Erdőszélen, erdőszéli tölgy tövében

Úúúúgy hiányzik a nomád táborozás. Régen, 16-17 éves koromig minden nyáron volt legalább egy olyan hét, amikor a civilizációtól távol, visszavonulva sátor táboroztunk egy hetet. Offline. Sokszor még térerőért is gyalogolni kellett, no meg vízért. Na, nem mintha az előbbire szükségünk lett volna. Csak az utolsó néhány évben vihettük egyáltalán magunkkal a mobilunkat, de egyrészt nem is volt se időnk, se  szükségünk a használatára, másrészt áram, így töltési lehetőség nem lévén, spórolni kellett a töltöttséggel, ma el se bírjuk képzelni, milyen egy hétig egy töltésről működtetni a telefonunkat.

Vágyom a képernyőmentes időkre, hogy ne függjek állandóan a neten, a messengeren, zavar, hogy nem tudok kikapcsolni és a jelenben jelen lenni.

De most tulajdonképpen nem is erről szerettem volna írni, hanem arról, hogy hiányzik ez a természetközeliség. Mennyivel egyszerűbb életforma tudja megadni az igazi boldogságot. Nincsenek kötöttségek, a legnagyobb zajt a tűz ropogása és a baglyok huhogása jelenti. Csönd. Szabadság. Csodálatos, ahogy a vihar után kisütő nap sugarai megcsillannak a sátrak tetején. 

Azt hiszem az ilyen pillanatokban éreztem a legközelebb magam Istenhez. A lecsupaszított, kicsit koszos, kicsit büdös, kicsit füstszagú, ámde annál őszintébb valómban.

Próbáltam visszahozni az életembe, az öcsémmel besegítettünk a húgom "gyerekeit" táboroztatni, bár a tavalyi évben sajnos én nem tudtam menni és tartok tőle, idén is kimarad. Segítőként más, nem mondom, hogy rossz, de nem ugyanolyan, mint gyerekként részt venni. Már nem kötelező minden program, a főzésen kívül csak azt csináltam, amihez kedvem volt. 

Főztetek már egy hétig bográcsban, tűzön 20 éhes szájnak ebédet? Nagy felelősség, ha elrontom nem opció a pizzarendelés, a bolt általában messze van, szóval gyakorlatilag az az egy lehetőség van, hogy elsőre jól sikerül. 

Visszakanyarodva szóval, azt gondolom, hogy ki kell mozdítanom magamat a komfortzónámból ahhoz, hogy fejlődjek, mennyivel könnyebb, ha ezt más teszi meg, ha erről nem nekem kell döntést hozni.

Szerettem a magyar dzsungelek mélyén vadkempingezni, 1 hétig nem fürdeni, nem törődni a kinézetemmel, az idővel, foglalkozni azzal,hogy hány óra van, csak csinálni a dolgomat és élni.

P.S. Kedves olvasóm!

Nagyon örülök neked, hogy eddig eljutottál és köszönöm szépen, hogy végigolvastad az írásomat.

Egy kérdéssel szeretnék feléd fordulni: Te tudod, honnan származik a bejegyzés címe?

Ha igen, írd ide hozzászólásba. :)

Vanille Cinnamon