kiscitrom 🍋

Na szóval, a kritikus első trimeszteren túl vagyunk. Voltunk genetikai uh-n és minden rendben volt, a számított és a mért méretei megegyeztek, jelenleg akkora, mint egy citrom. Életkoromnak megfelelő legalacsonyabb kockázatú a vérvétel alapján is a 3 fő kromoszómarendellenesség, amire ilyenkor szűrnek. Megfordult a fejemben, de aztán gyorsan elvetettük az ötletet az SMA és CF vizsgálatoknak, valójában egyikünk családjában sem volt előfordulásuk. Persze, milliókat el lehetne költeni már csupán ezekre is.

Lelkileg milyen volt az elmúlt 9 hét? Hát szorongással teli. Alkalmanként még benzora is szükségem volt, ahhoz, hogy az alap dolgokat képes legyek megcsinálni és ne bénultságban teljen az egész nap. Kezdek lassan megnyugodni és beleélni magam. Néhány kolléga érdeklődik, a főnökkel gyakrabban kommunikálok, de csak adminisztratív ügyekben. Persze amúgy mit akarok, segít a szakképzéssel, nem kötjük az orrukra, hogy tp-n vagyok, hogy a másodévem is meglegyen.

(Amúgy már nem azért, de már egy órája fel kellett volna szállnia valamilyen színű füstnek...)

Húsvét után jött Gy. anyukája ablakot pucolni és képzeljétek, megszüntettük a beköltözésünk óta fennálló kupiszobát. Vettünk egy új szekrényt, ami fontos volt belefért, de nagyot szanáltam. Ő hordta a dobozokat, nekem csak ülnöm és válogatnom kellett. Elmondhatatlanul hálás vagyok neki, érte. Az első pillanattól nagyon szeret engem. Az elején emlékszem megijedtem, hogy mennyire elhalmoz étellel. Mára megtanultam, neki is a gondoskodás a szeretetnyelve és megtanultam elfogadni, amit kapok. Egy olyanfajta szeretetet, amit otthon, az egyszülős hiányos nevelkedésemben nem is kaphattam volna meg.