Annyi minden történik, csak úgy repül az idő. Néha eszembe jut, hogy írhatnék, a megvalósításig azonban az elmúlt 2 hétben nem jutottam el. Most is a fő indok az, hogy valami probléma van a meghívómmal Futrinkáné-hoz, viszont nem tudom az email címét így jelezni sem tudom, hogy megkaptam, de valamiért nem működik és nem tudok belépni*.
*nem tudom, hogy ő olvas-e engem, nem tartom valószínűnek, ezért kérlek kedves olvasóm, ha te olvasod őt, kérlek szépen szólj neki
Tegnap voltam életemben először edzőteremben. Már lassan el is felejtettem azt az edzés utáni jóleső fáradtságot. Megint rájöttem, mennyire hiányzott a mozgás. Hetek óta újra erős belső vágyódás van bennem a sportolás iránt és most el is határoztam magam. Nagyon nehezen viselem a meleget, megfogalmazódott bennem, hogy tök szívesen elindulnék, ha nem lenne ilyen meleg vagy király lenne, ha lenne klíma a lakásban és egy futópad, amin gyalogolhatok.
Vizsgáim még vannak, ezzel kapcsolatban 2 hete volt bennem egy fordulópont. Egyik nap úgy keltem fel, hogy elég ebből, annál talpraesettebb vagyok, minthogy állandóan hagyjam magam eladni. Tessék felállni, összeszedni magam és menni tovább.
Az urban-eve lelkesedésem 3 napig tartott. Az a tervem, hogy majd egyszer tényleg rászánom magam. A hőség és a tanulás, vizsgastressz mellett erre nem marad akaraterő.
Írok neki kommentet. :)
VálaszTörlésdrága vagy, köszönöm! <3 megoldódott
TörlésKüldtem kommentet, de elszállt. :( Biztos annyira rázott a busz, hogy valahova máshova ment.
VálaszTörlésSzóval: olvaslak. :) Csak most Adél kommentjét hamarabb láttam, így segített a probléma orvoslásában. :)
örülök neked, és végülis szerencsésen megoldódott
Törlés