Még mindig tanulom, milyen ebben a tempóban létezni. Nem így képzeltem el a dolgot, hogy ilyen lesz a babás lét, nagyon nem. Másoknak nem tudom hogy van/volt ideje sorozatot nézni, sütögetni, nekem még a háztartást sem sikerül még alapszinten sem vinni jelenleg. állandóan kupi van, kosz van, amitől nem jó a közérzetem. Mivel megint rossz passzban vagyok, muszáj összeszednem néhány jó dolgot, ami mostanában történt.
Voltunk például valamelyik októberi szombaton a martonvásári Brunszvik-kastély parkjában sétálni. Szép őszi napsütéses délelőtt volt, a falevelek mindenféle sárga-barna-zöld-piros színekben pompáztak. Kisbaba csöndben elnézelődött a babakocsiban, így mi elkezdtünk feszegetni nehézkesebb témákat Gy-vel. Emellett az is kiderült, hogy teljesen feleslegesen szorongtam a karácsony miatt, pedig már néhány hónapja nyomja a lelkemet és időről időre visszatért az a szorítás a gyomromban. Felszabadító volt, megkönnyebbültem, hogy számára már nem is kérdéses az, amin én annyit aggódtam.
Felfedeztünk egy új piacot. Valójában a másik borzasztóan drága volt, habár csupa kézműves, őstermelői a portéka, de ennek megfelelő volt a túlzott árszabás. Tulajdonképpen a tejes miatt jártunk, az teljesen megfizethető, de mellette mindig elcsábultunk más árusoknál is. Viszont itt az új piacon is van egy kb. hasonló tejes, azonos árfekvésben. A többi árus változó minőségű, de lényegesen olcsóbb.
Rendeltem egy gyönyörű türkiz (kék vagy zöld?) öntöttvas lábost. Kicsit meg kellett fenyegetni a webshopot, de aztán végül ideért szerencsésen. Már sütöttem benne omlósra csirkemellet egészben, tegnap isteni finom bőrös kacsamell készült párolt lilakáposztával és a kisült kacsazsírban hagymás törtkrumplival.
Csak egy ölelést küldök. Tudom, hogy nehéz elhinni most, de lesz könnyebb, lesz rend és lesz sorozat is. Ne máshoz mérd magad, van akinek jobban alszik, jobban eljátszik egyedül; van aki elketyeg napi 3-4 óra alvással, van aki magára köti és főz/porszívózik, van akinek meg minden figyelmét leköti a baba.
VálaszTörlés