Megtaláltam az ugrás beszúrása funkciót és használom is előszeretettel, ha már így kiteregetek mindenfélét, legalább ne direktben legyenek ezek az infók egy nyitott blogon. A kíváncsiak úgyis megteszik az erőfeszítést és tovább kattintanak, de a random erre tévedőket mégse az fogadja, hogy kérés nélkül az arcukba tolom mindenestül magamat.
Szerintem abból a szempontból tök jó dolog, hogy ebben a formátumban* tényleg a másik személyiségét szereted meg, nem "szól bele" a kémia. Úgy értem, hogy sokszor erősebb a testi vonzalom és vágy és tulajdonképpen nem is ismered a másikat, akivel egy ágyban kötsz ki. Rókánál olvastam többször is, mennyire hiányolta, hogy az exe részéről érezze a kíváncsiságot, milyen is ő valójában, a mélységeit nem tudta felfedni.
A másik pozitívum, amit kiemelnék, hogy játék közben ki-ki villan a foga fehérje, az ember valódi énje. Rengeteg helyzetben megfigyelhető a viselkedése, milyen csapatjátékos, mi az első reakciója. Ez például szerintem határozottan előny az in vivo ismerkedéssel szemben. Olyanokat tudsz meg a másikról, amit egyébként élőben nem feltétlenül, sőt az első találkozó előtt semmiképp nem lenne esélyed. A játékban adódnak olyan szituációk, amik előbb-utóbb a való életben is szembejönnének, gyanítom viszont, hogy évek alatt, netán összeköltözés után derülne ki, hogyan viselkedik, milyen habitusú, keresi-e a megoldást, hajlandó-e kompromisszumot kötni, ami nem teljes én- és önfeladás, képes-e kiállni a saját érdekeiért vagy beleolvad, a konfliktus elkerülése végett, a másik akaratába.
Az időzítés sem hátrány. Hatalmas szüksége van most a támogatásra. Az életnek amúgy is ez a rendje, a sok rossz után következik valami nagyon jó, így áll helyre az egyensúly.
A barátnőmet megviseli a szüleinek még folyamatban lévő válása és az utólag összerakott sztori. Az anyjának már gimis korunkban megvolt ez a hapsija. Az apja meg tipikus példa a megszereztem, gyerek is összejött, tehát most már hátradőlhetek mentalitásra. A durva, hogy páran ezt láttuk, de J. a buborékon túl nem látott és valószínűleg önvédelemből nem is akart látni semmit a helyzetből. Ezért egyáltalán nem tudom hibáztatni. Nem gondolom, hogy amíg otthon élt, fel kellett volna erről világosítanunk****, úgyis ahogy eljött, kinyílt a csipája.
A kiskutyája is jó öreg, nem lepődnénk meg most már egyik pillanatban sem, ha érkezne a telefon, hogy elpusztult. Lassan eléri a határéletkort, 15-16 éves lesz és elég sok betegsége is van szegénykének (az is reális lenne, ha már el tudnák engedni, hogy elaltassák, szenved a kutyi).
A nagyszülei sem fiatalok és egyre gyakrabban ijesztik meg a családot mindenféle egészségügyi bajokkal.
Mindent egybevetve féltő szeretettel drukkolok nekik. Nagyon ajánlom, hogy R. az legyen, akinek mutatja magát. ÓÓÓ, most eszembe jutott egy nagyon találó blognév is neki, szeretném, hogy J-nek olyan támogató társa legyen, hogy használhassam is.
*netes játszós streamelős baráti társaságon keresztül**
**most szándékosan nem írok az aggodalmaimról, megtettem már korábban, de igen, tudom, látom az ebben rejlő veszélyeket, bármit el lehet hitetni a kapaszkodót kereső és naiv, alapvetően sérült lelkiállapotban lévővel***
***szerintem vele most élőben is simán, annyira gáz a helyzet
****a gimis barátai közül valaki próbálta felhozni óvatosan a témát, amit még évekig tartó ignorálás és tagadás követett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése