Keserédes

Dátum szerint 3 évvel ezelőtt fogadtunk egymásnak örök hűséget. Közben lediplomáztam, munkába álltam. 

Az első évfordulón küzdöttem az elemekkel. Dühös voltam, hogy hamarabb kezdtem dolgozni, mint azt eredetileg terveztem, nem volt szusszanásnyi időm sem pihenni (a teljes államvizsga időszakban a tanulás és a gyakorlat mellett én aktívan munkát kerestem). Mire ténylegesen doktorrá avattak július elején, szóbeli ígéretem már volt, a papírozás volt már csak hátra a munkahelyemen. Azóta beleszoktam és találtunk olyan munkarendet is, amihez az én szervezetem is jobban képes volt alkalmazkodni és a beosztást sem nehezítették az állandó igénylistáim (vagy ha ezeket nem mertem mondani, akkor a fokozódó belső feszültségem okozta munkamorál romlás). Utólag azt mondom, hogy még mindig nem merem kijelenteni 100%-ra, hogy megérte ezt az áldozatot meghozni, nem befolyásolta az otthonkeresést, mire a szerződéskötéshez jutottunk, megvolt a hitelhez szükséges munkaviszonyom.

A második évfordulónkra nagyjából be is rendezkedtünk, lezajlott a költözés, elkezdtük megtalálni a dolgok helyét. Még ridegnek éreztem a lakás falait, 8 óra munka + 2,5 óra ingázás mellett egyáltalán nem volt kapacitásom otthonosságot, dekorációt csempészni ide. Akkor még nem tudtuk, hogy aznap lesznek az első és talán utolsó életjelei észlelhetők számunkra is az első kisbabánknak. Tavaly ezen a napon az orvos után a Vakvarjúban vacsoráztunk és földöntúli boldogságban lebegtünk mindketten. Az elkövetkező 1 hónap ebben a hangulatban telt el, aztán jött a feketeleves. Szomorú őszi téli hónapok következtek, dolgoztam, de nem igazán leltem örömömet benne. De talán ez tartott meg a felszínen, nem volt szükség az antidepresszáns újrakezdésére. Szépen lassan talpraálltunk mindketten a veszteségből. Pár hónap vergődés után újra elkezdtem kézbevenni az irányítást, nagyon komolyan vettem, hogy csak tiszta ételeket vigyek be a szervezetembe. Ahogy elkezdtem normálisan enni, megfogant ez a kis élet bennem. Az előzmények miatt az eleje közel sem abban a rózsaszín vattacukorfelhőben telt, mint amit a filmekben/instán látni, csak szorongtam, aggódtam, hogy minden rendben legyen. 

Most, a harmadik évfordulónkon 32 hetes várandós vagyok. Nem lehet tudni mikor, de 6-9 hét múlva kezünkben tarthatjuk majd a szivárványbabánkat. Éppen most kaptam az értesítést, hogy a gls még a délelőtt folyamán hozza a popsikrémhez az alapanyagokat, már csak tégelyekért kell bemennem a munkahelyemre. A babaszoba még dobozokban, de ha minden igaz, akkor már csak szombatig. Talán ez a gesztációs diabétesz határon levés, még ha sokszor könnyekkel is jár, annyi előnyt hozott, hogy én sem leszek 100 kilós bálna, mire szülni megyek (és a diétának köszönhetően annyi rostot eszem, hogy nincsenek emésztési gondjaim sem), meg hát az összevissza evészetből nehezebb a visszaút a normálisba.