Pöszörög a húsleves, a holnapi hókockához a szalakális tésztát már összegyúrtam, ebédet Édesanya hagyott itt, szóval enyém a terep. Nincs több halogatás, 10 napom van befejezni a szakdolgozatomat. 1 hete hozzá sem nyúltam, egyszerűen nem ment. Nagyon rossz pillanatban jött ez a mélypont, de ezért is kellett hazajönnöm egyedül. Szükségem van arra, hogy a csak a saját igényeimre figyeljek. Úgy vagyunk családilag behuzalozva, hogy először tapogassam le a körülöttem élők szükségleteit, ezekre legyünk érzékenyebbek, a miénk várhat. Hogy miért van ez így, vannak ötleteim. Talán mert apai nagyapám belenyomorodott lelkileg, hogy 50 éven keresztül az legyen az identitása, hogy ő az üldözött és elnyomott, a kommunista-szocialista rendszer által kizsákmányolt nemesi származású, ezért deklaráltan a rendszer ellensége. Ennek nyomán, családi halmozódás és a 20. század borzalmas eseményeinek köszönhetően depressziós volt egy olyan korban, amikor a lelki egészségről nem esett szó, a mentális betegségekről pedig csak szitokszó formájában. A kezeletlen depressziója bőven kihatott a családra, Édesapa és az ő testvérei abban élték az életüket, hogy nehogy bármi rosszat mondjanak, tegyenek, nehogy Nagyapa morogjon, ezért lesték minden kívánságát. Ennek ellenére bőven van még mindig kimondatlan feszültség Édesapa testvérej közt, hiába halott Nagyapa már 15 éve és Nagymama is idén lesz 6 éve. Nagymama is rettegésben élt és tartotta a gyerekeit a szorongásával, hogy Nagyapának megfeleljen, közben pedig lelki zsarolásával irányította haláláig az addigra már középkorú gyerekeit. Keresem az okait, de valamennyire alkati beállítódás ez a fajta érzékeny körültekintés, hogy szippantom magamba a környezetemből mások vágyait a sajátjaimat félretéve. Csak aztán egy idő után túltelítődöm és robbanok az elfojtott feszültségtől
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése