Kétségbeesve kapálózom, egyszerűen képtelenség időpontot szerezni a terapeutámhoz, le lettem ismét pattintva. Mindegy, majd Gy. hoz gyógyszert teljes áron saját névre. Közel sem ideális. Elfáradtam. Mérhetetlen nagy szükségem lenne színtiszta egyedüllétre, miközben szétrepeszt a magány.
Lassan 1 éve volt Gy. kovidos, azóta mindig van valami kínja, ami miatt folyamatosan rendelkezésére kell állnom. A reggeli énidőm, a napközbeni szabadságom és az esti nyugalmam is a stand-by üzemmód készenléti állapotának áldozatául esett. Hol vagyok én? Hol vannak a határaim? Miért nem tartom én tiszteletben a saját határaimat?
Méltán következhet a már megválaszolt kérdés: Kell-e nekem és jó-e nekem ez az áldozati szerep, amit magamra vettem? Hasznom ugyan nincs belőle.
a blog URL-je megváltozik 2023.01. 17-én! vanilinn.blogspot.com -ra
Ó, te... Nagyon együttérzek. Kicsit ismerős is ez a dolog, belülről is meg külső szemlélőként is (családban fut nálunk az önként vállalt áldozatság), és olyan nehéz határokat vonni néha, pláne amikor az ember szereti a másikat. Remélem, a terapeutád mielőbb talál neked időpontot, nem hangzik jól, hogy tologatja, pláne, ha gyógyszerek is vannak a dologban. :(
VálaszTörlésJó kérdések... és a válaszok? tényleg "kell" rendelkezésre állnod, vagy csak.... ?
VálaszTörlés