Glamourous

Minden évszaknak megvan a maga varázslata.
Szeretem az őszt, mert:

• gyönyörű, ahogy a fák tarka levelein átszűrődik a vénasszonyok nyarának gyengülő napsugara
• imádom, ahogy a szőlőfürtökön megcsillan a fény
• a nyári mozgalmasság fokozatosan elmúlik, és helyette bekúszik a családiasságot, otthonosságot sugárzó meghitt légkör a tél közeledtével
• fantasztikus, hogy bár a költészetben általában az őszt az elmúlással azonosítják, valójában rengeteg értéket, kincset találunk
• szédítő illat- és ízkavalkádot teremt a sülő gesztenye, a karamellás almás pite, a sütőtök, a körte harmóniája
• a házak, az utcák, az erdők, a fák, az emberek várnak, ez egy nem túl stabilis állapot, törekszünk arra, hogy elérjük a beteljesülést, ami jelen esetben a tél
• ámulatba ejtő, ahogy minden átalakul a szemünk láttára, és a természettel együtt mi is változunk, kicsit befordulunk, mégis ilyenkor van alkalom arra, hogy minél több időt eltöltsünk barátainkkal, szeretteinkkel
• ahogy hallgatom az eső kopogását a tetőn, újra és újra rá kell jönnöm, hogy az ősz az egyik kedvenc évszakom

És íme, az egyik kedvenc versem, ami pontosan ezt a hangulatot fejezi ki, amit én is érzek. Dinamikus, mégis egyfajta nyugodtságot áraszt. Kifelé tekintünk, miközben elveszünk a saját lelkünk útvesztőin, közben egyre jobban kiegyenesítve a kanyargós utat.

Paul Verlaine: Őszi chanson

Ősz hegedűl
Szünetlenűl
A tájon
S ont monoton
Bút konokon
És fájón...

S én csüggeteg
Halvány beteg,
Mig éjfél
Zeng, csak sirok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél...

Oh, múlni már,
Ősz! húllni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...

Tóth Árpád fordításában