Itt az ideje most már újra a blogomon és a naplómban kiélni a közléskényszeremet. Az utóbbi pár napban "rászálltam" az egyik csoporttársamra és hirtelen váltással az eddigi csak suliról való beszélgetések részemről irdatlan szófosásba fordultak át. Egy pillanatra megfeledkeztem magamról és a bizalmatlanságomról és sokkal többet osztottam meg vele, mint bárkivel mással eddig összességében.

Azt hiszem, most viszont megkondultak a vészharangok és behúzom a kéziféket. Eddig az egyetemen már kétszer volt ehhez hasonló érzésem, az első esetből úgy tűnik esküvő lesz, a másodikból egy többé kevésbé fenntartott, de már nem mindennapi kapcsolattal jellemezhető barátság. Félek, hogy a túlzott megnyílásom, hogy elengedtem a gátlásaimat egyrészt ijesztő a másiknak (még nem tudom, érdemes-e arra és lesz-e róla annyi szó itt, hogy kitaláljak neki valami blogos nevet), másrészt ismét egyoldalú lesz, nem kölcsönös, amiben hatalmasat sérülök.