Sokszor végig sem gondolom, milyen mélységekben és mit osztok meg magamról.
Nem csak blogolás kapcsán, hanem a való életben is megfigyeltem magamon. Megterhelő, hogy a könnyed témákkal nehezen bánok, sokszor nem látom értelmét. Még nem találkoztam olyannal, aki bírná ezt a folyamatos lelkizést, ami velem jár.
Engem érdekel a dolgok miértje, szeretem megfejteni és hamar rá is jövök (szerintem) arra, hogy mi az oka mások viselkedésének. Ehh.
Nem érzem, hogy baj lenne velem emiatt, ilyen vagyok, amióta az eszemet tudom és ez így jó.
Ez akkor is tud klassz lenni, ha találsz hozzá olyan embereket, akik szeretnek ilyen mélyre menni- régen az egyetemi évfolyamtársakkal pár sör után annyira jó bölcsész-beszélgetéseink voltak, hiányzik. Én egyébként az vagyok, aki kiütést kap a legtöbb small talk-témától, nem annyira tudok udvariasan csevegni a semmiről, viszont tök jó hallgatóság vagyok, ha érdekes/személyes/szokatlan dolgokat mond a másik, és nem zavar, hogy én csak kérdezek. Az viszont rossz, hogy akik kevésbé ismernek, sokszor feltételezik (főleg, ha tudják, hogy mi az eredeti végzettségem), hogy épp azért vagyok csendben, mert éppen elemzem/diagnosztizálom őket...
VálaszTörlésAzt figyeltem meg, hogy sokaknak (az ismerősi körömben), azok már deep témának számítanak, amik az alap érdeklődési körömbe tartoznak. Máskor meg csodálnak, hogy mennyi részletet tudok, és milyen pontosan összerakom a fejemben a teljes képet ezek alapján.
Törlés