Megjöttek a vasárnapi rendeléseim, ugyanaz a futár hozta szinte percre pontosan 1 nap különbséggel*.
Beújítottam egy Shiseido parfümöt ( Ever Bloom Sakura Art Edition), kíváncsi vagyok. Még nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e a bőrömön és magaménak érzem-e ezt az illatot, első kifújásra finom volt, most már órák óta viselem, várom az estét és Gy. véleményét is. Ezzel együtt érkezett egy golden rose rich color 80-as árnyalatú körömlakk. A színe tetszik a termékkel viszont elégedetlen vagyok. Az még hagyján, hogy az ecset katasztrofális, csíkoz***, de ami még nagyobb probléma, hogy hiába az alaplakk és a jólbevált fedőlakk**** kombó és 2 (!!) óra nyugalomban várakozás után (pisilni sem mertem, ültem a kanapén és a tabletemen léptettem a diákat) "belenyúltam". Szóval ehelyett szeretettel ajánlom az essence shine, last & go! 80 Castles in the sand-ját (itt az utolsó, azért nem képet teszek be, mert tetszik, hogy látszik az üvegben a lakk színe, külön, de konkrétan kézen is, szeretem mindhármat megnézni).A másik csomag, amit vártam egy Kérastase Bain Force Architect családjának sampon-balzsam-hővédő triója volt. Egyelőre a hajmosás és hajszárítás után közvetlenül) szimpatikus az első benyomás és a másnap is bejövős (most is ugyanolyan puha, mint tegnap este volt), kíváncsian várom a folytatást. Holnap ugrik a majom a vízbe, eddig már mások is eljutottak, a problémák hamadnapon szoktak kezdődni. Figyelmes volt a webshoptól, hogy mivel elég sok pénzért rendeltem tőlük, küldött ajándékba redken termékmintát és egy vászontatyót is.
Aztán még voltak olyanok is, hogy járva az élelmiszerboltokat, jópár új nyáriruhát is beszereztem szerintem iszonyú jó ár-érték arányban. Eddig nem csalódtam még a német cégek ruházatának minőségében és valójában annyiba kerültek, amennyit az adott ruhadarabokra szántam volna******. Szerintem írtam, hogy korábban sikerült normális áron (tényleg vicc, mennyit fizettem akkor, a -50-70%-kal leakciózottakra még hozzájött -25% kedvezmény is, jobban jöttem ki, mint ha turiztam volna) egyszer a c&a-ban is bevásárolnom, csak legyen önbizalmam hordani ezeket a csodarucikat.
*ami külön jó volt ebben, hogy a telefonszám és az időintervallum alapján elég jól meg tudtam becsülni az érkezésének pillanatát és nem a zuhany alól kellett kiugranom**
**tegnap amíg nem érkezett meg, szorongva ültem és nem mertem semmibe belekezdeni
***úgy értem húzom és a közepe felmarja, barázdát hagy maga után, a körmöm színe kilátszik, míg a peremén indokolatlanul sok festéket visz fel
****Sally Hansen Big&Shiny Top Coat, ez szupertuti, ajánlom mindenkinek, hamar kopogósra szárad, szép fényes és marha tartós*****
*****nekem előbb látszik a lenövés, minthogy kopni kezdjen a lakk
******csak szerintem irreálisan sok pénz 6-7 és még sokkal több ezer, tízezer forintokat adni egy-egy pólóanyagú nyáriruháért, amit úgyanúgy egy hordás után mosásba rakok, mint a pólóimat? miért kerül ilyen sokba csinosan, nőiesen öltözni? ugyanígy sokallok harisnyáért (mondjuk 20 denesből, amire akárhogy is vigyázok, 3-4 hordást bír ki mert kilyukad, kinyúlik, felfut, stb...) 4-500 forintot adni darabjáért. spúr vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése