Nem tudom hogyan, s mint kúszott vissza az életembe az állandó telefon nyomkodás, de a napokban arra lettem figyelmes, hogy megint egész nap a kezemben van, markolom, szorítom, simogatom, tapizom. Onnan vettem észre, hogy baj van, hogy egy könnyed olvasmányommal hetek óta nem haladtam, siralmas, de 3 hét alatt kemény 141 oldalt olvastam el egy olyan könyvből, amit amúgy 1, nagyon maximum 2 nap alatt olvasnék el.
Gyökeres változtatásokra van szükségem, mert eleve sok a képernyőidőm a suli miatt (a kivetített diasor is kékfény, a maszk miatt viszont ezt is többnyire kontaktlencsét viselek, a szűrős szemüvegem miatt), a szabadidőmet ezért jó, ha nem ilyen fényviszonyok között töltöm el.
Érzem magamon, hogy nem tesz jót nekem az a hatalmas információmennyiség, ami ezáltal beáramlik, káros, hogy a közösségi média által többet foglalkozom mások életével, mint a magaméval. Átalakítást eszközölök a napi rutinomon, mert a rossz alvásomban egészen biztosan nagy szerepe van a mobilozásnak. Valahol mélyen érzem, hogy tulajdonképpen az önazonosságomhoz a papír alapú könyvek, a magyar irodalom és az offline tevékenységek tartoznak bármennyire is ma a filmek, sorozatok és a youtube a divatosak.
Huuu igen, nagyon tudok ezzel a problemaval azonosulni. Szomoru. Bedaral-e minket a (poszt)modern vilag?
VálaszTörlésSzerintem azért időben észhez kapva meg lehet akadályozni, de résen kell lenni.
Törlés