Napjaink

Az én okos ügyes kicsibabám kezdi felfedezni a saját hangját. Olyan édes, ahogy sikongat. Néha egész sokat magyaráz, gagyog, a legjobban azt tudja mondani, hogy ‘eö’. Egész sokat nézelődik most már, hadonászik a kezeivel, meg vagyok róla győződve, hogy vezényel. Minden nap észreveszünk valami újat, amit felfedezett már a külvilágból, amit megtanult és tud. És hát olvadozunk Gy-vel, hogy lehet ilyen cuki gyerekünk. A mi kis szivárványbabánk.

Amúgy pont olyan, mint vártam. Fárasztó, de megéri. Amin meglepődtem viszont, hogy gyorsabban regenerálódtam, mint arra számítottam. Szombaton már kovászos kenyeret is sütöttem, vacsorára pedig sült camambertet zsömlekoszorúval. Kezdek visszatérni a konyhába, de arra rájöttem, hogy az élesztős kelt tésztákkal szemben a kovászolás időbelisége most sokkal jobban illeszkedik az élethelyzetemhez. A kenyérhez egyszer kellett 5 perc, amíg összemértem és összekevertem a hozzávalókat és csak pár óránként kellett kábé 2 percet foglalkozni vele (kézmosással mindennel együtt) a formázásig, ami újabb 5 percet vett igénybe, de az a +/- 10-20 perc mozgásterem megvolt ha épp sírt a baba vagy szoptattam. Most csak úgy hasracsapva mondom ezeket a számokat, lényeg, hogy nem időre megy. Ezzel szemben az élesztős tészta azonnali beavatkozást igényel, nehogy túlkeljen, itt sokszor 5 perc is számít, azt tapasztaltam. Tanultam a dolgokból, valószínűleg élesztőset mostantól csak hibrid tésztából sütök majd inkább, amíg még nincs kialakult napirend és kiszámíthatatlan, hogy 30 percem vagy 3,5 órám van két szoptatás között.