meddig terjednek egy barátság határai?

szorongás 63%

mellette: mérhetetlen nagyfokú naivitás, idegen országban, idegen emberrel életében először találkozva, idealizmus buborékban élve, 0 tapasztalattal, másokba vetett túlzott bizalommal, érzelmileg kiszolgáltatott állapotban szerintem nem teljesen józan ítélőképességgel 

ellene: felnőtt ember, azt csinál amit akar, nem jogom hibásnak ítélni a tetteit, hagynom kell, hadd kövesse el a hibáit (nem vagyok az anyukája) + ebben a helyzetben végre valami jó is történik, ami és aki boldoggá teszi

Photo by Zoe on Unsplash

Távolodunk és most is hagyom, néha kell ilyen is.Vágytam erre, sok volt belőle és már terhemre volt. Most mégis úgy érzem hiányzik, lelkiismeretfurdalásom van, hogy nem tudok teljes mértékben mellette állni. Közben pedig azt is gondolom, időszerű volt már elvágni az újra és újra köldökzsinórokat, amivel erőnek erejével kapaszkodott a már szétrepedt, szétszakadt védőburokba. Nagyon érdekes volt megfigyelni, Julisnál annyira látszódott a mintázat, hiába lépett ki vagy lökték ki a komfortzónájából, időről időre visszatért ugyanoda, annyira rettegett az újtól. Neki nagyon jó a monotóniatűrése, nem szeret kiesni a rutinból, időről időre mindig talál magának valakit, akivel szinte folyamatos, 0-24-es messenger kapcsolatban lehet, mindent is megosztva. Színes, szagos, szaftos, bűzös részletekkel. Azt hiszem részben azért is, mert ebben szocializálódott. Hiába költözött el 300 kilométerre, a szüleivel folyamatosan telefonvégen vannak, minden reggel beszélnek, hogy felébredtek, napközben többször is és este is egy kör, amikor mennek aludni, lehetetlen így a saját életedet élni. Ilyen intenzív*, de nem feltétlenül őszinte kommunikáció mellett a családi dinamika mégis odáig vezetett, hogy a szülők elváltak.

Viaskodom magammal, van-e felelősségem abban, hogyha ebből az álomkergetésből és óvatlan bátorságból baj lesz? Lejöhetett az írásomból, hogy nem túlzottan értek egyet vele. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha két lépést hátrébb lépek, hagyom hadd történjenek a dolgok. Aggódni felesleges, az eseményekre nincs ráhatásom, minél gyakrabban fejezem ki a féltésemet neki, annál erősebb lesz a dac, a csakazértisből cselekvés iránti vonzódás. Ő most be akarja bizonyítani az anyjának**, magának és a világnak, hogy képes bepasizni, összeszedni magának valakit.

Ott leszek, amikor az örömeit megosztaná, ha bajba kerülne, most viszont nem fogok erőszakoskodni, engedem, hadd menjen és tovább elmélkedem hol az eleje és a vége egy barát hatáskörének.

*nem értem, így mégis hogy lehet megcsalni a másikat, hogy folyamatosan egymást ellenőrizgetik? szinte képtelenség... (mondjuk ettől függetlenül eléldegéltek egymás mellett, apuka 60 km-vel arrébb kereste meg a rakás pénzt, amit anyuka elszórt szilikoncicikre, bécsben shoppingolásra, heti többszöri lerészegedésre és a csuda tudja még mire)

**iszonyatosan nagy nyomás alá helyezik őt, hogy miért nincs párkapcsolata és hogy mennyivel könnyebb lenne ez az egész válásosdi, ha neki (is) lenne pasija