A mai nap csupa csodapillanatból állt, telistele örömcsillanásokkal*, hálás vagyok mindezekért.

Reggel tanácstalanul ébredtem, mit is ennék szívesen, mert nem kívántam semmit, de tudtam, némi tápanyagra szüksége van a szervezetemnek. Mostanra eljutottam arra a szintre, hogy a nincsötletem reggelim a zabkása vagy a tojás, kiváltottam a kenyeret. A kis almás kásám majszolgatása közben született meg bennem a vágy, de jó lenne elmenni egyet gyalogolni. Nem hagytam, hogy ez csak álom maradjon, szépen felhúztam magamra a futós ruháimat és nyakamba vettem a várost. Róttam az utcákat rendületlen, mígnem eljutottam a híres artizán pékséghez, tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti a finom kenyeret és hisz a kovászos lelkületben (aki nem hiszi, járjon utána, nekem tapasztalati úton sikerült megbizonyosodnom mind az emésztésemre gyakorolt pozitív** hatásairól, de az íze és állaga sem mellékes). Beszereztem a heti (majdnem inkább 2 heti) betevőmet és hazafelé kiélveztem a melengető napsugarakat.

Ebédre pizzát rendeltünk Gy-vel, ami egyrészt nem túl fantáziadús ötlet volt, másrészt nem túl diétabarát, időnként szerintem bele kell férnie, alapvetően az egész jelenségnek van érzelmi, társasági vonzata is (van egy szabválom kifejezetten dietetikai alapokról és az első órán többek közt erről is volt szó). Ezután nekiültünk tanulni mindketten, nem mondom, hogy jól haladtam, de igyekeztem minél alaposabban tanulmányozni a morfinszármazékok analitikáját (az egészben nekem a legnehezebb, hogy nagyon lassan áll rá a kezem, hogy eltérjen az egyszer begyakorolt szerkezet felrajzolására, ha elfordítom 90, 180 fokkal a molekulát, esetleg tükrözni is kell). Hiába látom a lelki szemeim előtt, hogy mit kellene lerajzolni, sok erőfeszítést kell tennem, hogy a kezeim szót fogadjanak.

Délután megnéztünk egy részt a sorozatunkból, A koronát nézzük, ami II. Erzsébet életéről, gyerekkoráról, uralkodásáról és az emögött vagy ez alatt zajló magánéletéről, a  házasságukról Fülöppel és ennek a munkával való összeegyeztetéséről szól. Az idő szűksége és a kötelezettségeink korlátai miatt egyelőre az első évad harmadik részénél tartunk, de mindkettőnknek eléggé tetszik.

Végül eljutottam a 6-os taize-i misére, szeretek ott lenni, a félhomályban számomra a béke szigete, és az éneklés a legjobb szorongásoldó nekem. Kicsit rontott a nyugalmas hangulaton a kintről beszűrődő, számomra indokolatlanul felszabadult, vidám bulizgatás. Mert ha szombat, akkor buli, éjfélig lehet csak? sebaj, akkor hamarabb kezdjük. Így esett meg, hogy a templomból kifelé jövet már nemszomjas emberek akadályozták a távolságtartást és a gyalogos közlekedést.

A szezon első kiló mandarinja után, amit a héten fogyasztottam el, elkészült az idei első forraltbor is, mennyei illata belengi a lakást, épp ezt kortyolgatom blogolás közben.

Kívánok nektek is hasonlóan szép őszi napokat!

*Katalin érdeme, hogy ez a kifejezés beépült a szótáramba

**ejj, ezt a szót manapság inkább negatív kontextusban értelmezzük, félve hagyom benn, mert nem tudok jobbat helyette