Túl vagyok életem legeslegelső igaziigazi tényleg tétre menő beszélgetésén. Szerintem nem győztem meg őket, aludtam rá többet is, nem tudom eldönteni, hogy miként sikerült. Alig hagytak beszélni, csomó mindent el sem mondtam, amit szerettem volna, az a néhány mondat pedig engem sem győzne meg fordított helyzetben. Kicsit az is volt az érzésem, hogy becsületből meghallgatnak mindenkit, de az állás már betöltött. A főnök nagyon szimpi volt, de a másik interjúztató egy borzasztóan kellemetlen alak. Ő olyan tapasztalatot vár el pályakezdőktől, aminek megszerzésére az egyetemi évek alatt nincs lehetőség, csak más jellegűre. A főnök mondjuk ezzel teljes mértékben tisztában va. Mindegy, nem görcsölök ezen, majd kiderül mi lesz, szerencsére a max hangerőn hallgatott zenének köszönhetően* sírástól megtisztult lélekkel szálltam le itthon a 4--ról. Miután kiszomorkodtam magam, fogtam az önéletrajzomat és elküldtem még sok más hasonló helyre. Hátha behívnak, bár számítok rá, hogy kb 95%-ban válaszra sem méltatnak/elutasítást kapok. Munkám tuti lesz, az fix, kérdés, hogy hol és mennyiért, milyen áldozatokkal és hogy mennyi lesz a hétköznapokban kihívás.
*https://open.spotify.com/track/2Xa0M5kcQHdZHde9ktiXg2?si=d8KJFVE7RZ-C1En4GtcWXQ&context=spotify%3Aalbum%3A1I3unGxGIIxCQkYPlzzaL8
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése