Bűntudatot érzek minden pillanatban, minden egyes karakterért, amit nem a szakdolgozatomba írok, azonban hétvégén rá kellett döbbennem, hogy borzasztóan fáradt vagyok és iszonyúan nagy szükségem van felszabadult, lelkifurka mentes pihenésre. Kell üresjárat, mert valamilyen szinten ez a kötelező is kreatív munkát igényel, ráadásul, ez mondjuk az én hibám, de nyomasztóan szorít az idő.
Mindeközben visszatértek kételyek a hittel kapcsolatban. Nem érzem, hogy hasznomra válna a szervezett vallásosság, amikor azt sem tudom, van-e isten. Van-e bármilyen felsőbb hatalom? Miért nem fér bele a katolikusságba a házasság előtti szex és összeköltözés, ami akkora bűn, hogy nem járulhat az ember Szentáldozáshoz? Az meg oké, hogy lánykérés, eljegyzés és bármiféle elköteleződés nélkül vállaljanak az emberek gyermeket, majd a pozitív terhességi teszt és uh kép meglétekor hipp-hopp letudnak minden ilyesmi dolgot? Hogy miért nem fér bele a holdciklus és holdnaptár, miközben például Mária jelenések is full kamu. Nyilván annyi koplalás után én is hallucinálok és bármit összehazudok. Az ereklyék miért nem bálványimádás? Ezek csupán külsőségek, a belső folyamataim egészen megközelítik az ürességet. De hogy is lenne apakép nélkül bármi képességem hinni a gondoskodó és rám vigyázó feljebbvalóban? Aki csak van és azért szeret, mert vagyok és olyannak szeret, amilyen vagyok.
Más téma, de nem teljesen független az előzőtől. Úgy érzem elszalasztom a lehetőséget, van egy segítő ember, akiben megbízok, aki előtt merek valamennyire őszinte és sebezhető lenni, akit meg tudok fizetni, aki ha úgy van, gyógyszerrel is segít, bent vagyok a rendszerében. Én meg élek a kis tagadásaimban egy halom traumával, amit 25 éve hordozok. Jó lenne ezeket feldolgozni, de képtelen vagyok szembenézni ezekkel. Közben meg szorongok, hogy majd amikor nem lesz ennyi időm magamra, az anyasággal együtt fognak majd felszínre törni, esetleg gátjai lesznek az épített falakkal együtt egy új élet megfoganásának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése