Úgy közepesen esik szarul, hogy nagybátyámék a kamasz unokatesóimmal nem törik össze magukat, hogy láthassák a mi gyönyörű és okos kisfiunkat. Az odáig rendben, és ennek örülök is, hogy tiszteletben tartották a kérésünket, hogy várják meg a 6 hetet és a gyermekágyi időszak végét, de úgy látszik nem esett nehezükre. Jó, amúgy a december valóban tud sűrű lenni karácsonyig, szóval ezzel abszolút nincs is bajom. De miért prioritás a szomszédban élő (tényleg, mert a mellettük levő társasházban laknak) barátaikkal lenni a két ünnep között, amikor velük heti szinten többször találkoznak? Eddig nem vettem észre, de valójában ez egy aszimmetrikus kapcsolat, és nekem lényegesen fontosabbak ők, mint én nekik. Legalább most már tudom, hogy mi merre hány méter, és hogy hol van a helyem
Persze az sem sokkal jobb, amit Gy. keresztszülei csináltak, hogy bejelentették, hogy melyik hétvégén jönnek, annyi engedményt kaptunk, hogy választhattunk péntek és vasárnap között. Mindezt szülés után 3,5 héttel, amikor még ülni is alig tudtam. De ezerszer inkább ez a túlzott érdeklődés legyen, ha választhatok, mint az elhagyatottság érzése.
Valahol a kettő között lenne nálam az igazság. Aurea mediocritas, vagy hogy is mondta Horatius. Mondhatjátok, hogy nekem már megint semmi sem jó, pedig jó életem van és luxusproblémáim, mégis folyamatosan elégedetlenkedem, de légyszi ne. Ezeket a hozzászólásokat, ki sem engedem, de inkább le se írjátok. Még a gyakran empátiamentes és érzéketlenségre hajlamos Gy. szerint sem hormonos túlreagálás ez, és jogosan esik rosszul (ahh, olyan cuki amúgy, amikor eszébe jut validálni az érzéseimet és próbál felvidítani). Pityereghettem egy kicsit a vállán és főzött egy kakaót is nekem. 🥹
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése