káosz a köbön

 Talán már többször írtam itt, mennyire zavar, milyen rendetlen vagyok. Nem véletlen, hogy ekkora stresszforrás számomra a hirtelen betoppanó munkások, most épp a telekaki emberei, akik jönnek tévét bekötni (róluk legalább tudom, hogy 72 órán belül fognak valamikor érkezni, nem teljesen váratlanul). Gy. előtt már lehullott a lepel, de tulajdonképpen őt is zavarja az állandó kupi. Szégyellem magam, ezt még a terapeutámnak sem mertem bevallani, talán emiatt nem is feltétlenül érezte a súlyát az ilyen események okozta zaklatottságomnak. Cikinek érzem, de lehet, hogy meg fogom venni VF könyvét*, úgyis van egy könyvutalványom, hátha segít ebben változni. Mert mindemellett baromira vágyom arra, hogy akármikor lőhessek egy fotót úgy, hogy ne kelljen arra figyelni, a rumli melyik szeglete lóg bele a képbe, és ne essek kétségbe, amikor valaki bejelentkezik, hogy most jönne. Tulajdonképpen marhára utálom azt, hogy ilyen helyzetekben kapkodva pakolok el és takarítok, és mire beállít az illető, hulla fáradt vagyok, adott esetben nem tudom kiélvezni a jelenlétét a kimerültségtől. Miközben persze fortyogok magamban, hogy már megint ugyanabba a hibába estem, annyiszor megfogadtam már, hogy rendesebb leszek, de valami mindig közbejön. Találok kifogást, amivel felmenthetem magamat a körülöttem lévő zűrzavar miatt, pedig tudom, hogy a környezetemben uralkodó fejetlenség kihat a lelki egészségemre. Rend a lelke mindennek, igaz ez a mondás, nagyon is kihatással van rám a lakás légköre, sokkal fegyelmezettebb vagyok minden másban is, amikor kézben tartom a dolgokat. 

*megnéztem az árát és nem is annyira indokolatlanul vállalhatatlan, evvel kapcsolatban előítéletes voltam a határidőnaplók miatt