Szerintem nem is meséltem még az új lakótársról, Dalmatáról, aki idő közben már is elköltözött, Cicáslány megint egyedül maradt, én meg kereshetek újabb albérlőt harmadiknak. Eleinte örültem, hogy hamar találtunk Szeles helyére embert, ha csak fél évre is, ráadásul viszonylag jól kijöttünk. Azt leszámítva, hogy elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ők a 'párjával' (utálom ezt a szót) 2 albérlet lakótársait boldogították, nem volt semmi bajom, takarított rendesen és nem volt kibírhatatlanul zavaró. Aztán 1 hónap elteltével kezdett annyira sűrűsödni, hogy én itt gyertyatartónak éreztem magam, hogy október közepe felé egy reggel azzal a gondolattal ébredtem, hogyha úgyis kvázi együtt élnek, ráadásul nyilván nekik sem kényelmes a kétlakiság, miért nem költöznek össze. Dalmata aznap délután írt a csoportba, hogy köszi lányok, jó volt veletek, de én most lelépek. Szóval így állunk. Most utólag már világossá vált számomra, hogy valószínűleg eredetileg is átmeneti helynek kellett itt egy biztos pont, amíg vidékről ide kerülve tudnak keresgélni. Aztán még azt sejtem a hirtelen bejelentés mögött, hogy lockdown-t vízionálva felgyorsultak az események, nem akartak külön elzárva lenni egymástól. 

Egyszer-egyszer alkalomadtán felmerül bennem a kérdés, hogy én vagyok-e ennyire elviselhetetlen lakótárs és utált itt lakni vagy csak ez az élet rendje, de szerencsére hamar tovaszáll pillanatnyi elbizonytalanodásom.