A mai személytelen világban az emberek közönyössé váltak, mind egymás, mind a saját világuk iránt. Elidegenedtünk, úgymond külső szemlélői lettünk mindannyian a társadalomnak, a változásuknak.
Gyakran tapasztalom azt, hogy az emberek nagy részét semmi, vagy csak igen kevés dolog érdekli. De nem is akarják, hogy más dolgok foglalkoztassák őket. Hatalmas probléma, hogy az általános dolgokon kívül a társadalmi kérdések is hidegen hagyják embertársainkat. Elmennek a bajban levők mellett. Tudom, részben a rengeteg negatív impulzus hatása ez, de akkor is szomorú.
Hihetetlen, azonban sokakat még a nagyon mély témák sem érintik meg. Nem gondolom, hogy mindenkinek a nyakába kellene borulni, és kisírni magunkat a vállukon, hiszen nem olyan borzalmas ez a világ. Ellenben szomorúan tapasztalom, hogy már semminek nem tudunk örülni. Nézzünk körül, van hol laknunk, van mit ennünk (legtöbbször ugyan pénztárcához mérten, de mégis van választási lehetőségünk, nem csak a szükségeset tudjuk megvenni), valójában, ha úgy tetszik, az életünk tele van rejtett csodákkal, amiket sokszor észre se veszünk. Az érdektelenségbe ez is beletartozik. Nyilván, ez csak az én saját, szubjektív véleményem.
Sűrűn megesik az is velünk, hogy egy olyan emberrel kerülünk össze, akit kb. semmi sem köt le. Hányszor hallottam már, hogy minek csinálunk valamit, nincs is semmi értelme. Annyira nem tudok azonosulni az ilyen emberekkel. Tudom, ne magamból induljak ki, de szerencsére a környezetemben az emberek többsége hasonló mentalitással bír az enyémhez. Az iskola nem kötelező, lehetőség arra, hogy szélesítsük a látókörünket az új információk által. Nehéz belátnom, de az emberek zöme úgy tekint rá, mint kötelező rosszra. Nem egyszerűbb úgy tanulni, ha nem keserű szájízzel állok neki? De vonatkozik ez minden kötelezőre. Számomra könnyebb szeretni, és élvezni addig is, amíg csinálom.
Kedves olvasóim, ha vagytok, ti mit gondoltok erről?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése