinek esett ki a fogtömése mindenórás kismamaként?
Keretes szerkezet. A várandósság megállapítása után pár nappal a nőgyógyászati vizsgálószélből sógorom fogászati kezelőszékében találtam magam. Szerencsére mára befértem, így nem lesz akadálya semminek jövő héten a szülőszobán sem. Ez az utolsó esélyem kb. a következő hónapokat nézve, mire kicsit felépülök a szülésből, már jönnek az ünnepek. Egyrészt nincs is más választásom, mert begyulladna a fogam, ha ez nincs megcsinálva, másrészt logisztikailag és fizikálisan is addig megoldható ez könnyebben, hogy még egyben vagyunk.
Tegnap az ebéd utáni fogmosás közben hallottam meg, hogy koppan valami a mosdókagylóban, de nem is éreztem semmit. Lemostam vízzel a habot, ahogy szoktam, mondom mi ez a kemény darabka itt. Aztán szájvizezés közben kezdett gyanús lenni, ahogy odaért véletlenül a nyelvem, hogy milyen éles felület van ott. Sajnos 2 tükörrel bűvészkedve sem tudtam magamnak megnézni rendesen, mert nem férek oda egyik tükörhöz sem, úgyhogy meg kellett várnom, míg Gy. hazaér, mielőtt pánikolva írok az öccsének. Szerencsére dolgozik ma és véletlenül felszabadult egy hely, egyébként teljesen tele van egész nap.
Így történhetett az, hogy tegnap este még linzert sütöttem neki és a ma reggel lekvározással, ragasztgatással telik. Mióta megvan a foodprocessor, szeretek omlós vajas tésztát készíteni, mindent bedobálok, a gép összedarálja és nekem éppenhogycsak össze kell gyúrni anélkül, hogy megolvadna a zsiradék benne. Lifechanging. Most a dr.oetker vanilincukor hátulján található anyaghányadot használtam igazi vajjal, remélem jó lesz. Kutatásaim szerint ez a legfinomabb recept. De ha van bevált linzer recepted, szívesen kísérletezek még.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése