Majdnem annyit volt már kint, mint bent

Csomó ismerősömmel, rokonommal azért nem szervezek találkozót, mert szégyellem a kinézetemet. Rólam nem olvasztja le a szoptatás a kilókat úgy, mint másokról, pedig nem eszem sokat (yazio), mégis ragaszkodnak hozzám a kis köcsögök. Más a kórházból mínusz tízzel megy haza, én meg még mindig csak a közelében sem vagyok a várandósság előtti súlyomnak sem. Mondhatnátok, hogy ez hülyeség, meg minek az ember köré ilyen kapcsolatokat megtartani, de ez nem változtat a helyzeten. Bőven elég, hogy magamnak nem tetszek, nincs szükségem arra, hogy a dagadt testemet vagy engemet bármilyen szempontból megjegyzéssel illessen bárki. Egyszerűen úgy érzem, csak akkor indulna be a fogyás, ha drasztikus eszközökhöz, koplaláshoz és állandó éhséghez folyamodnék. Viszont a szoptatás miatt, a tejtermelés érdekében nem merem meglépni, meg hát ekkora alvásdeficitben nem is nagyon kivitelezhető. A mozgás sem megy nagyon mostanában.