Ma csupa olyasmit csináltam, aminek semmi köze a tanuláshoz, az íróasztalnál üléshez és a képernyő előtt görnyedéshez.
Szaladgáltam a városban, ügyintéztem, átvettem a megrendelt könyveimet, amikből most megint van egy kupac, egy ideig elég talán, kovtama-nál szemezgettem évekre visszamenően és megnéztem néhány booktube videót is. A kora reggeli rohanás után 8 körül
indultam útnak, mikorra már beindult a város működése, de a hajnali álmos és szögletes nyüzsgés már elcsendesedett. Eltömegközlekedtem a város másik végébe és igyekeztem nem foglalkozni az idővel. Az időtlenség számomra szabadságot és lelkibékét ad. Azt vettem észre magamon, hogy az idő, pontosabban annak hiánya nagyon sokszor stresszel és ezzel együtt korlátoz is, a gátak a fejemben majdnem ugyanennyiszer válnak érvvé, amikről később megállapítom kifogás voltukat.
Délelőtt és délután is időt szántam a barátságaim ápolására. Most van az az időszak, hogy igyekszem lassan beavatni a barátaimat, a tágabb családot is a nem messengeren és telefonon közlendő örömünkről. Nehéz megtalálni az egyensúlyt a párkapcsolat-egyetem-család-barátságok és az énem teljessége között. Képtelenség egyszerre jól enni, sportolni, tanulni, minden családi programon részt venni és ezek mellett azzal a néhány emberrel hetente találkozni. A napi szintű messengerkapcsolatok egy részét teljesen leépítettem, másik részének meg is mondtam, hogy ne hari, de nekem ez nem megy, nem tudok ennyi felé oszlani, alkalmatlan vagyok az állandó ventillálásod befogadására, írj naplót, oldd meg magadnak az életed.
Meg kellett húznom a határaimat a saját érdekemben a folyamatos jelenlét terén és azóta sokkal felszabadultabb vagyok. Megkönnyebültem, hogy kikapcsolhatom a mobilnetet, wifit és lenémítva hagyhatom a telefonomat.
Szia. És miket rendeltél? :) Én is most rendeltem :D :D Hát csak nem bírtam ki, mindjárt irom a blogomban :)
VálaszTörlésA keddi nők-et, a Krumplihéjpité-t és Milly Johnson-tól a Téli láng-ot szerettem volna, de mivel az nem volt elérhető ezért a Légvárak és régiségek pottyantak a kosaramba. Ezen kívül méh az Ahol a folyami rákok énekelnek és Jenny Colgan - Karácsony a Piciny Csodák Pékségében is beszerzésre kerültek.
TörlésDe még nem fejeztem be a Könyvtolvajt sem, szóval várják szépen a sorukat, a következő kiszemeltem az Unorthodox.
A keddi nők engem nagyon kikapcsolt. :) Ahol a folyami rákok énekeltek, letehetetlen, annyira szép :)Azt hiszem film is készül belőle. Közben én is felraktam a könyveket. :)
VálaszTörlés