Elsodortak az ünnepek, a vendégségek és a látogatók. Szerencsére senki nem várja el a vendéglátást, sőt a családtagjaink étellel érkeznek, amit velük közösen fogyasztunk el, amit itt csak melegíteni kell és az egésszel annyi dolgunk van, hogy elmondom melyik programot indítsák el mosogatógépen miután ők bepakolták evést követően. Ha kérünk, természetesen hagynak itt a maradékból, de ha nem, akkor nem tukmálják ránk, ne legyen gondunk a túl sok étellel.
Átaludtuk magunkat az új évbe. Bár elvileg itt tilos lett volna, mégis durrogtattak rendesen… Szerencsére mi éjfélre pont elaludtunk és nem ébredtünk fel a kisbabámmal csak hajnali fél 3-kor, a szokásos etetési időben. Az éjszakáinkban látok valamiféle mintázatot, viszont a nappalaink még káoszosak, egyszerűen alig van valami rendszer, olyan össze-vissza alszik. Nem tudom, mit kellene csinálnunk, mert a nappali (el)alvásokkal hadilábon állunk még. Majd megkérdezem a gyerekorvost is, mert sokszor túlfárad a gyerek és emiatt nem tud elaludni, keservesen sír és semmi más baja nem lehet (teli has, tiszta pelenka, megfelelő hőmérséklet). Annyira nem stresszelem túl, hiszen még mindig nagyon picibaba, bőven tart meg a negyedik trimeszter, csak őt sajnálom, mert kimerült és csak annyi a baja, hogy nem alszik valami sokat napközben. Kézben még csak-csak elvan, de képtelenség lerakni a kiságyba, babaöbölbe, de ez nekünk is fárasztó és neki sem jó, hogy fáradt.
A kívánságaim listájából egyet felejtettem ki: a szoptatással maradjunk is így, szerintem egész jól megy. Kicsit néha mohó a gyermek, de egyre ritkábban fáj a túl gyors evéstől a hasa. Óriásbébi, hosszú is, sok kiló is, kicsit hurkás de amúgy nagyon erős, izmos.
mindenutt leirom, ahol ez a tema, nekem Lyndsey Hookway konyvei rengeteget segitettek abban, h lassam, hol lehet a baba/gyerek es a sajat alvasomat optimalizalni es mi az, ami temperamentum, idegrendszer es ilyen lapot dobott az elet. szoval kompetensebbe tett. szeretettel ajanlom! (vannak az instan magyar tanitvanyai, babysleepandmore es szeretve_aludni, szinten nagyon hasznosak)
VálaszTörlésKöszi a tippet, utánanézek, még nem hallottam róla és valahogy ebbe a két insta profilba sem futottam bele, mindenképp ránézek. Egyelőre olvasni, főleg komolyabbat, nincs kapacitásom, de az instaposztok emészthető terjedelműek, ha okosodásról van szó.
TörlésMost így elkezdtem kutakodni, iránymutatásként nagyjából elkezdtem követni alvo_mano életkornak megfelelő mintanapirendjét pár napja, és egész jó, de mondom lazán kezelem, nem görcsöltem rá. Nyilván azzal tisztában vagyok, hogy még mindig nagyon pici a babám, de szerintem nincsenek irreális elvárásaim irányában.