Expectations

Nem értem, kinek jó az, ha a társadalmi elvárások szerint élünk, mert úgy szokás. Ha nem érzem úgy, hogy egy embernek mondjuk ajándékot kellene adni, mert nem gondolom olyan komolynak és közelinek a barátságunkat, de ő egyszer adott, akkor nincs visszaút. Udvariatlannak tűnhetek, ha nem adok én is. Másrészt viszont ezzel nemcsak őt, a környezetét/környezetemet, de magam is becsapom. Ajándékot azért adok, mert szeretem azt, aki kapja és örömet szeretnék neki szerezni.

Ugyanígy van ez  a vendégségnél is. Ha meghívnak valahova, akkor illik visszahívni az embert, de mi van ha én nem szeretném?

Nem szeretem az olyan embereket, akik nem is gondolkoznak, nem is a szívük szerint cselekszenek, hanem arra vannak kiélezve, hogy mindenkinek megfeleljenek. Ez már önmagában is ellentmondás, hiszen annyira különbözőek vagyunk, hogy nem lehet mindenkinek a kedvére tenni. Nekem az tetszik, ha fehér a szobám fala, másnak az, ha neon színű, egy harmadik embernek meg a csokoládébarna.

Véleményem szerint fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt aközött ami nekünk jó és ami még nem sérti a másik ember jogait, nem lehetetleníti el a másik létezését.

Fontosak a szabályok, az életünk megkönnyítésére születtek, de a permanens szabálykövetés elidegeníti az embereket. Amikor már csak az a fontos, hogy az előírásokat betartsuk a világ embertelenné válik, hideg, kemény érzéketlen, szürke robotok leszünk. Mindig lesznek "szélsőségesen becsületes", legalábbis magukat annak mondó álszent, képmutató emberek, akik ország világ előtt hirdetik, hogy ők milyen erkölcsösek, milyen jók, de az igazi énjük a színfalak mögött marad. Az ilyenek elutasítják, pocskondiázzák azokat a társaikat, akik némi betekintést nyernek a maszk alatti rothadó belsőre és ezzel szembesítik őket.