Az biztos, hogyha nem is a nulláról, de újra kell kezdenünk az ismerkedést. Várom, hogy találkozzunk, kicsit izgulok is, mert tudom, hogy rettenetesen furcsa lesz újra látni őt teljes valójában. Elszoktunk egymás társaságától.
Néha, amikor moroghatnékom van, azért eszembe jut, hogy volt és van valami különleges benne, ami miatt minden biztonsági szűrőmön átjutott, és beengedtem őt az életembe. Valami, ami miatt a nehézségek ellenére sem löktem el magamtól. Egy megmagyarázhatatlan kapocs köt össze minket, pedig ennyi idő alatt rengetegszer véget is érhetett volna. Azt gondolom, hogy jobb, ha már akkor kimutatjuk a fogunk fehérjét is egymásnak, amikor még nem köteleződtünk el. Rögös, időnként fájdalmas út ez, de így teljes a kép. Mindezek ismeretében lehet csak életre szóló döntést hozni, ami felé lassan haladunk. De ehhez mindenekelőtt meg kell találnom a saját hangom, tudatosan időt szánva a befelé figyelésre és gyakorolva az ösztöneimre való hallgatást (megengedve és beleengedve magamat azokba az érzelmekbe, amiket a szívem diktál).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése